Senpai wa Otokonoko (2024–) 60% 5★

Na, végignyomtam, minél gyorsabban, hogy minél hamarabb vége legyen :D
Őszintén megmondom, ez azon sorozatok közül volt, amik a kihirdetéskor rögtön felkeltették a figyelmemet, de ahogy szaporodtak róla az infók, úgy lettem egyre biztosabb benne, hogy én ezt nem akarom megnézni. Bizonyos illetőket azonban érdekelt a véleményem, és hát ChEebor sajnos túl jó fej… Mindenesetre elöljáróban annyit, mint általában az animék kapcsán, a megérzésem működött, ezt jó ötlet volt a heti adáskor kihagyni.
Alapvetően két elem határozza meg számomra, hogy miért lett rossz a Senpai wa Otokonoko:
Az egyik az, hogy a történetvezetés, a karakterábrázolás szerintem nagyon realista akart lenni. És nagyon nem sikerült neki. Igen, klassz dolog, hogy Makoto fel meri vállalni magát, még akkor is, ha saját magával is konfliktusai vannak. De az, hogy konkrétan egy darab múltbéli incidens érte amiatt, mert felvállaltan lányként él és női ruhában megy suliba? Hát azért ez egy vicc. Jó, persze az animék egyik klisétartozéka az otokonoko, aki az iskolába lányruhában megy, de vagy nem is tudják róla, hogy fiú, vagy senkit sem érdekel… Csakhogy ez egy teljesen irreális elem, és belekeverni egy félrealistának szánt történetbe azért elég gáz. Hasonlóan ilyen, hogy a másik férfi főszereplő azért szeret bele, mert jól néz ki lányként, de amúgy tudja, hogy fiú. Ez klassz plot egy rózsaszín shounen ai történethez, vagy akár egy rossz hentai-hoz, de itt egyszerűen nem volt valószerű az egész. Tök bénán lett felvezetve, és hasonlóan kb. minden máshoz a sorozatban, így igazából nem nevezhető kibontottnak, kielégítően lezártnak. Úgyhogy így sovány volt a sztori, az eleje még az epizodikusabb vezetéssel oké is, de aztán amikor már összegyűltek a dolgok, akkor meglehetősen unalmassá vált.

A másik gond pedig, hogy elég nemtörődömnek éreztem az egészet. Na most, ezen a ponton abszolút meg kell jegyezni, hogy Japánban minden évben rendeznek egy szavazást, amikor meg kell nevezni, hogy melyik az a még nem adaptált manga, amiből leginkább animét akar a nép. Tavalyelőtt bizony ez volt a nyertes. Őszintén szólva, nem értem, miért, mert abban biztos vagyok, hogy történet szempontjából az se lehet jobb. De így sem értem, miért kellett ilyen szegényesre megcsinálni. És akkor nézzük a három karaktert. Először is ott van Ryuuji, akivel nekem az a bajom, hogy totál semmilyen. Makoto barátja akar lenni, de ez főleg abban nyilvánul meg, hogy amikor Makotót bántják, akkor ő fülbevalót szerez (ami konkrétan jobban felbosszant mindenkit, minthogy Makoto lánynak öltözik). És ennyi. Az, hogy szerelmes a főszereplőbe, meg milyen érzelmei vannak, annak ellenére is teljesen felejthetőek, hogy ez egy prominens főszál. A másik pedig Aoi Saki, a női főhős. Beszéltünk róla, hogy piszok idegesítő hangja van (amikor nagyon elragadják az érzelmek, kb. egy ütvefúrót nagyobb élvezet hallgatni, amúgy még el is megy), nem akarok hülyeséget mondani, de ez Sekine Akira első animefőszerepe lehet, és a portfoliója többi része rengeteg kisebb, vagy komolyabb, vagy kifejezetten idegesítő karaktert vonultat fel. És ez a karakter nem neki való. Maga a szerep amúgy el is menne, mert egy genki girl, de érezni rajta, hogy valami rohadtul nem stimmel az egésszel, és a végén ez bizony ki is derül. Csakhogy az a viselkedés, amit Saki bemutat, az szintén elég cikis, és szintén nem illik a sorozat komolyabb alapötletéhez.
Ezekkel ellentétben Makoto elég jó. Umeda Shuuichirou kipróbált szinkronszínész, elég hitelesen elő tudja adni magát (mondjuk én jobban örültem volna egy női, vagy egy nagyon nőies hangnak, de ez egyéni preferencia, és ez talán viszont beleillik a realisztikus ideálba). Csak pontosan emiatt ő meg lejátssza a másik két lúzert.
Itt még @supermario4ever kritikáját jegyzem meg, hogy őt nagyon zavarja a szemek hiánya a töltelék karaktereken. Nos, nekem ez még mindig egy ismert megoldás, annyira nem zavart. De viszont az igaz, hogy alighanem hosszas tervezgetés után sikerült megtalálni a legantipatikusabb megoldást, és vannak olyan mellékszereplők, amik ha csak egyetlen jelenetben is, de túlságosan prominensek voltak ahhoz, hogy spóroljanak rajtuk.

