John Shaft egy Mike Hammer és Phillip Marlowe mintájára készült fekete magánnyomozó. Minden héten más és más bűntényt kell megoldania.
Shaft (Shaft) (1973–1974) 1★
Szereposztás
Várólistára tette 2
Kiemelt értékelések
Sokat gondolkoztam azon, mit csináljak vele értékeléskor. Legyen 5 pont, nem azért, mert olyan jó átlagos, hanem mert a sok ritka elbénázott dolog kiegyenlíti a jó dolgokat benne, igaz, nem feltétlenül a készítők hibája ez. No de kezdjük azzal, mi is tetszett benne. Először is, a szereplők a régiek, ami mindig jó, még egy jó tévéfeldolgozáshoz is savanyú képpel ül le az ember, amikor kiderül, hogy nem a moziban megszeretett színészek kapják a műsort. De ez itt nem így van, Richard Roundtree és a főleg az első filmből ismert Eddie Barth a főszereplők. Másrészt az eredeti Shaft legnagyobb erénye a hangulata volt, a 70-es évek jól sikerült bemutatása. Ez itt is működik, merem állítani, jobban, mint a második és harmadik részben, és bár az első még mindig egy profi korrajz, addig a sorozatban kifejezetten jólesik nézni a kinti tájakat, a várososokat is, visszaadják a hangulatot. Végül pedig maguk a történetek is korrektek. Jó, nehogy bárki világmegváltó kalandokat várjon, hanem csak olyanokat, amik a tipikus amerikai krimi műfajra eszébe jut, de annak igenis jó. Stimmel a színészek játéka, a hangulat, összességében amolyan igazi cool-sorozat.
Na de akkor mi a baj? Nos, ironikus módon a sorozatot pontosan az nyírja ki, ami másrészről pont garantálná a jó mókát: a tévés formátum. 1973-ban járunk, ilyenkor nem az van, hogy főhősünk keményen nyomhatja az ipart, a cenzorok ráhajítanak egy 16-os karikát, és mindenki boldog. Hanem akkoriban amit Shaft megtehetett a moziban, arról a tévében szó nem lehetett. Nem káromkodhatott, nem lehetett szükségtelenül és extrém-módon erőszakos, és a rendőröket se küldhette el a… na, szóval nem szólhatott be nekik. És bár a karakter így is kemény és szimpatikus marad, megváltozik. A sorozatban jóban van Rossi hadnaggyal, és bár jellemzően külön utakon járnak, mégsincs bajuk azzal, ha együtt kell dolgozniuk. És ez egy némileg súlyos identitásprobléma, hiába próbálkozik meg Roundtree mindennel, hiába van némi értéke a műnek, ez így sajnos nem ugyanaz. Szóval nagyon kár érte, de azt hiszem, ez a sorozat még így is jobb, mint újkorában, elvégre van némi tévétörténeti értéke, és olyannyira nem rossz. De nem egy egyedi kuriózum, hanem csak egy korabeli sorozat lesz a sok közül.