Szeretteink körében (2016) 73% 26★

Egy igazi, életszagú film. Nincs túlbonyolítva, igazi érzelmeket mutat be, megkönnyeztem. <3
John Krasinski miatt néztem meg, ő olyan Jim-es volt (The Office), ráadásul a filmben is Johnnak hívják.
A spoiler előtti félelmet teljesen át tudtam érezni, ahogyan az anya szemszögéből mutatták, és spoiler.

Semmi különös, egy család, kicsit dilisek, de nem vígjáték mégsem.
Most tetszett.

Egy átlagos film, semmi átütő, engem mégis teljesen lekötött. Jók voltak a szereplők. Ami nekem érdekes volt:
Fickó kijelentése: „Van egy barátnőm New Yorkban.” Én ezt így sosem mondanám. Mi az, hogy New York-ban? Amúgy nincs, csak New York-ban? Ez olyan, mintha azt mondanám, amikor épp vidéken vagyon, hogy van egy férjem Pesten… És ezt a fajta megfogalmazást már máskor is hallottam amerikai filmekben.
Ami szinten sok amerikai filmben előjön, hogy a szereplő összeszarja magát, mert gyereke lesz. Meg hirtelen elkezd felni a felelősségtől. Meg az ilyen kijelentések, hogy „nem leszek elég jó a gyerekemnek”. De mindez miért is? Ez a felnőtté válástól való félelem, meg hogy a gyerekemnek nem vagyok elég jó, meg hogy nem merek megnősülni, vajon amerikai jelenség vagy akár itthon is jellemző? Nekem nincs ilyen ismerősöm, holott 30-as vagyok, és én magam sem voltam ilyen. Soha. Tehát huszonévesen sem voltam ilyen és később sem.
Tetszett az öregek összetartozása. Jól átjött – legalábbis az anya karakteren – hogy bár lehet, hogy voltak más vágyai, attól még ők egy csapat voltak. Amikor az apa meg puszilta az anya kopasz fejebúbját, én sírtam. Meg többször is, más jeleneteknél. Meghatott a „család”. A saját családomra gondoltam (mindkettőre: amelyikben gyerek vagyok, és amelyikben szülő vagyok), és nagy mákom van.

Ismert szereplők, Anna Kendrick nagy kedvenc, de még ő sem tudott ebben a szerepében elvarázsolni. Nekem ez a család túl „zizi” volt. Persze voltak vicces, aranyos jelenetek, de összességében gyenge.

Engem zavart, hogy a film férfi szereplői mind idióták és/vagy balfaszok, kivéve az agysebészt meg az ifjúsági lelkészt.
Más. Olyan szörnyű, hogy a mi szüleink is meghalnak, és ráadásul valószínűleg nem egyszerre. Milyen rossz lesz annak, aki egyedül marad. El is hessegetem ezt a gondolatot. Persze inkább a szülő haljon meg előbb, mint a gyereke.

Sejtettem, hogy keserédes történet lesz, de az utolsó jelenetig nem fogott meg se a sírós, se a nevetős része. Aztán a legutolsó mondat és a színészek reakciója mélyen megérintett. Ilyen az élet körforgása.

Úristen ez óóóriási! Talán még soha nem röhögtem ennyire szívból, hangosan filmen. Közben voltak sírós részek is. Szóval szó szerint sírva röhögős film, na.