Kedvencelte 2

Várólistára tette 57


Kiemelt értékelések

Coralie 

Az első rész után alig vártam, hogy megnézhessem ezt is, így nagy elvárásokkal ültem le elé. Valóban igaz, amit többen is írtak róla, hogy ennek a folytatásnak más lett a hangulata, a ritmusa, és ugyan valóban mérséklődött az a zsigeri, felkavaró érzés benne, de ettől még nem lett kevésbé nyomasztó, csak másmilyen. Ami abból is látszik, hogy már konkrétan az ötödik percnél lesokkolt. Aki látta, az tudja, az a jelenet a boltban, na az örökre beleégett az emlékezetembe, azzal a fojtogató, tehetetlen érzéssel, hogy ez bárhol, bármikor megtörténhetne és meg is történt. Innen indulunk tehát, amikor újra feltűnnek a színen a főszereplőink. Azért sem érdemes összehasonlítani a két filmet, mert itt egy már ismert felállásban találkozunk velük, kisebb a meglepetés ereje, pontosan tudjuk, hogy kitől mire számíthatunk, és hozzák is ezeket az elvárásokat, szokás szerint megkerülve a játékszabályokat. Az akció részek és a képi beállítások még mindig verhetetlenek, ebben magasan kiemelkedik a többi hasonló film közül. A korábbi határátkelős jelenethez hasonlóan a földúton haladó konvoj jelenete is borzongató. De másban is látszik, hogy a bevált recept szerint dolgoztak, mivel Kate helyett ezúttal is kapunk egy női szereplőt, Isabelt, aki belecsöppenve az eseményekbe ugyanolyan elveszett érzést kelt, mint az elődje, kontrasztként mutatva a környezete brutalitását. Tetszett, hogy a vége felé még sikerült tovább húzni a nézők idegeit spoiler Annak örültem, hogy az eddiginél is jobban előtérbe került Alejandro. Őszintén szólva őt továbbra sem tudom hova tenni, és ez a kettősség a nagyszerű benne (Del Toro játéka mellett). Láttuk már az előző részben is, hogy mire képes, tudjuk, hogy miért ilyen, de közben a szívére is hallgat, szóval egyszerre lehet nem kedvelni és elítélni, de ugyanúgy lehet kedvelni és együtt érezni is vele. De Matt esetében is adott egy új színt a karakternek, hogy spoiler Ami továbbra is gyenge pont, hogy itt-ott döcög a forgatókönyv. Van jelenet, ami szemet szúróan csak azért került bele, hogy később elő lehessen húzni, spoiler illetve akad logikai furcsaság is spoiler Az utolsó jelenet is érdekes volt, vajon mi történt utána? Kíváncsi lettem volna, mert két kimenet is lehetséges.
Hogy milyen lett ez a rész összességében? Nekem nagyon tetszett ez is. Most, hogy megírtam ezt az értékelést, igazából rájöttem, hogy a két film együtt kezelendő, nincs értelme nagyon leválasztani az egyiket a másikról, mert így adnak ki egy kerek egészet. Másrészt ha valami megfog és kedvenccé válik, akkor már nem érdekelnek az objektív hibái, még ha látom is őket. Örültem volna, ha még egy harmadik résszel is megdobtak volna minket, szerintem a két főszereplőben még maradt bőven lehetőség, spoiler.

Bence211 

A Sicario 2. – A zsoldos sokak számára válhat nézhetőbb, könnyedebb, finoman szólva popcornfilmesre elődjéhez képest. Azoknál viszont nem biztos, hogy elérik a kellő hatást, akik egy pontosan ugyan olyan hangvételű alkotásra számítanak, mint a Villeneuve által megkomponált első epizód. Ettől függetlenül az utóbbi időben megjelenő, egy kaptafára épülő, unalmasig rágott és nyúzott akciófilmek tengerében bőven magasan kiemelkedő darabról beszélhetünk, főleg azok számára, akik már 2015 óta úgy várják a következő kartellháború szekvenciát, mint a Messiást. Részletesebben az oldalunkon olvashatjátok a teljes beszámolót. : http://filmdoboz.hol.es/…

Kiskakukk 

Kellemes folytatása az első résznek. A lassú, melankólikus stílust átvette a kicsit gyorsabb, de szintén melankólikus stílus. Josh Brolin és Benicio Del Toro ismét elsőrangú a szerepében – külön öröm, hogy most jóval több játékidőt kaptak. Tetszett, hogy ezúttal kicsit rálátást kaptunk az emberi oldalukra is, ők most már nem csak a rejtélyes „tangapapucsos f.szkalap” és a „kib..ott kolumbiai kartell embere”.

