Kedvencelte 6

Várólistára tette 30


Kiemelt értékelések

Zahra 

Szegény kislány :'( Csodálom, hogy milyen kemény volt a körülmények ellenére.

Andilány 

Ez most eléggé szíven ütött. Egy gyerek semmiről sem tehet, mégis ő szenved a legtöbbet.

Emerson 

Úgy látszik most kéne parkolópályára raknom a rövidfilmeket, mert zsinórban a harmadiknál érzem azt, hogy én mást néztem a többiekhez képest.
Ennél hülyébb felnőtt karaktereket nehezebb lett volna kreálni. Nem (csak) a két szülőnek alkalmatlan idiótára gondolok, hanem a többire. Itt van egy nyilván érzelmileg sérült gyerek. 10 éves, tehát töpszlinek sem mondható (és 10 év rohadt sok, ha csak a negatívum zúdult rá eddig), a narrációja alapján viszont valami csoda folytán mégis értelmes. Iskolai fotózásnál lesz.rják, hogy lilára van verve. Miért is? Örökbefogadásnál lesz.rják, hogy nyilvánvalóan kéne neki pszichiátriai segítség. Majd megjavul magától, miközben tör-zúz mindent maga körül? Hát… aki ezt nem ismeri fel, az inkább ne legyen szülő. Most lehet, hogy durva hasonlatot hozok, de ez legalább olyan, mint amikor a lelkes idióta hazavisz a menhelyről és szomorú szemű tündibündi kutyát, majd egy hét múlva visszaviszi, hogy de hát ez ugat, bepisil, szétrágja a papucsot… élőlényekkel csak annak kéne foglalkozni, akinek van agya. Nekem a film vége spoilerzavaros.

2 hozzászólás
Londonna 

Egy kitűnő téma, ám a földtől nem kicsit elrugaszkodott, „csillámpónis” megvalósítással. Avagy: ismét köszönjük neked, álomország-Amerika!
Mintha random dobálták volna össze a jeleneteket, hű, de nagyon zavart. Egy ilyen mondanivalót nem lehet átadni csupán 12 percben, így legalábbis biztosan nem. Hiteltelen, sokszor kissé illogikus húzásokkal szembesülök, s nem értem, miért látom azt, amit. Mintha konkrétan lemaradtam volna dolgokról.
Aztán, ami még szintén nagyon böki a csőröm: a narráció. Ez komoly? Egy ekkora gyerek „így beszél”?… Ilyen választékos, és ilyen képeket használ? Ne mááár… (Jó, vannak született zsenik – lásd Mozart, de kétlem, hogy itt éppen erről lenne szó…)
Szóval, nekem ez egy igénytelenül összevágott, hiteltelen narrációval aláduruzsolt, okosnak, szépnek, „magasröptűnek” látszani akaró izé. Kár érte. Ha csináltak volna belőle egy érdemi játékfilmet, normális dialógusokkal, kidolgozott karakterekkel, akkor még jó is lehetett volna. De ez, így… Hát… :-/

3 hozzászólás
krlany 

Ez elégé szívfacsarós. Sokszor nem is gondolunk bele… és az az igazság, hogy még belegondolni is kemény.

Negative_Singularity

Húsba maró film. Ülök itt a gép előtt, gondolkodva, hogy mit is lehetne írni, de újra meg újra belém hasít ez a pár perc, és képtelen vagyok bármire is. Zseniális.
Bármeddig tartson is a tél, egyszer mindenkinek eljön a nyara.


Népszerű idézetek


Ha tetszett a film, nézd meg ezeket is


Hasonló filmek címkék alapján