Shin Shirayukihime Densetsu Pretear (2001–2001) 73% 7★

Első ránézésre egy tipikus romantikus, mahou shoujo anime, de ez nem így van. Már csak azért sem mert az átváltozáshoz nem egy brosst vagy más kiegészítőt használ a főhősnő – aki egyébként szerencsére nem hisztis, és egészen talpraesett is-, hanem a lovagjait. Igen, a lovagjait, akikkel „egyesül”, ebből aztán jön a sok félreérthető párbeszéd, mert Himeno hajlamos volt túlgondolni a dolgot, amin jót szórakoztam. Egyébként az érdekes, hogy csak az idősebb fiúknál gondolta túl, a kicsiknél nem, pedig a szitu ugyanaz volt… :"D
A másik dolog, ami miatt nem egy tipikus mahou shoujo, az, hogy itt nem csak a világmegmentésről van szó, hanem erősen koncentrál a családra is. Himeno családja végig főszerepet játszik, nincsenek elhanyagolva, nem tűnnek el x rész után, mintha nem is lettek volna. Szépen bemutatta az anime, mennyire el tudjuk hanyagolni egymást, még ha egy fedél alatt is élünk. Mondjuk ehhez nem kellett volna a gazdag-szegény kapcsolat, de ez is rátett egy lapáttal, hiszen emiatt piszkálták is Himenot a suliban, sőt, családon belül is.
A szerelmi szállal pedig, illetve ezzel is éreztették, hogy néha nem vesszük észre, ami az orrunk előtt van, csak amikor már túl késő. Mondjuk a vége túl idilli lett azzal, ami a főgonosszal történt, mert hát a való életben egy ilyen szituációban nincs második esély… de persze ez egy anime, ráadásul mahou shoujo happy enddel, szóval belefér. :D Témának egyébként még becsempészték a védjük a környezetünket is, azzal, hogy a démon lárvák a természet erejéből táplálkoztak, elsorvasztva a növényeket és minden mást, amihez hozzáértek. Szóval hiába a sok vicces vagy aranyos jelenet, nem teljes mértékben cukormázas anime, de persze ettől független nem egy nehezen emészthető darab. Azért kapott csak 7 csillagot, mert néhol kicsit kuszának éreztem, lehetett volna kicsit több részes is, és jobban kibonthatták volna a történetet is, a karaktereket is, akik egyébként szerethetőek, legalábbis a legtöbbjük. Ha készülne belőle színdarab, Kei-nek pl nagyon el tudnám képzelni Sasaki Yoshihidét, Hayaténak meg Wada Masanarit. :D A grafika egyébként szép, és a zenék is jók. Az openingje nagyon tetszett, többször meghallgattam már és fogom is még, az ending pedig aranyos mind képileg mind zeneileg, de annyira nem fülbemászó, hogy maradandó élményt nyújtson.

Aranyos. Kicsit kiszámítható, de ettől eltekintve tetszett. A végét mintha már valamikor láttam volna… vagy annyira sablon, hogy ezért volt ismerős?:D Minden esetre a szóviccek és félreérthető kijelentések nagyon jók voltak :D