Dühöngő zóna
Ma megtanultam, hogy még a mosdóba járáshoz is külön engedélyre és időpontra van szükségem otthon. Apám ugyanis ma reggel 6-kor levágott egy hisztit, mert hogy én benn ültem.
Elkezdte, hogy „Basszus! Tudhatnád, hogy mikor kelek fel. Nem igaz, hogy nem tudtál volna még várni pár percet! Komolyan, nem hiszem el, hogy ilyen vagy! Na, mindegy!”
A vicces, hogy amikor két perccel később kijöttem, és szóltam neki, hogy mehet, ott duzzogott a számítógépe előtt és csak azért is várt még egy negyed órát. Rosszul esett a dolog, és mikor ezt megmondtam neki, még jobban felhúzta magát, hogy én mit képzelek magamról. Ezek után inkább a maradék fél órára, míg nem kellett indulnom, magamra csuktam a szobám ajtaját.
Megjegyzem, szökőévente egyszer van ilyen, hogy várnia kell pár percet rám. Mondjuk most már legalább nem akarja rám törni az ajtót, mint pár éve, meg nem kopogtat be, hogy húzzak már ki onnan. Bár mindkettő elég kellemetlen, és megalázó.
Kolléganő, akit amúgy itt senki sem nagyon kedvel, az irodámban vár a félig behajtott ajtó mögül lesve, mondván, nem akart megijeszteni. Hát bakker, ezzel jobban a frászt hozta rám, mintha becsukta volna az ajtót, de mindegy. Meg hogy, ad nekem karácsonyi ajándékot, de puszit nem ad, mert az anyja már öreg és félti. Bakker, nincs semmi fertőző betegségem, de amúgy én sem szívesen puszilkodom, de mindegy. Erre megsimogat, hogy na, akkor így, mire kirázott a hideg, mert utálom, ha a karomat simogatják, de ha szóvá teszem, megsértődik. Ja, és bár tudja, hogy nincs kávéfőzőnk otthon, mégis főzős kávét ad. Komolyan! Majd odaadom apunak, hogy vigye be a munkahelyére. Mi itthon instantot iszunk.
Bocsi, de ezt ki kellett írnom magamból. Mert oké, ha szeretne, adjon ajándékot – nálunk karácsonykor itt benn nem szokás senkinek semmit adni –, de akkor olyat, aminek hasznát is tudom venni. Vagy megenni. Oké, csokit is kaptam tőle, hála égnek, még nem lejártat. Mert kaptam már egy-másfél éve lejárt csokit sajnos másoktól, ami ment a szemetesbe.
Bocsi, ezt most muszáj volt kiírnom magamból.
Komolyan nem értem, hogy mi ez az új „szokás”, hogy a magyar cím bekerül az egyéb magyar cím helyére… Vagy majd valaki úgyis beküldi a javítást???? Jelenleg minimum hat film van nálam könyvjelzőzve, hogy javítani kellene :/
Az egyéb magyar cím mező nem arra lett kitalálva, hogy oda kerüljön a film, sorozat hivatalos címe…
Holnap csapatépítő túrára megyünk, és mivel elmondtam, hogy milyen alkoholt iszom csak, kollégáim szereztek (aztán lesz, ami lesz).
Erre anyám beleolvas a messengerembe és elmond minden semmirekellő, alkoholista szemétládának, hogy olyan leszek, mint az apám…stb. Nem egészen értem a reakcióját. :(
Mintha a barackos Royaltól fejre lehetne állni.
Puff, nesze neked jókedv.
Tényleg el kéne már költözni. Teljesen hangulatember, állandóan lesni kell, hogy mire érek haza.
Off:
Hét elején meg azon agyalt, hogy milyen jó lenne, ha a leendő barátnőm (aki nincs), összeköltözne vele.
