Kedvencelte 1

Várólistára tette 14


Kiemelt értékelések

Coralie 

Igazi, hagyományos western sorozat poros, isten háta mögötti várossal, korrupt sheriff-fel, egy rejtélyes, fejvadász idegennel, bűnözőkkel, örömlányokkal, sivatagos tájjal, párbajokkal, arany után vágyakozókkal, szóval minden meg van benne, ami csak kell egy ilyen történethez. Csak egy hibája van, hogy lassú. Az első 2-3 résznél még nem tudtam, hogy érdemes-e tovább nézni, de érdekelt, hogy mi lesz belőle, így maradtam. Bár azt hiszem sokkal pörgősebb nem is nagyon lehetne, hiszen amit lehetett egy ilyen korlátozott környezetből (mint western, lovakkal meg régi fegyverekkel), azt nagyjából kihozták belőle. McCoy és Red Bill érdekes karakterek, jó háttérsztorival, ami az egész évadon átível, így nagyon sok minden csak a végére derül ki, hogy mi is történt velük. Dominic Coopernek jól állt ez a figura. Rajtuk kívül két másik érdekes mellékszereplő is volt, a Travis Fimmel és Aidan Gillen által megformált karakterek. spoiler Végül nem bántam meg, hogy megnéztem.
A műfaj szerelmeseinek mindenképp ajánlom. :)


Hasonló filmek címkék alapján