Szabotázs (1936) 65% 17★

Hajlok rá, hogy a harmincas évekbeli Hitchcock filmekhez viszonyítva ez egy gyengébb, még mindig jó és időtálló, de sok szempontból épp hitchcocki mivolta miatt felmagasztalt mozi. Élvezeti faktora természetesen megmaradt, de ennél jóval több érdekesség húzódik meg mögötte…

A Szabotázst nézve az első benyomásom éppen az volt, hogy ez a mozi sokszor nem is arról szól, amiről címe és témafelvetése alapján amúgy kellene neki: azt gondolhatnánk, a harmincas években növekvő nemzetközi feszültség, az új időkben az európai országok lakóira leselkedő újfajta veszélyek kerülnek terítékre, és ez a látszat néha nagyon erősen felszínen marad a modern néző számára is – forgassuk csak át saját jelenünkre, hogy mi történne ma egy péntek esti totális áramszünet során Londonban, Párizsban, Berlinben vagy Budapesten, avagy ugyanezeken a helyeken, ha a belváros szívében felrobbanna egy tömött busz. Azonban Hitchcockot mindez furcsa mód nem érdekli. Nem akar túl sok mindent mondani arról, kik és miért csinálják ezt, hogyan keveredik egy ilyen körbe valaki, aki egyébként nem megszállott, nem titkosügynök, nem elkötelezettje valamilyen szélsőséges szervezetnek. A gondolkodás, a leendő eszmefuttatások csíráját elveti a rendező, de gondozni már nem akarja azt.
A kriminalisztikai cselekményszál talán jobban izgatta, avagy egy bimbózó románc, egy összetört asszony, annak a meglepő ereje, amikor egy spoiler halálának pillanatát várjuk másodpercről másodpercre – mert hát ezt ne vegyük el, Hitchcock a feszültségkeltés halhatatlan és legeslegnagyobb mestere, a Szabotázs dramaturgiai fordulópontján nagyokat markolászhatunk a karfánkba, itt a rendező újfent bizonyít.
Ami számomra váratlan módon elmaradt: itt nincs játszadozás makettekkel, stúdióban felépített kültéri helyszínekkel. Urbánus közegben zajlik a cselekmény, a londoni utcákban pedig – idézőjelben – nincs túl sok érdekesség. Nem éreztem azt a vonzó és hamisítatlan harmincas évek hangulatot, ami annyira el szökött bűvölni a korszak mozijaiban. Igazából a film koráról csak a technikai minősége árulkodott.
A sztorivezetésnek egyébként nem nagy, de szerintem sok előnyös tulajdonságot zárójelbe helyező gyengepontja az erőltetett romantikus vonulat, meg az ezzel együtt járó hiteltelen traumák és érzelmi fordulatok egymásra halmozása – ez megint kissé limonádé irányba terel el egy egyébként látványosságok és feszes cselekmény nélkül is működőképesnek tűnő filmet.

Szerintem-számomra bőven nem Hitchcock legje, de korrekt induló a korszakból. Természetesen ajánlott a megnézése – a szigorú pontszám Hitchcocknak, mint legendának szól.