Signal (2016–2016) 14

Hae-Young bűnűgyi profilozóként dolgozik a rendőrségnél főhadnagyi pozícióban. Annak ellenére, hogy rendőr , nem bízik bennük és szinte utálja a rendőröket múltjának köszönhetően. Anno 2000-ben, amikor Hae Young még általános iskolába járt, az iskolatársnőjét Yoon-Jungot elrabolták és később… [tovább]

Szereposztás

Lee Je HoonPark Hae Young
Kim Hye SooCha Soo Hyun
Jo Jin WoongLee Jae Han
Jang Hyun SungKim Bum-Joo
Jung Hae KyunAhn Chi Soo
Kim Won HaeKim Gye Cheol
Kim Min GueHwang Ui Kyung
Lee Sang YeobKim Jin Woo (ep. 9-11)
Seo Ji HoonJang Tae Jin (ep.14)
Kim Ki CheonLee Chan Goo
Signal (2016–2016)
Rendező
Forgatókönyvíró
Zeneszerző

Gyártó
tvN

Kedvencelte 6

Várólistára tette 40


Kiemelt értékelések

Shad 

Erre aludni kellett egyet :) Sokáig halogattam ezt a sorozatot, mivel úgy éreztem erősen hajaz a Tunnelre és az amerikai filmre, hogy mekkorát tévedtem:) Ez rögtön az első részben kiderült :) Ugyanis itt két szálon fut az esemény, a sorozat folyamán 4-5 bűnügyet is megoldunk, mindegyikre jut 2-3 rész. Miközben a fő szálunk is szépen lassan kibontakozik. Sok mindent nem is fűznék hozzá, nem éreztem, hogy bármikor is üresjáratban lennénk, folyamat pörögtek az események. Bár én sokszor kitaláltam mi is fog történni, mégsem éreztem, hogy kiszámítható lenne :) A vége gigászi cliffhanger, mégis bár nyitott azért a legvégén a „tanulsággal” mondjuk úgy kapott valami lezárás félét és bár írták jön a második évad 2018 második felében, de 2017 novembere óta nagyon nagy a hallgatás. Nagyon-nagyon remélem, hogy jön a folytatás, de annak csak akkor lenne értelme, ha az eredeti gárdával folytatnák ugyanezt a sztorit.
Karakterek? Bár léteznének ilyen rendőrök, mint ez a három :) Mindhárom színész szuper volt, mellékszereplők is rendben voltak :) (Természetesen, mint mindig Kim Won Hae a toppon:D főleg az elején) Jo Jin Woong-tól ez volt az első sorozatom/filmem, de nagyon eltalálta a karakterét :) A magára nem adó, csak a bűnözők elkapásának élő zsaru, aki a legvégéig hű az elveihez :) Végre volt egy tökös női főszereplőnk is :) Hye Soo szerepében az volt a csodálatos, hogy szinte két szerepet kellett eljátszania és nagyon jól megoldotta. Ott volt a régi kezdő rendőrtanonc, aki fülig szerelmes és mindent megpróbál úgy csinálni, hogy Jae Han büszke lehessen rá és ott van az idősebb énje, aki kőkemény és picit megkeseredett zsaru. Nála az volt az érdekes, hogy sokszor iszonyat hideg fejjel gondolkozott, de amint Jae Han bekerült a képbe totálisan elvesztette a kontrollját. Aztán ott van Lee Je Hoon , tőle eddig csak egy noir filmet láttam, de emlékszem ott is megfogott a hangja. Oh nála nem az a rekedtes hang, amiért odavagyok, hanem mintha folyamat egy hangszínen beszélne és ettől az ember úgy érzi, hogy suttog a fülébe :) nem tudom jobban leírni :)
Kinek? remek sztori , remek nyomozás, szuper színészi játék.Nagy kérdések, mint például meg lehet-e változtatni a jövőt illetve ha igen mégis mik lesznek a következmények? Romantika, mint mindig csak egy leheletnyi . Akinek a Tunnel tetszett bátran vágjon ennek is neki:)