Nem értem, miért nem lehet a harapós, agresszív kutyára szájkosarat tenni. Komolyan, ha nem fogja vissza a gazdája azt az állatot – amúgy nem igen bírt vele –, és én két centivel közelebb vagyok, most vagy a sürgősségin lennék, vagy a rendőrségen. Mert fix, hogy bepereltem volna az illetőt a kutya miatt, ha megharap. Alapszabály, hogy harapós kutyát csak pórázon és szájkosárral visz az ember utcára! Nem értem az ilyen embereket. És még én kérjek elnézést, mert „megijesztettem szegény állatot.” Pofám leszakad! Főleg úgy, hogy nem is voltam közel, a kutya húzta a gazdáját és úgy rohant felém, mintha szét akarna tépni. Én meg alig bírtam elugrani, mert jött utánam. Pedig csak simán mentem hazafelé. Vagy nevelje meg a gazda a kutyát, vagy ne vigye emberek közé!
Tegnap megint megtanultam, hogy nekem túl nagyok az igényeim és amit lehet a húgomnak, nekem nem.
Két hét múlva névnapom lesz, és húgomék jönnek. Apámmal már beszéltek, hogy majd főznek, döntsem el, mi legyen a kaja. Én meg mondtam – mert voltam olyan hülye megint – apámnak, hogy én úgy gondoltam, menjünk étterembe. Elkezdte húzni a száját, hogy jaj, de hát a húgomék főznek, meg ez meg az. Mert a húgom névnapját étteremben ünnepeltük, gondoltam, nekem is jár ennyi. De hogy akkor nemcsak húgom névnapja volt, hanem az övé (apámé) is, azért mentünk étterembe. Én meg mondtam, hogy húgom párjának akkor lesz szülinapja, ezért is tartjuk egyben a névnapommal. Mondtam oké, akkor hagyjuk, felejtsük el, nekem ugye ilyet nem lehet akkor, hogy étteremben enni. Nem voltam dühös – mégis úgy nézett rám, mint egy hisztis gyerekre –, még csak meglepett sem, csak rosszul esett.
De végül mégis megyünk étterembe. Majd én kiválasztom, mert végül nem engedtem. Nekem is jár, nem? De a következő megjegyzése után komolyan lemondom az egészet és akkor se névnap, se szülinap az én részemről.
A poén, hogy közölte, hogy ne oda menjünk akkor, ahol legutóbb voltunk, mert neki nem jött be a kiszolgálás. Nem értem, mi baja volt vele, a pincérek kedvesek, udvariasak, profik voltak és egyáltalán nem sürgettek minket. De neki ez „műmájerkedés”. Nem értem, ebben mi a mesterélt. Én egyébként ott szuperül éreztem magam. Poén, hogy húgom választotta a helyet, de neki nem szólt, hogy nem tetszik neki a kiszolgálás. Nem baj, majd én közlöm húgommal, ne csak nekem legyen sz*r. Bár ahogy apámat ismerem, tagadni fog, ahogy mindig.
De van egy hely, amit ki akarok próbálni, mert ott még nem voltam. Csak függ attól, hogy ott van-e olyan kaja, amit húgom a tejfehérje allergiája miatt meg tud enni. Amúgy meg az én névnapom, oda megyünk, ahová én akarok!
Már komolyan ott tartok, hogy nem tartok se névnapot, se szülinapot, mert csak szívok vele és idegbajos leszek. Mintha nem lenne amúgy is elég gondom most melóban + a keddi interjú miatt is várhatok hogy bejutok-e a következő fordulóba. De semmi baj, tegyünk engem még idegbetegebbé. És akkor apám csodálkozik, hogy költözni akarok.
Tegnap állásinterjúra mentem Budapestre, egész pontosan a 11. kerületbe. És hatalmasat csalódtam.
Kamuztak össze-vissza az álláshírdetésben, most meg kiderült az igazság. A bruttó 420-497 ezer forint, amire én azt hittem, még rájön a mindenféle pótlék + cafetéria, mint kiderült, csak nettó 190-200 ezer és ebben már a pótlékok is benne vannak. Ja, ez a „bér megegyezés szerint”. Ami nem igaz, mert nem ezt jelenti a bér megegyezés szerint
Mikor mondtam, hogy én nettó 300-at kérnék, mert megvan az OKJ-s TB-és bérügyintéző végzettségem + azért nem kezdő vagyok, közölték, hogy az nem jó, mert nem érettségire épül és nem számolhatják be. Így nincs végzettségem. Mondom jaj, de jó, mondták volna előre, hogy a sima OKJ nem jó – mellesleg van érettségim, mert OKJ-hoz az eleve kell –, mert tök más volt az álláshirdetésben. De mondjuk ott voltak az önéletrajzban a végzettségeim – ott volt előttük –, és az alapján láthatták, hogy Ügyintéző-titkárként végeztem, abból van szakmai érettségim. Arra annak a végzettségnek az OKJ-ja jön rá, nem közvetlenül a TB-s. Szóval kamutak össze-vissza mindent. Amikor meg rákérdeztem, hogy akkor most az utazást 86%-ban térítik-e, úgy néztek rám, mintha kínaiul beszéltem volna. Merthogy a vidékieknek úgy tudom, törvényileg kell térteni, az volt a hirdetésben is. Ja, hogy nem tudják biztosan, de nem valószínű. Itt untam meg, és mondtam, hogy köszönöm, ennyiért és így nem vállalom.
