Virágvölgy (2018) 63% 28★

Premier előtti vetítésen láttuk Gödöllőn, ahol egy rövid beszélgetés is volt a film után a rendezővel (aki gödöllői) és a film operatőrével.
Örülök, hogy láttam, de megvallom nehezen tudok mit kezdeni a film egészével. Tisztes a szándék, alapvetően jó a megvalósítás, egészen jó részek is vannak benne, ám nem tudom mit akart átadni a rendező, hogyan nézzem, fogadjam a látottakat.
Ebben bizonyára az is szerepet játszik, hogy a rendező láthatólag erősen hajlik a dokumentarista jellegű filmrendezés felé (most kapott legújabb dokumentumfilmje, a Kilenc hónap háború elismerést a Szarajevói Filmfesztiválon – hhttp://www.filmtett.ro/cikk/tuzkeresztseg-interju-csuja…), azzal meg én talán kevésbé tudok mit kezdeni.

A szereplők mind amatőrök, még ha van közöttük ismertebb személy is.
Ez ott volt számomra igazán zavaró, hogy a fiú főszereplőn kívül szinte mindenki pongyolán, alig artikulálva beszélt, gyakran nem is értettem, hogy mit mondanak. A főszereplő Bianka ráadásul erősen affektálva beszélt, ami inkább idegesített, semmint megértésre, azonosulásra késztetett.

És nemcsak a beszéde, hanem az egész személyisége is zavart.
Az rendben van, hogy van egy ilyen felszín, fölvesz egy ilyen szerepet egy fiatal, csavargó lány, de hogy a szerep végül is azonos önmagával, az nekem nem élmény, még ha így is van, vagy még ha ez is az üzenet. (Olvastam Biankával egy interjút, abban sem tudtam közelebb kerülni – ott már az igazi – Biankához. http://hvg.hu/kultura/20180629_A_legmenobb_fiatal_magya…)

A fő problémám az, hogy a filmbéli Bianka úgy akar boldog lenni, hogy ő maga nem változik semmit, nem hoz semmilyen áldozatot érte.
Ennek örömteli ellentéte a főhős Laci, aki tisztán beszél, tisztán érez, tisztán cselekszik – a maga módján persze, amivel nem feltétlenül értünk egyet –, de akinél föl sem merül az, hogy szerepet játszana. Ha az az üzenet, hogy a sérült (Laci) az egészséges, az egészségesek pedig sérültek, akkor ez egy régi, vissza-visszatérő téma (pl. Dosztojevszkij Félkegyelműje), ami nyilván az ország-világ jelenlegi állapotára való érthető reflexió.
Én magam lírikusabb alkat vagyok, ebből kevesebbet kaptam ebben a filmben, de ez személyes dolog.

Talán valahol több erő kellett volna még ebbe a filmbe. Ha már ilyen kemény sorsvonalakat nézünk – és nem lírikusan –, akkor a tragédia és katarzis felé mozdulás tudott volna emelni a filmen.
Mindazonáltal tisztes elsőfilmes munka, kívánunk sok sikert a rendezőnek.

Majdnem jó film lett, csak hiányzik az eleje, a vége, meg pár dolog a közepéből.
Laci története még csak-csak el van indítva, de Bianka csak lepottyan az égből és táncol. És nagyjából ezt csinálja végig a filmben, hiába vannak együtt Lacival, nem történik semmi köztük, hurcibálják ide-oda a gyereket, és történnek velük a dolgok. A végére már a rendező sem tudott mit kezdeni a lánnyal, egyszer csak otthagyja, oszt kész. Nincs is lezárva a történet, csak el van vágva, amúgy jó magyarosan, mer' az olyan művészi.
Kár érte, mert az elején még bíztam benne, hogy ütős kis darab lesz, de aztán nem lett.

Maga a film tetszett, de Bianka karaktere nagyon idegesített, megérdemelt volna pár maflást, mégis hogy maradt ez így eddig életben…?!
Szegény Laci, aki elvileg képtelen saját döntéseket hozni, sorra hozza a sorsfordító döntéseket, egyedül és végül ő az, aki helyesen cselekszik, míg Bianka éli tovább szánalmas életét, felelőtlenül, affektálva…

A film nézése közben elgondolkoztam azon, hogy mennyire nehéz életet kezdeni fogyatékosoknak, szegényeknek és fiataloknak a mai magyar társadalomban.

Határozottan furcsa film, amely nagyon különös tükröt mutat a világnak, a családi és társadalmi elvárásoknak. Érezni rajta, hogy első rendezés, mint ahogy azt is, hogy a színészek amatőrök, az egész filmből kiviláglik, hogy amatőr (de legalábbis félprofi) munka, noha a legsúlyosabb elsőfilmes hibákat nem követi el. Nem érezni rajta, hogy készítői azt gondolták volna, most övéjük a világ, igyekeztek gyorsan, road-movie-san, de mégis jól összerakottan ábrázolni a történetüket. A két főhős érdekes választás, voltaképp két enyhén mentálisan beteg figura próbálja egymással megtalálni a boldogságot, amibe leginkább a körülöttük lévő világ próbál beleszólni. A párbeszédek kiválóak, elég letisztultak, köznapiak, érdekesek, amit a helyenként kicsit ügyetlen előadásmód sem tud feledtetni. Sajnos a hangvágás – sok hasonló hazai műhöz hasonlóan – itt is elég gyenge, néha nagyon nehéz érteni, amit mondanak. Néha kicsit csapongónak éreztem a szimbólum használatot is, sok helyen nagyon homályos a film, ami jó dolog, de más helyeken meg túlmagyarázza azt, amit amúgy is jól lát a néző. Ennek ellenére azt mondom, a hibái még így is beleférnek egy első filmjét készítő stáb amatőr művébe, és ha nem is tud megfelelően nézőközelivé válni a mű, egy megnézésre, egy rövid elgondolkoztatásra mégis kiválóan alkalmas.