Seduction (1973) 70% 1★

Veszélyes film is lehetne, ha az általam nézett angol verzióból nem vágtak volna ki tíz percnyi – szerintem – szexjelenetet. Ezt a filmet erotikus moziként hivatkozzák a legtöbb helyen, de a jelenleg elérhető, közkincsként megtekinthető formájában nyilvánvalóan nem az, nem számítva egy strandon zuhanyzó bikinis leányzót, de a felvázolt konfliktus és problematika még így is fel tudja csigázni a nézőt!

Nem titok, Maurice Ronet miatt jöttem ide, mert még keresem-kutatom a karrierje késői szakaszának mesterművét (bár most már kezdek belenyugodni, hogy ez a bizonyos pályazenit végérvényesen a viszonylag korai Lidércfény marad). A La seduzione-val kapcsolatban nem voltak nagy elvárásaim, bár kicsit piszkálta a fantáziámat ez a bizonyos erotikus vonulata (amiből ugye nem lett végül semmi), de a végkicsengés egyáltalán nem okozott csalódást.
Nagyon korrekt filmről beszélünk, ami a saját maga elé kitűzött célokat okosan teljesíti, még ebben a csonkának mondható változatban is. Szerelmi háromszög a kiindulási alap, amiben a férfi és a nő konfrontálódik a nő lányával – és a férfi természetéből fakadóan elbukik, bár látjuk, egészen más szeretni és szerelmesnek lenni, és a nagyon nyilvánvaló és feszítő csábításnak engedni. Ronet mindig is mesterien hozta ezeket a gyarló férfi karaktereket, ennél akár sokkal veszélyesebb koncepciójú filmekben is, és itt is érezhetően elemében van.
Graziella szerepét eredetileg Ornella Muti játszotta volna, de a lecserélése Jenny Tamburira egyértelműen jó döntés volt: a karakter vonzó, üde, izgató szexuális frissessége és kicsattanó életkedve szükségszerűen társul itt egy nagy adag formátlan ostobasággal, szeszéllyel, éretlenséggel, és Muti szerintem még fiatalon is mélyebb, érdekesebb, érzékiségén túl összetettebb jelenség is volt ennél. Tamburi karrierre végül nem tudta váltani az itteni szereplését, de Lisa Gastoni hozta az elvárható korrekt szintet, bár szerintem igazán emlékezeteset nem villant. Mindenesetre mindhárman hitelesek az eljátszott szerepekben.
A mozi érdekesség-faktorát növeli, hogy nem Lolita és főleg nem A medence utánérzésről beszélünk esetében: Graziella ostoba játéka tragédiába torkollik, de ő sosem tűnik áldozatnak ebben a kegyetlen hármasban, Giuseppe pedig nem a sértett és ármánykodó nők, hanem a kavargó érzelmek martaléka lesz végül.

Meglepően jól sikerült film, hála égnek igazán jó minőségben, angol szinkronnal is nézhető a neten, úgyhogy bárki próbálkozhat vele. Sajnos ez a darab sem Ronet „legje”, de semmiféle szégyellnivaló nincs a végeredményen.