Seirei no Moribito (2007–2007) 89% 15★

Nehéz írni erről az animéről, mert egyrészt nagyon érdekes, másrész elég lassú lefolyású. Vannak hibái, de ennek ellenére izgalmas. A karakterek többsége szerethető, és ami a legfontosabb emberi.
A császári család felfogása hasonlóan működik, mint az egyházé. Ha valami más, akkor az már eretnek. Ugyanez volt a helyzet Chagummal. A császári családot nem szállhatja meg semmi, ha mégis, akkor azt rossz, ki kell végezni. Mindezt azért, mert tudatlanok. Ott a kezükben a válasz mindenre, de nem élnek vele, helyette elferdítik a valóságot, s a saját hazugságukban élnek tovább, elfelejtve az igazat. A császár ostobaságában inkább kivégeztette volna a saját fiát, mert a válasz egy olyan szobában volt, ahova még a császár sem léphet. (Egyébként wtf ez is már? Oké nem mehet a köznép közé – egyedül-, de hogy még egy szobába sem, ami a palotában van…) Érdekesek ezek az uralkodók, meg a tanácsosaik is… Aztán bezzeg, amikor kiderült, hogy hát mégse rossz szellem szállta meg a gyereket, már egyből vissza akarták kapni… Képmutatóak… A végén meg…. spoiler
A második császárné viszont szimpi volt. Ő elsősorban anya volt, és csak utána császárné. A fia volt számára a minden, képes volt lemondani róla, hogy életben tartsa.
Balsa is szép lassan testőrből anyává vált, még ha annyira nem is mutatta ki, lehetett érezni, hogy mennyire megkedvelte és törődött Chagummal. Szerettem volna, ha spoiler
Chagumot nagyon kedveltem, erős és bátor fiú, néha hozott rossz döntést illetve rossz következtetést vont le, de ahhoz képest, hogy 11-12éves, jól kezelte a dolgokat, amik rá vártak.
Mellékszereplők közül még Shuga is szimpi volt, bár eleinte nem tudtam eldönteni, hogy kinek az oldalán áll, és néha meg is tudtam volna ütni, mert néha elég ostobán viselkedett ő is, ahelyett hogy olvasott volna :"D
Tetszett, ahogy ebben a középkori világban volt egy párhuzamos világ is, hogy a mese, a legenda, amit már szinte mindenki elfeledett az a valóság, és létezik. Érdekesek voltak ennek a világnak a lényei, maga a története, és hogy eköré épült minden, ez tette izgalmassá az egészet.
Voltak kicsit unalmasabb részek, de nem jellemző, lassú volt néha, igen, de fent tudta tartani az érdeklődésem, a tetőpont izgalmasra sikerült, a vége pedig meghatóra. A grafika szép, az animáció sem elnagyolt. Az openingje nagyon tetszett, szeretem Hyde hangját, de a többi zene is jó volt, illet az animéhez. Összességében tetszett, és csak ajánlani tudom.

Annak idején már láttam az eredeti regénysorozatból készült élőszereplős verziót, ami nagyon tetszett. Szóval, részben emiatt is esett a választásom az animére is. A történet magával ragadó, kalandos, izgalmas és elképesztő. Balsa egy női testőr, akit a második császárné kér meg, hogy védje meg fiát, Chagumot, a második herceget. Chagum testében ugyanis egy vízi démon tojása van, ami miatt az apja meg akarja öletni a fiút. Balsa elvállalja, hogy megóvja Chagum életét és ezzel egy fantasztikus utazás veszi kezdetét.
Az anime nagyon jól adagolja a feszültséget, a kalandokat, az akciókat és a lazább, „semmi sem történik, de mégis” epizódokat. Tehát remek a történet, még akkor is sok minden történik, amikor úgy tűnik, nem mozdul előre a cselekmény. A dolgok, a titkok lassan látnak napvilágot, viszont az anime kiválóan időzített tempója miatt mindig mindent jókor tudunk meg. Imádtam Balsa-Chagum-Tanda hármasát, akik egy igazi kis családdá válnak a történet folyamán. Meg Torogai is nagyon jó karakter. Shugát valahol nem tudtam megérteni, mert elég okos volt, mégis sokszor vont le rossz következtetéseket. A császárt meg utáltam, főleg a végén azzal a bizonyos húzásával.
A vége persze amolyan keserédes happy end lett, de nem baj.

A rajzolás szerintem gyönyörű mind az embereket, vagy állatokat, mind a tájat nézve. Az akciójelenetek dinamikusak, az opening és ending kiváló, ahogy a háttérzene is. Én mindenkinek csak ajánlani tudom ezt az animét. Nem hibátlan, de az apró pontatlanságokon szerintem át lehet siklani.

Ez mennyire jó volt! A grafika nagyon szép, a harcmozdulatok nem elnagyoltak és normálisan koreografáltak – nem csak egy-egy suhintást lehet látni jelzésértékűen; és a zenéje is tetszett. Az openingeket általában át szoktam tekerni, de ezt többször meghallgattam.
Végre egy olyan női karakter, akitől nem karmolom kockásra az arcomat, nincs felesleges nyürrögés, hisztizés, mégis helyén vannak, átérezhetőek az érzelmek, és a többi karakter sem művel karakteridegen dolgokat csak azért, mert a történet így kívánja. (Mondjuk a „nem mondom el neki, nehogy feleslegesen aggódjon” dolog itt is idegesített egy kicsit, mint bármely más történetnél, ahol ilyen előfordul, de ez inkább a saját személyiségemből adódik, nem róható föl hibának.)
Egy pillanatig nem unatkoztam, még akkor is történt valami, amikor úgymond nem történt semmi – azokban a részekben, amelyekben nincsen akció. Pl. nagyon szerettem a fegyverkovácsos részt vagy a szerencsejátékosat, a vízimalmos jeleneteket vagy amikor a barlangban voltak.
Biztosan meg fogom még nézni (és már az élőszereplős változatokat is várólistára tettem), ment a kedvencek közé.