Kedvencelte 22

Várólistára tette 79


Kiemelt értékelések

Littlegirl 

Szeretem az Így neveld a sárkányodat filmeket és így vagyok a sorozattal is. Humoros, aranyos és teljesen kikapcsol. Hablaty és társai, na meg Fogatlan és a többi sárkány élete az első rész után is zajlik és tele van izgalommal, illetve küzdelemmel. Hiszen a falu lakói ekkor még nem teljesen fogadja el a sárkányokat, valamint a sárkányoknak hozzá kell szokni a faluhoz. Szórakoztató volt, ahogy ezt Hablaty próbálta megoldani.
Éééés ott volt még Penész…Azt a fickót soha sem fogom megkedvelni. Egy undorító természetű karakter.

kiruu 

Jó újra ebbe a remek családba tartozni. Szerintem a sorozat grafikája nem olyan jó, mint a filmé, de aranyos kis részekből áll. Imádom Hibbant szigetet, Penészt leszámítva.

Kemiviki 

Jó évad volt. Nagyon tetszett, ahogy a szereplők előttünk nőttek fel, jöttek rá a sárkányokkal való élet minden titkára. Hozza a film hangulatát maximálisan.

Christinewinchester 

A filmeket imádom. Hallottam a sorozatról, de nem gondoltam volna, hogy megnézem. Nem is volt tervben, de láttam a kihívást, a cuki plecsnit és hát hiányoztak Hiccup-ék is, gondoltam adok egy esélyt. Nem bántam meg. Jó volt visszatérni Berkre, a sorozat történetileg szépen összerakott, minden epizód rejt egy tanulságot, szóval ha lesz gyermekem biztos műsorra kerül. Nagyon tetszett, hogy a karakterek hűek maradtak a filmbeliekhez, s természetesen hogy egyre többet tudunk meg a sárkányokról. Ami viszont nem tetszett, az a grafika.

nightfury

Nemrég láttam a Race to the Edge első tizenhárom részét, és le vagyok nyűgözve! Néha ugyan kicsit furcsa a grafika, de a karakterek a régik, és egészen elképesztő látni, ahogy az első filmben megismert gyerekek lassan felnőtté érnek. Rengeteg új sárkánnyal és régi szereplővel találkozhatunk, és Fogatlan… Én akkor is akarok egy éjfúriát!

ziara

Most már be merem jelölni, mert már mindegyik részt minimum kétszer láttam, némelyiket sokkal többször:))) Ezek a sárkányok most nagyon megtaláltak minket, a kislányomat és engem is. Mindketten imádjuk az összes karaktert, az összes sárkányt. Szuperül összerakott mese, fontos tanulságokkal és mondanivalóval. Aki vagy akik Fogatlant először kitalálták és lerajzolták… Minden elismerésem. Imádom.

ChEebor 

Nagyon jól sikerült sorozat, ami értelemszerűen nem éri el a film epikusságát, de azért mégis kiváló szórakozás. Az animáció érezhetően kevésbé szebb, mint a filmben, de nem marad el annyira, hogy zavaró legyen. A történet is jó ötlet, arról szól, hogyan akklimatizálódik a viking falu az új rendhez, a sárkányok megjelenéséhez. Jó történetek vannak benne, és felbukkan egy gonosz viking is, Alvin, Mark Hamill tolmácsolásában, akitől többé-kevésbé meg is kapjuk, amit elvárunk.

kamububu 

A mozifilm színvonalától azért jócskán elmarad az animáció minősége, és a történetek is jóval egyszerűbbek, kicsit bugyutábbak, de egyébként aranyos. Inkább arra ad lehetőséget, hogy a mellékszereplőket jobban megismerjük.

Hippoforaccus 

Nem először, és nem is utoljára látom ezt a sorozatot. Jól eltalált folytatása a filmnek. Tudom, hogy inkább gyerrekeknek készült, de én sem nőttem még fel teljesen (elvégre csak 30 vagyok), úgyhogy nekem bejön.


Népszerű idézetek

Kemiviki 

Pléhpofa: Valamit tudnod kell a sárkányokról, a bizalom a lényege.

chhaya

Hablaty: Van egy régi viking mondás: amikor a barátaid sülnek a nyárson, te vagy az, akit éget a tűz.

1. évad 6. rész – Alvin és a száműzöttek
szymba23

A család nem csak az, amibe beleszületsz, hanem a barátok is, akik kiállnak érted. Akikkel vállvetve küzdesz, tudod, hogy számíthatnak rád, és te is számíthatsz rájuk az előtted álló harcokban.

1. évad 20. rész – Egy család vagyunk

Astrid: Mi történt? Atyád meggondolta magát? Vagy… megint a tudta nélkül cselekszünk?
Hablaty: Ööö… az egyik.

(1. rész)

Kemiviki 

Pozdorja: Minél szorosabb a kübli, annál nagyobb a vihar!
Pléhpofa: Ez őrültség! Ilyen korán nem szokott vihar jönni.
Bélhangos: Különben is, ki hallott már olyanról, hogy egy küblivel jósoljanak időt.Hiszen erre ott van a csirkecsont, meg a lúdláb.

Pléhpofa: Te még nem vagy ember, Hablaty.
Hablaty: Nem is leszek az, ha nem adsz esélyt!
Pléhpofa: …az is igaz. Kapsz egy esélyt.

(1. rész)

Hablaty: Fogatlan! Válaszd szét őket!! Én eloltom a juhokat…

(1. rész)

Bélhangos: Sose lőnék rád, Hablaty… csak ha tényleg nagyon muszáj.

(2. rész)


Folytatása

Összehasonlítás

Így neveld a sárkányodat


Hasonló filmek címkék alapján