Dühöngő zóna

MINDEN-ÁLDOTT-NAP.
MINDEN-EGYES-ALKALOMMAL.
EGY-KIVÁLASZTOTT-VIDEÓN-BELÜL-MINIMUM-20X
ÜVÖLTVE-JÖN-BE-EZ-A

FspoilerS.

Már NAGYON unom. És nem csak videóknál, ha hírportálon akarok valamit megnyitni, ott is minden kattintásnál felugrik az ablak / a hirdetés.

Ez ám a színvonal! Kell is ez, ostoba*, magamutogató, felszínes tyúkok minden mennyiségben… Ahelyett, hogy ilyen húspiac – marhavásár helyett mondjuk MŰVELTSÉGI vetélkedőket indítanának a nőknek. Na, azt már nem… Pedig ott legalább OBJEKTÍV lenne a végeredmény, meg arra legalább tényleg büszkének lehetne lenni. Ha az ember okos, művelt. A szépség meg… Múlandó, relatív, és az illető a legkevésbé sem tehet róla, csak a gének. Esetleg a feneketlen pénztárca, amiből tudja finanszírozni a mindenféle drága szépségápolásos cuccokat, kezeléseket.
Ergo, ez a marhaság – amit szerintem inkább betiltani kellene, nem reklámozni – 10 embernek ad önbizalmat, 10.000.000-nak meg elveszi. :S

spoiler :S

Régen is nagyon irritált, de most, hogy mindenhol a képembe kapom, ráadásul 200%-os hangerővel és kikapcsolhatatlanul, hát kikérem magamnak!

Na, megvolt az interjú, szóval mesélek. Nem megyek oda dolgozni! Ez ugyanis egy mutyizós török cég. A Kartaltex-ről van szó, senkinek nem ajánlom! Ugyanis, kezdődött azzal, hogy nagyon aranyosak, nagyon kedvesek, a munka is tök jó lenne. És itt jön a bökkenő, amitől a fejemben egyből elindult a riasztás. Heti min. 60 órát kéne dolgozni, amiért minimálbérre vagy bejelentve – azaz nettó 216 ezer forintra –, de ugye ennél többet kapsz. Az elején nettó 290 ezret, majd 300 ezret. Aha! Jó, persze! És igen, megszólalt a fejemben a vészharang ennek hallatán. Mert ugye ez így nem igazán törvényes dolog, hogy zsebbe fizetnek. Vagy nem, mert majd kitalálják, hogy nincs meg rá a pénz és „majd a jövő héten”. Ismerem ezt, apám főnökének kedvenc mondása. Plusz a munkaidő miatt este 8-9-re érnék haza, mert nem érném el a vonatomat sem. Még egy vészharang. Magyarán kidolgoznám magam nekik éhbérért és haza sem tudnék járni + kelhetnék fel reggel háromnegyed 5-kor, hogy elérjem a vonatomat. Hát… köszi, de nem! Keressenek más palimadarat maguknak, bár gondolom azt hitték, hogy buta vidéki csajesz, majd örömmel idejön dolgozni. Ööö… nem. Inkább maradok, ahol most vagyok, itt biztos helyem van. És lesznek még lehetőségek máskor is.

Munkahelyemen van lakhatási dolog. Egyből belevágtam. Mivel jelenleg kedves szüleimmel lakok együtt. Ami nem igazán probléma,csak azért néha picit ciki. Mondjuk, ha van párom azt ide hozni meg társai. Áprilisba költözök fel Pestre. 8-ik kerületbe. Poén, az,hogy a munkahelyem 1 sarokra van. Meg a másik van a nagymamám 79-évesen aggódik a „pici” unokája miatt. Ami néha túlzásba viszi. Plusz, ha nem vagyok otthon. Belépnek a laptopomba.

