Sámán (1977) 75% 4★

– Nekem a kérés nagy szégyen. Adjon úgy is, ha nem kérem.

– Én azt gondolom, hogy a legjobb szeretni, és függetlenül élni.
– Szeretni és függetlenül élni?
– Ezt akkor érted meg, hogyha már világossá válik, hogy kit szeretsz és kit nem. Hogy mit szeretsz, és mit nem. Ha meggyőződsz arról, hogy mindenkitől függetlenül, önmagadban is nagyszerűen ellehetsz.

Nézz rá egy fára, és ne hidd el, hogy a zöld zöld. Nézz fel az égre, és ne hidd el, hogy a kék kék. Ne adj nevet a zöldnek. Ne adj nevet a kéknek. Ne hidd el, hogy az autó autó, és hogy a ló ló. Ne adj nevet az autónak, se a lónak. Ne hidd el, hogy az anyád anyád, és hogy az apád apád. Ne adjál nevet nekik. Érezd őket névtelenül. Ne hidd el, hogy az ember, a tárgy csak annyi, amennyi a szó. Ne engedd be a szót a szemed és a fa közé, a szemed és a kék közé, a szemed és az apád közé. Érezd őket névtelennek, mint egy kiskutya, vagy mint egy tehén, ha nézi az új kaput és azt mondja: Múú. Akkor valódi, új tárgyak és új emberek vesznek majd körül, és akkor már mondhatod, hogy kék, zöld, apám, anyám.‘

– Adjon az Isten szerencsét, szerelmet, forró kemencét.

– Nem az emberek tudata az, amely létüket, hanem megfordítva: társadalmi létük az, amely tudatukat meghatározza.