Szembesítés (2001) 82% 21★

Huh, nem sok olyan film van, ami után nehezen jutok szóhoz. Szó szerint fáj a fejem az idegtől. A végét már nagyon nehezen viseltem. Bár nem tudom, hogy a filmnek mi volt a célja, de én egész végig Wilhelm oldalán álltam. Egyszer-kétszer kedvem lett volna felpofozni azt az őrnagyot. Hogy lehet valakinek a vállára ekkora terhet tenni? Szinte már én is összeroppantam, pedig én csak néztem. Ez konkrétan lelki terror. Viszont pont ezzel mutatja meg, hogy milyen borzasztó lehetett a németeknek a Harmadik Birodalomban élni és utána. Amikor egy diktatúrán múlik az életed. Ha viselkedsz, megkímélnek, ha nem, kivégeznek. Ha túl akarod élni, igazodnod kell, még ha nem is értesz egyet azzal, amit mondasz. EZ a borzasztó egy diktatúrában. És ezek után még számonkérni az emberektől, hogy miért nem hagyták el az országot??? Hát ez nem normális… Számonkérni tőlük azt, amit a nácik tettek??? Mérhetetlen kegyetlenség. Ez nem igazságszolgáltatás, ez pusztán a gyűlölet egy másik formája, ami legalább ugyanolyan rossz.
Oké, most lehiggadok egy kicsit, és leírom, hogy a színészek a lehető legjobb alakításokat hozták össze. Ezért is ragadhatott rám ez a hangulat. A rendezés tökéletes, szépen felépített történet. Ajánlom mindenkinek, akit érdekel a téma, és annak is, akit nem, mert egy ilyen történetből nagyon sokat tanulhat az ember.

Szabó István megtalálta a következő Mephistóját, ezúttal Furtwangler, világhírű német karmester történetében. Ellenben ezúttal a nácimentesítő bizottság amerikai kivagyi, véresszájú tisztjének válla mögül meséli a szerencsétlen Furtwangler második, példastatuáló célokat szolgáló (így szükségszerűtlen, de elkerülhetetlen) kihallgatását.
Nagyon sajnáltam ezt a filmet, mert a borzasztóan jó, megejtő téma feldolgozása jobbára ügyetlenre, túl direktre és ekképpen meglehetősen hiteltelenre sikerült a rendező keze alatt. Ezzel együtt érdemes lehet végignézni, mert akadnak benne jól eltalált, elgondolkodatató párbeszédrészletek, és Furtwangler jelleme és egész megtört alakja egy mellékes, de nem elhanyagolható kérdésre irányítja a figyelmet, amelyre voltaképpen minimum Shakespeare óta keressük a választ: hogy ugyanis akkor marad-e humánus az ember, ha hátat fordít a gyűlölet és pusztítás eszméinek, és elhagyja a szorult helyzetben lévő hazáját, vagy ha benne marad a helyzetben, így támogatva és fenntartva, ami még megmarad – ezzel viszont szükségszerű megalkuvásokba kényszerülve.