Szóval elég félresikerült mű. Nem ajánlom senkinek, mert komolyan úgy gondolom, hogy ennél majdnem minden ismertebb mű jobb nála. A magam részéről a komolyabb megközelítésre a Hourou Musokót ajánlom, ha meg csak simán az otokonoko téma érdekel, akkor 12-18+ éves korig mindenféle médium a rendelkezésre áll. Ez így langyos is, meg nem is túl élvezetes.

Több sebből is vérzett ez az anime. De ahhoz, hogy igazságosan értékeljem, érdemes előbb a három főszereplőt bemutatni, mert bár egy csapatot alkotnak, a maguk személyes történetével, érzéseivel más-más meglátásba helyezik a történetet.

A fő- és egyben címszereplő srác Hanaoka Makoto, aki fiúnak született, de amióta az eszét tudja, az aranyos és esztétikus dolgokat szereti… magán is viselni, hiszen lánynak érzi magát. Borzasztó lehet azzal a tudattal élni, hogy a tükörben teljesen mást látsz, mint ami a tudatodban van, ezt jól érzékeltette az anime. Mondjuk, hogy engedhették meg, hogy az iskolában fiú létére lány ruhában jelenjen meg… maradjunk annyiban, hogy az az animáció adta fikciós lehetőségek egyike, egyébként biztos, hogy nincs ilyen a való életben, de ennek igazából nincs is jelentése az animében, azon túl, hogy felvállalja az identitását.

A másik srácról, Taiga Ryuji-ról tudunk a legkevesebbet. Elvan a csapattal, a legfurcsább benne kétségtelenül az, hogy beleszeret Makoto női mivoltába. Aki egyébként a nőket szereti, az nem szeret bele egy transz nőbe, hiszen attól még a testének anatómiája fiús. Végül is be lehet ezt tudni látens homoszexualitásnak, amit az is igazol, hogy Makotóval „eredeti alakjában” is randevúzik, és akkor is szerelemmel néz a fiúra. Itt jegyezném meg, hogy a manga 6. kötetének borítója, az egyik legszebb BL-kép, amit valaha láttam.

Aztán itt van Aoi Saki is, akinél nem sok idegtépőbb lányt ismerek. Bár azt kell mondjam, hogy a seiyuu érdeme, hogy hajamat téptem a csaj miatt, mert annyira jól visszaadta a hangjával, hogy csak álca az az önfeledt jókedv, amit „sugároz” magából. Persze később kiderül, hogy mi az ő tragédiája, de azért is irritáló azt a bugyutaság, amit mutat, mert annyira nyilvánvalóan hamis. És a hamisságot nem tolerálom.

Tehát kétségtelenül vannak erényei és furcsaságai az animének, de ez még nem minden. A másik, ami borzalmasan rontotta nálam az összképet, hogy sok mellékszereplőnek egyszerűen nem rajzoltak szemet! Az is önmagában nagy baj lenne, ha munkát akartak az animátorok spórolni, de sokkal inkább gondolom, hogy azért tettek így, mert ők egyszerűen nem számítanak. A szem a lélek tükre mondás Japánban különösen igaz, ez a jelenség leginkább akkor volt szembetűnő, amikor Makoto egyszer fiúként jelent meg az iskolában, és hirtelen elkezdtek beszélni vele a társai.
Ez nemcsak azért fájdalmas, mert mivel ők Makotóval csak fiús mivoltában beszélgettek, ezért nem ismerik a valódi énjét, ezért nem számítanak, hanem ezzel gyakorlatilag kizárja a diskurzust. Az anime csak egy nézőpontot mutat validnak. Egy kulturális mű, mely komolyan veszi a mondanivalóját, a különböző nézőpontokat semlegesnek mutatja be, és a nézőre bízza, hogy melyiket tartja érvényesnek, mivel tud azonosulni.
Az egyoldalú nézőpont ábrázolása akkor volt még igazán tetten érhető, amikor Makoto az anyjával való konfliktusát mutatta. Az anya akkor jellemzően arc nélkül, sötétben volt látható, ami megint azt érzékeli, hogy érvényteleníti az anya álláspontját. Pedig az elfogadásnak egy folyamata a tagadás. Az anya valójában sokat szenvedett a fia mássága miatt, és biztos vagyok abban, hogy sokat küzdött magában, amíg eljutott az elfogadás felé.

Végsősoron egy tisztes lezárást kapott az anime. Néhány szálat elvarratlanul hagytak, amit érzékeltet az is, hogy movie formájában folytatják a történetet. Remélhetőleg azzal együtt egy kerek egészet ad a mű.