Ez akkora hlyeség, hogy ezen bosszankodok, de már idegesít ez a helyzet ughh
Munkában mindenkinek megvan a saját csészéje, legalábbis a fiatalabb résznek, de alapból van hatszázmillió más csésze amit használni lehet. Na egyik nap én nem találtam a konyhában az enyémet, s megkérdeztem a kolleganőimet, hogy látták-e, s mondták, hogy nem. Na, hát én ezzel tovább is léptem volna a helyzeten, csak az egyik közülük meglátta az én csészémet egy idősebb kolleganőmnél és szólt neki, hogy az az enyém. Ő ide is hozta nekem, elnézést is kért, mert össze lett keverve egy másikkal, és én mondtam hogy semmi baj omg, hát van más csésze is ott. De ezzel még mindig nem léptünk tovább, mert hiába történt ez meg hetekkel ezelőtt, azóta is mind kapom a „csipkelődéseket” attól a kolleganőmtől akinél volt a csészém, hogy „jaj ne félj mert nem a te csészédet vettem el” meg ma is amikor mentem igyak vizet már mondja, hogy „ejj ez nem a te csészéd” úgy kuncogva, én meg maradok azzal, hogy várom, mikor lesz már vége a csészegate-nek (╥_╥)

Ma megtanultam, hogy még a mosdóba járáshoz is külön engedélyre és időpontra van szükségem otthon. Apám ugyanis ma reggel 6-kor levágott egy hisztit, mert hogy én benn ültem.
Elkezdte, hogy „Basszus! Tudhatnád, hogy mikor kelek fel. Nem igaz, hogy nem tudtál volna még várni pár percet! Komolyan, nem hiszem el, hogy ilyen vagy! Na, mindegy!”
A vicces, hogy amikor két perccel később kijöttem, és szóltam neki, hogy mehet, ott duzzogott a számítógépe előtt és csak azért is várt még egy negyed órát. Rosszul esett a dolog, és mikor ezt megmondtam neki, még jobban felhúzta magát, hogy én mit képzelek magamról. Ezek után inkább a maradék fél órára, míg nem kellett indulnom, magamra csuktam a szobám ajtaját.
Megjegyzem, szökőévente egyszer van ilyen, hogy várnia kell pár percet rám. Mondjuk most már legalább nem akarja rám törni az ajtót, mint pár éve, meg nem kopogtat be, hogy húzzak már ki onnan. Bár mindkettő elég kellemetlen, és megalázó.

Kolléganő, akit amúgy itt senki sem nagyon kedvel, az irodámban vár a félig behajtott ajtó mögül lesve, mondván, nem akart megijeszteni. Hát bakker, ezzel jobban a frászt hozta rám, mintha becsukta volna az ajtót, de mindegy. Meg hogy, ad nekem karácsonyi ajándékot, de puszit nem ad, mert az anyja már öreg és félti. Bakker, nincs semmi fertőző betegségem, de amúgy én sem szívesen puszilkodom, de mindegy. Erre megsimogat, hogy na, akkor így, mire kirázott a hideg, mert utálom, ha a karomat simogatják, de ha szóvá teszem, megsértődik. Ja, és bár tudja, hogy nincs kávéfőzőnk otthon, mégis főzős kávét ad. Komolyan! Majd odaadom apunak, hogy vigye be a munkahelyére. Mi itthon instantot iszunk.
Bocsi, de ezt ki kellett írnom magamból. Mert oké, ha szeretne, adjon ajándékot – nálunk karácsonykor itt benn nem szokás senkinek semmit adni –, de akkor olyat, aminek hasznát is tudom venni. Vagy megenni. Oké, csokit is kaptam tőle, hála égnek, még nem lejártat. Mert kaptam már egy-másfél éve lejárt csokit sajnos másoktól, ami ment a szemetesbe.
Bocsi, ezt most muszáj volt kiírnom magamból.

Komolyan nem értem, hogy mi ez az új „szokás”, hogy a magyar cím bekerül az egyéb magyar cím helyére… Vagy majd valaki úgyis beküldi a javítást???? Jelenleg minimum hat film van nálam könyvjelzőzve, hogy javítani kellene :/

Az egyéb magyar cím mező nem arra lett kitalálva, hogy oda kerüljön a film, sorozat hivatalos címe…

Holnap csapatépítő túrára megyünk, és mivel elmondtam, hogy milyen alkoholt iszom csak, kollégáim szereztek (aztán lesz, ami lesz).
Erre anyám beleolvas a messengerembe és elmond minden semmirekellő, alkoholista szemétládának, hogy olyan leszek, mint az apám…stb. Nem egészen értem a reakcióját. :(
Mintha a barackos Royaltól fejre lehetne állni.

