Szeretet nélkül (2017) 78% 65★

Nyomasztó, fájdalmas, döbbenetes, elképesztően aktuális film, remek arányérzékkel elkészítve. Nem könnyű darab és nem jó nézni, mégis hatalmas élmény. Szavak nélkül többet mesél, mint a dialógusokkal megpakolt filmek többsége. A néző bőre alá kúszik és vele tart még a film vége után is sokáig.

Hú… csaknem két hete láttam ezt a filmet, de még mindig itt van velem egyfajta nyomasztó lidércnyomásként, olyan, mint a Törzs (2014) c. film után menni le a mozi lépcsőjén és duplán hallani a lépéseket…
(Most meg zsigeri szégyenérzet tölt el, valahányszor elővenném az okostelefonom.)
Zvjagincev nagyszerű rendező. Már a Leviatán-tól is elállt a szavam, de ez abszolút mestermű.
Számomra ez a tökéletes film. Erőteljes, hatásos, de nem hatásvadász; releváns, aktuális, közéleti, szociográfiai jellegű alkotás, de elegánsan kerüli ki az összes klisét és csapdát, ami rontaná az arányokat, vagy szájbarágóssá tenné a tartalmat. Egészen újszerűen nyúl a témához, és mutatja be a válást; a családi problémákat; a generációkon átgyűrűző szeretetlenséget; a valláson, vállalatokon, politikán, közéleten át ható mintázatokat; a globalizáció és a helyi mentalitások, bürokrácia, államműködés sajátos keveredését; és még a gender témát is, anélkül, hogy állást foglalna a csömörig felfújt gender-vitán belül. Mindennapian (nem szélsőségesen) szörnyűséges embereket mutat meg, úgy, hogy elborzasztja a nézőt tőlük is, önmagától is, de segít megérteni, sőt, sajnálni őket.

Elsőre főleg két dolog feltűnő:
1. Zjagincev nem hagyja, hogy a néző a nyomorral magyarázza a történéseket, vagy az elvonja a figyelmét – egy középosztálybeli nukleáris családot látunk, gazdagon berendezett, tágas panellakásban. /Már ha ez ilyen torz, magyaros középosztály is – sokat lehetne vitatkozni róla, hogy milyen címke illene erre a társadalmi rétegre./ Az előzetesben látható elhagyatott uszodaépületen kívül semmi sem lepukkant, még a tömegközlekedési járművek is jobban festenek, mint például a budapestiek. (Ugyanakkor azt sem mondhatni, hogy teljesen globalizált és nyugatias környezet – érdekes az összhatás.)

2. Nagyon sok film készült már a szülei válásától szenvedő, elhanyagolt gyerekekről. Ezek jellemzően elsősorban a gyerek szemszögéből mutatják be a családot és az eseményeket. Itt viszont a kisfiú körülbelül az első 10-15 percben látható (és körülbelül 3 mondatot kap összesen) – mégis az egyik legtömörebb, legjobb bemutatás, amit ebben a témában eddig láttam –, és az eltűnését követően előlünk is teljesen eltűnik (na ő az egyetlen, aki el tudja hagyni az eltompult vegetálás vs. szemellenzős egocentrizmus mintázatát, és kilép az egészből a francba). Az összes szereplő közül róla kapjuk a legkevesebb információt. Aleksej/Ayosha a filmnézők előtt ugyanannyira a perifériára, vagy a szomszéd szobába / a WC ajtó mögé szorul, mint a saját szülei előtt – az operatőri munka is kiválóan segít ebben. Szinte teljesen a szülők tompa, önközpontú, mindenki másra érzéketlen nézőpontjából ismerjük meg a családi viszonyokat. Itt minden a helyén van, a rendezőt, a forgatókönyvet, az operatőrt, a színészeket stb. egyaránt dicséri, hogy a család és az egyének előtörténete, egyéni tragédiái, szenvedései és „bűnei” mennyire élesen, jól kivehetően körvonalazódinak ki anélkül, hogy ez egyszer is közhelyessé vagy banálissá válna.
Bemutatja a globalizáció, a mai technológia, a YOLO-szemlélet, a politikai kommunikáció, a félelemkeltés, a vállalatok, a modern élet családokra gyakorolt hatását, de emellett nem mismásolja el a korábbi generációk és az egyének felelősségét sem.

