Pokoli szolgálat (1998–1999) 1

Ezekiel Stone, a New York-i zsaru bajba keveredik. Feleségét megerőszakolják, Stone pedig megöli a tettest. Nem sokkal ezután egy nyomozás során életét veszti. A pokolba kerül, ahol 15 évet tölt le. Ekkor azonban furcsa dolog történik a pokolban: kiszabadul 113 szörnyű gonosztevő, akik… [tovább]

Képek 2

Szereposztás

Peter HortonEzekiel Stone
John GloverSátán
Albert HallCletus Horn
Lori PettyMaxine
Scott LawrenceFraker
Ana María AcostaTeresita

Kedvencelte 1

Várólistára tette 12


Kiemelt értékelések

enesbcs 

Sajnos régóta nem volt adásban a sorozat, és 13 rész után elkaszálták, pedig még annyi pokolra visszaküldeni való lélek várt a sorára.. nem volt egyébként frenetikusan izgalmas a cselekmény, általában már az elején tudhattuk, hogy ki a gonosz, akit le kell vadászni, bár mint például a 2. részben is kiderült, néha a visszaküldeni való lélek motivációit is meg tudta érteni Stone nyomozó. Ezekiel egyébként nem nagyon kápráztatott el bennünket a Pokolból szerzett különleges képességeivel, néha inkább csak csetlett-botlott, többet is kihozhattak volna belőle.
John Glover viszont eszméletlen jó volt a Sátán szerepében! Kellőképpen mézesmázos, kétszínű, könyörtelen és valahogy mégis humoros.
Kár hogy nagyon nehéz levadászni a részeket, még netről is.


Hasonló filmek címkék alapján