Vidéki vagyok, de nem nézzenek már madárnak! Gondolom azt hitték, hogy „hülye vidéki, jó lesz neki ez, majd ráharap.” Hát, benézték. Kis híján rájuk borítottam az asztalt, és csak a jólneveltségemnek köszönhetem, hogy nem szóltam be nekik semmit. Felutaztam, ami majdnem 4000 forintomba fájt, és a semmiért! Ráadásul egy tök lepukkant hely az egész – persze a honlapon minden csili-vili, meg szép –, és már annak intőnek kellett volna lennie. Szóval, ez van. De nem baj, megint tanultam valamit.
Komolyan eljutok odáig, hogy apámnak nem fogok vacsorát készíteni, csak magamnak. Már megint újabb sztárallűrje van, mert más kifejezést nem tudok arra, amit művel.
Most éppen a kockasajt, és tömlős sajt az, amit „amúgy sosem szeretett és nem is evett meg”, pedig de! Kezd elegem lenni ebből. Anyum halála óta – 2020 szeptemberében hagyott itt minket – ez már a sokadik „amúgy sosem szerettem” dolog. Pedig ez nem igaz. Mint pl. a „amúgy sosem ettem meg a tejfölt a sajtos tésztán”, pedig de! Csak egy nap így ezt közölte velem. Lenyeltem. Aztán jött a többi dolog, tegnap meg a kockasajt. Arra az volt a mese, hogy „Anyu sem adott neki ilyet, vagy ha igen, ő nem tudta.” Azért ne nézzen már madárnak! Ezzel felhúzott, mire megjegyezte, hogy „Már megint milyen ingerült és ideges vagy, pedig én sosem viselkedek veled úgy, hogy erre okod legyen.” OMG! Komolyan, alig várom, hogy végre elköltözhessek. Akkor majd nem lesz, aki kiszolgálja. Nem ez hiányzik nekem egy nehéz munkanap végén, mikor amúgy is sz*r idő van, esik, hideg van és még boltba is kell mennem ahonnan cipelem a 15 kilós szatyrokat. Plusz fáradt is vagyok és még főznöm is kell.
Már várom, mikor rúg belém, mert még mindig nem találtam rendes munkát. Komolyan, már csak a „Már megint olyanról fantáziálsz, ami a fasorban sincs és jó lenne, ha végre leszállnál a földre” szövegét várom. De ő persze „Sosem mondana olyat, amitől rosszul érzem magam, mert csak segíteni akar.” Köszi, az ilyen „segítségből” nem kérek.
Nem dühöngök… De mi a búbánatos kutyagumiért van kereső?? Persze az imdb link hiányzik, akkor rögtön kiderült volna, hogy már fent van elég régen…
Na, erre aztán nagy szükség volt/lesz. Brannagh-nak nem kellene ezt erőltetnie, mert csak maga alatt vágja a fát. Főleg így, hogy hiába a Halloween és halálon alapul, a leírás alapján vajmi kevés köze lesz hozzá. Ezt a filmet valószínűleg kihagyom, így idővel nem lesz teljes a snitt-listám… De nincs az a valami, ami miatt végigszenvedjem…
Most komolyan? Velence, meg szeánsz? Már in ne látszik, hogy köze nem lesz kerthez, meg hangulathoz, amit AC megteremett.
Branagh, ha ezt akarja, írja meg magának, de Poirot és AC nélkül. De ne tegye tönkre, amit oly sokan szeretnék. Az Orient még elment, de a Nílussal már elvágta magát nálam.