Fontos film, szerintem érdemes lenne minél több embernek megnéznie.
Az idei idegen nyelvű Oscar-jelöltek között nagyon szurkolok a Testről és lélekről-nek, de a Szeretet nélkül talán még jobban megérdemelné a díjat.

Valószínűleg mélypont a megbecsült rendező pályáján. Szájbarágós, felszínes, sulykolja a maga igazát döbbenetesen színvonaltalan dialógusokon keresztül, komolykodó, a saját művésziségétől meghatódó, mesterkélt, egy-két röpke epizódot leszámítva igazi katasztrófa. A fekete giccsel nem egyszerűen kacérkodik, ágyba is bújik vele, hogy a filmhez kapcsolódjak: védekezés nélkül. Szóval teljesen elvesztette arányérzékét Zvjagincev, ez a veszély egyébként mindig ott leselkedik, a kitűnő Leviatán után azonban mégis meghökkentő. A filmtörténet igazságot fog szolgáltatni: ignorálja majd ezt a fércművet az életművön belül.

Visszatért az az érzésem, hogy lám-lám, az oroszok még mindig tudnak nagy filmet alkotni. Rengeteg dolog tetszett a filmben. Egyrészt bemutat egyfajta mai életképet az orosz társadalomról, másrészt közel hozza azt a közös problémát, amiben osztozunk, bárhol is élünk. Egyetemes nyelvet használ.
Tetszett a rendező idővel való bánásmódja. Volt benne egy rettenetesen lassú, parttal végtelenség, ami a keresésben jelenik meg, de volt benne egy rendkívül feszes tempó is, egy sürgető, pontos, pattogó vonulat is. Ezek az erők feszülnek egymásnak.

Furcsa volt a film végső kivezetése, az ember szerelmi kapcsolatairól való végső lemondás. Nem egy hétköznapi alkotás!

Sokkal erőteljesebb filmet vártam. Valahogy nem érintett meg, pedig elég komoly a témája. És sok helyen úgy éreztem, hogy csak töltelékjelenet van. Rövidebb filmként lehet, hogy jobban működött volna.
Érdekesnek találtam, hogy Oroszországban van egy önkétesekből álló kutatócsoport, amelyik együttműködik a rendőrökkel.

#Film Europe
#Be2Can

Nem fogott meg ez a film, de ennek nem az az oka, hogy rossz a film, hanem, hogy én másmilyeneket szeretek.

Nagy csalódás volt számomra ez a film, a sok ajánlás után. A nyomasztó hangulat valóban ott van zsigerileg: képi világban, a dialógusokban, mindenben, még a kopár és állandóan borús téli táj is erre játszik rá. Aktuális „népbetegségeket” is felvonultat, az állandó telefon nyomkodást, mint pótcselekvést és a megdöbbentő totális közöny is ott van. Ellenben ez nem elég egy filmhez szerintem. Másra számítottam, a fiú érzelmeiből és szemszögéből csupán pár percet látunk, az még érdekes is lehetett volna. Az eltűnés után viszont csak és kizárólag a válófélben lévő szülőkre koncentrál a film, ami egy darabig még talán le is köti az embert, aztán rettentő unalomba csap át. (Enyhe spoiler következik) spoiler Egyszerűen drámához képest gyengék és jellegtelenek a párbeszédek. A nyomasztó hangulat se volt maradandó számomra, ha már tényleg csak ez lenne a film fő vonzereje. Túl kevés ez így magában.