A film két komikus ember mindennapjait tárja elénk. A humorpáros először egy templomban mutatkozik be, ahol épp egy esküvő zajlik. Az ifjú párnak és a vendégeknek nem kevés izgalomban lesz részük. A páros később egy benzinkútnál majd egy szállodában bizonyítják, hogy ők bizony nagyon vicces emberek.
Várólistára tette 1
Kiemelt értékelések
Londonna
Ez – összességében – valami szörnyű volt. Az első közel 50 percet úgy ahogy van, lehetne lelkifurdalás nélkül kukázni, illetve az utolsó 5 minutum is már kifejezetten fárasztó. Ha nem kellett volna kiderítenem a hang-infókat, szerintem 10 perc után kikapcsolom és soha többé nem próbálkozom vele. (Ehhez képest viszonylag kellemes meglepetés volt, amikor a film kb. 2/3-nál elkezdett tényleg vicces lenni.)
Biztos vannak, akik vevők az efféle humorra, azoknak bizonyára velőtrázó a poénfaktor, de én leginkább csak szenvedtem rajta.
„Ha egy mód van rá, elkerülős”-fajta vígjáték.