Czkitty

Annyira örültem, hogy Emily nem volt benne, hogy már ettől több csillagot adnék a filmnek. :) Attól eltekintve, hogy időbeli anomáliák voltak benne (kicsit zavart a dolog), nagyon jó kis akció film volt. Az elején nem értettem, hogy miért kell a terrorizmust is belevinni egy drogkartelles filmbe, de aztán szépen összeálltak a szálak és egy nagyon élvezhető film kerekedett belőle.
ui.: Josh Brolin még mindig nagyon ott van! :)

Mr_Catharsis91

Nem volt olyan fojtogató és jó, mint a Villeneuve-féle első rész, de azért rendben volt. A zenéje viszont teljesen felejthető, egyedül akkor csillant fel a szemem, mikor megszólalt Jóhannsson-tól a The Beast. Attól mindig elszorul a torkom, ha meghallom.
Del Toro-nak azért megint nagyon jól állt a bérgyilkos szerep, izgultam is miatta a film utolsó fél órájában. Az a jelenet meg a néma férfiával. A film fénypontja volt.
Állítólag lesz harmadik rész is, de fogalmam sincs mit fognak kihozni belőle. Mindenesetre Villeneuve nélkül nem hiszem, hogy fel tudna érni az első rész szintjére. Az úgy volt parádés, ahogy kellett.

bubimentesvíz 

Utoljára a Suicide Squad folytatása miatt voltam ennyire csalódott és mérges. Most aludtam rá egyet, hogy ne felindulásból írjak értékelést. De még mindig bennem van ez az érzés.
Maga a történet még az előzőnél is átlagosabbra sikeredett. És ez nagyon bosszant. Volt egy jó első rész és ne mondják, hogy utána nem tudtak semmit sem kezdeni vele és ezzel kötöttek ki. Csináltak egy tipikus elrablós akció filmet. Két főszereplővel nagyon sok mindent ki lehetett volna hozni a történetből, de valahogy sikerült kiölniük belőlük azt, amit az első részben megszerettem. Már nem voltak annyira ridegek és félelmetesek. Néha megcsillogtatták ezt az oldalukat, de még így is nagyon kevés volt.
De tényleg nagyrészt azt sajnálom, hogy ahhoz képest mennyivel több screentime-ot kaptak mind a ketten, főleg Alejandro nem jött át úgy a karakter. Szerencsére azért jobban megismerhettük mind a kettőjüket, aminek örültem is, mert Matt nekem az előző részben nagyon kevés volt.
A vége fele pedig úgy elbőgtem magamat, én ott szerintem még sokk hatása alatt voltam. Matt emberi oldalától (a bosszú), és amikor spoiler belenézett a tükörbe és meglátta az arcát és elkezdett elhajtani az autóval, ott nagyon.
Azért remélem harmadik részt valahogy összehozzák, mert egy nagyon jó folytatást kilehetne hozni ebből (ha megtudják írni, nem úgy mint ezt). Valamint ilyen karaktereket nem kéne elpocsékolni, főleg ilyen színészekkel. Addig is maradok az első résznél.

paavel 

némi utánlövés-lőporszaggal.
mert azért nem olyan jól sikerült, mint az első. az még szólt valamiről. ez már csak kollázs lett sok más hasonló film hasonló jeleneteiből.
egyetlen poén azért akad benne, a legeslegutolsó vágásnál.

STVN 

Nem rossz, de nem ér fel az első részhez. Pláne hogy sikerült a végefelé olyan zseniálisan elszúrni… :/


Népszerű idézetek

enesbcs 

– Igazán beszerezhetne már némi naptejet Matt!
– Ha borúsabb helyeken háborúznának, nem kéne.


Hasonló filmek címkék alapján