10 hozzászólás
rhysciar

Annyira szerettem volna minimum 10 csillagot adni neki, de képtelen vagyok az utolsó rész miatt.
Nagyon jó kis nyomozós sorozat volt, ami két szálon futott. Az egyik a jelenben, 2015-ben játszódott, és Park Hae Young hadnagyot valamint Cha Soo Hyun nyomozót követtük, a másik pedig a múltban (több év leforgása alatt az 1980-as évektől 2000-ig) játszódott, Lee Jae Han nyomozóval. A két időpontot Lee Jae Han ősrégi rádiója alkotta, amin keresztül Park hadnagy és Lee nyomozó volt képes beszélni egymással, és segíteni a másiknak az aktuális ügyeken.
Nem mennék bele túlzottan a történetbe, mert épp a csavarok miatt érdekes, viszont nagyon szép kört írt le, úgyhogy le a kalappal. Minden egyes ügy izgalmas és érdekes volt, miközben a fő történeti szál is haladt előre, ez utóbbival mindössze az az egy gondom adódott, hogy az utolsó rész egy lehetséges második évadot ígér, ami miatt a befejezés rendkívül élményromboló.
A színészeket hamar megszerettem, a főszereplőt alakító Lee Je Hoon azonnal a kedvencem lett, ahogy a Cha Soo Hyunt és a Lee Jae Hant alakító színészek is. Kim Hye Soonál külön ki kell emelnem, hogy remekül alakította a múltbéli, kezdő, naiv, szerelmes fiatal lányt, valamint a jelenkori énjét, a rideg, számító, ravasz nyomozót. Habár a két karakter nagyon messze állt egymástól, remekül alakította őket, és szerencsére a sorozat végére összeforrt a két időpontbeli Cha nyomozó, úgyhogy még egy indok, amiért örülhettem. Színészek közül egyébként csak a fiatal Park Hae Youngot alakító gyereket tudnám felhozni negatívumnak, az ő játéka nekem erőltetett volt, máskülönben mindenki jól hozta a formáját.
A másik pozitívuma a sorozatnak az, hogy a létező legminimálisabb szintre csökkentették a szappanopera sallangokat. Romantika alig van, az is inkább aranyos, nincsenek kómából felébredt emberek, titokzatos vagyonöröklés, vagy bármi más, amit eddig megszokhattunk, hanem kőkeményen a rendőri korrupcióról szól, a gyilkosságokat sem kendőzi el, és sokszor sajnos hiába szurkoltam az ártatlanoknak, mert nem nyertek, mégis ennek örültem talán a legjobban.
Mást azt hiszem nem is tudok mondani, csak azt, hogy mindenképp megéri megnézni ezt a sorozatot, persze csak akkor, ha az utolsó részre vissza tudjuk magunkat fogni. Nekem nem ment, úgyhogy rettentő mérges vagyok, viszont ha lesz második évad, akkor mindenképp folytatni fogom, és bizakodom a legjobbakban. Addig meg sírok egy keveset, amiért nem lehetek nyomozó.

6 hozzászólás
Dianka

Nagyon-nagyon felemás érzéseim vannak így a befejezés után, bár engem nem a „függővég akasztott ki”. Baromi jó az alapötlet és nagyon tetszett ez a két idősíkos elgondolás, ahogy váltakoztak és alakultak egymástól függően. Semmi nincs „kőbe vésve”, (kicsit a W-t juttatta eszembe) érdekes volt, hogy a „múlt” változása nem segítette, hanem megbonyolította és inkább negatív hatása volt a jelen történéseire. Sajnos a végére nagyon eluntuk anyummal, az a sok kesergés és hiábavaló „rinyálás” tönkrevágta a kezdeti lelkesedésünket. Bár tudom, hogy ez „műfaji” sajátosság, de túlzás volt, elvette az érdemi résztől az időt. Mint nyomozó Cha Soo Hyun karaktere felesleges, csak az érzelmi „szálakért” felelt, nem is szerettem a karakterét, valahogy idegesített, ahogy a „szerelem elvette az eszét” de Park Hae Young-t és a megtörhetetlen Lee Jae Han nyomozót bírtam. Nagyon kíváncsi voltam, hogy alakul a „végjáték”, ki marad életben, holtából „feltámad-e” valaki és a bűnös elnyeri-e méltó büntetését…


Hasonló filmek címkék alapján