Puff, nesze neked jókedv.
Tényleg el kéne már költözni. Teljesen hangulatember, állandóan lesni kell, hogy mire érek haza.

Off:
Hét elején meg azon agyalt, hogy milyen jó lenne, ha a leendő barátnőm (aki nincs), összeköltözne vele.

Nem értem, miért nem lehet a harapós, agresszív kutyára szájkosarat tenni. Komolyan, ha nem fogja vissza a gazdája azt az állatot – amúgy nem igen bírt vele –, és én két centivel közelebb vagyok, most vagy a sürgősségin lennék, vagy a rendőrségen. Mert fix, hogy bepereltem volna az illetőt a kutya miatt, ha megharap. Alapszabály, hogy harapós kutyát csak pórázon és szájkosárral visz az ember utcára! Nem értem az ilyen embereket. És még én kérjek elnézést, mert „megijesztettem szegény állatot.” Pofám leszakad! Főleg úgy, hogy nem is voltam közel, a kutya húzta a gazdáját és úgy rohant felém, mintha szét akarna tépni. Én meg alig bírtam elugrani, mert jött utánam. Pedig csak simán mentem hazafelé. Vagy nevelje meg a gazda a kutyát, vagy ne vigye emberek közé!

Tegnap megint megtanultam, hogy nekem túl nagyok az igényeim és amit lehet a húgomnak, nekem nem.
Két hét múlva névnapom lesz, és húgomék jönnek. Apámmal már beszéltek, hogy majd főznek, döntsem el, mi legyen a kaja. Én meg mondtam – mert voltam olyan hülye megint – apámnak, hogy én úgy gondoltam, menjünk étterembe. Elkezdte húzni a száját, hogy jaj, de hát a húgomék főznek, meg ez meg az. Mert a húgom névnapját étteremben ünnepeltük, gondoltam, nekem is jár ennyi. De hogy akkor nemcsak húgom névnapja volt, hanem az övé (apámé) is, azért mentünk étterembe. Én meg mondtam, hogy húgom párjának akkor lesz szülinapja, ezért is tartjuk egyben a névnapommal. Mondtam oké, akkor hagyjuk, felejtsük el, nekem ugye ilyet nem lehet akkor, hogy étteremben enni. Nem voltam dühös – mégis úgy nézett rám, mint egy hisztis gyerekre –, még csak meglepett sem, csak rosszul esett.
De végül mégis megyünk étterembe. Majd én kiválasztom, mert végül nem engedtem. Nekem is jár, nem? De a következő megjegyzése után komolyan lemondom az egészet és akkor se névnap, se szülinap az én részemről.

A poén, hogy közölte, hogy ne oda menjünk akkor, ahol legutóbb voltunk, mert neki nem jött be a kiszolgálás. Nem értem, mi baja volt vele, a pincérek kedvesek, udvariasak, profik voltak és egyáltalán nem sürgettek minket. De neki ez „műmájerkedés”. Nem értem, ebben mi a mesterélt. Én egyébként ott szuperül éreztem magam. Poén, hogy húgom választotta a helyet, de neki nem szólt, hogy nem tetszik neki a kiszolgálás. Nem baj, majd én közlöm húgommal, ne csak nekem legyen sz*r. Bár ahogy apámat ismerem, tagadni fog, ahogy mindig.
De van egy hely, amit ki akarok próbálni, mert ott még nem voltam. Csak függ attól, hogy ott van-e olyan kaja, amit húgom a tejfehérje allergiája miatt meg tud enni. Amúgy meg az én névnapom, oda megyünk, ahová én akarok!

Már komolyan ott tartok, hogy nem tartok se névnapot, se szülinapot, mert csak szívok vele és idegbajos leszek. Mintha nem lenne amúgy is elég gondom most melóban + a keddi interjú miatt is várhatok hogy bejutok-e a következő fordulóba. De semmi baj, tegyünk engem még idegbetegebbé. És akkor apám csodálkozik, hogy költözni akarok.