Jim, a 40-hez közeledő séf számos viszontagság közepette igyekszik üzemeltetni Holdfény Csirke nevű éjszakai étkezdéjét a covid utóhatásaiból lassan ébredező és regenerálódó üdülővárosban, Pattaya-ban. Minden napja egy küzdelem a megélhetésért, hogy étkezdéjét fenntartsa, adósságait törlessze,… [tovább]
Phrajan Man Kai (2023–2023) 28★
61' · thaiföldi · romantikus, sorozat
1 évad · 8 rész
Képek 16
Szereposztás
Kedvencelte 9
Várólistára tette 13
Kiemelt értékelések
Zsinórban a sokadik 10*-os sorozat. 2 thai és egy japán. Jól indul az évem. :))
Fu, hirtelen felindulásból írom ezt most. Annyira a lelkemben van még a sorozat, biztosan elfogult leszek vele.
Egyértelműen Gemini és Fourth miatt kezdtem bele, hiába szerettem a KhaoFirst és az EarthMix párost korábban, a sorozataik nálam nem ütöttek be. Na de eeeez.
Nem mondom, hogy néha nem idegelt ki egy-két karakter, legfőképpen Jim, de nem tudok maximumnál kevesebbet adni rá, mert nagyon ritkán találkozom ilyen életszerű sorozattal, ráadásul BL kategóriában.
Szerintem egyébként egyértelműen szint ugrás látszik a műfajban, kezdik elhagyni ezeket a langyi kis tündérmeséket és komolyabban foglalkoznak a valódi történetekkel és élethelyzetekkel.
Borzasztóan tetszett, hogy nem 4 hét alatt zajlik le az egész cselekmény, hanem több, mint fél évet ölel fel, sőt talán van ez egy év is. Nem sietnek, nincs erőltetés, gyönyörűen alakulnak a kapcsolatok. Nekem egyáltalán nem volt bajom Wen szálával sem, szerintem abszolút életszerű volt, a maga módján próbált megoldást találni rá. Szerintem szépen lekerekítették végül.
Leginkább Heart és Li Ming kapcsolatát imádtam, mindig alig vártam az ő jeleneteket! ♥ Sőt, Li Ming lett a kedvenc karakterem. Aki éppen a felnőtté válás küszöbén van, néha gyerekes, de mellette pedig annnnyira érett is tudott lenni, hogy lekörözte a mellette levő felnőtteket. Na meg a viszonyulása Heart-hoz, a megkérdőjelezhetetlen elfogadása. Szerelmes lettem a kölyökbe. :D Egyébként ki kell emelnem, hogy Fourth játéka nekem nagyon bejön, a My School Presidentben is imádtam.
First és Khao is nagyszerűen alakított, de ezzel korábban sem volt gondom. Talán First dolga volt egy kicsit nehezebb, de megugrotta, teljesen átjöttek az érzelmei.
Huhh, tudnék még áradozni egy sort, de rohannom kell, szóval zárszónak csak annyi: nézzétek!!
A Cupid's Last Wish-t nem egy könnyen fogom a MixEarth párosnak megbocsátani, ez annál jobb, de fényévekre van az ezer csillagtól… Nem mellékesen a My School Presidentes srácok messze jobbak voltak. Ők vitték hátukon a sorozatot, és bár már a MSP-ben is nagyon szerettem őket, itt még rátettek egy lapáttal, és brillíroztak. Imádtam a jelelésüket, vagy hogy szavak nélkül is, a rezdüléseikkel milyen kifejezőn kommunikáltak. Ritka jó páros. Igazából az ő jeleneteik miatt néztem a sorozatot, a többi leginkább csak nyűglődés volt.
A KhaoFirst párosban az a jó, hogy nem igazán bírom őket, nem csak itt, hanem úgy amúgy sem, így pont jók együtt, és pont nem zavart, hogy nem jutott idő rájuk… sőt!:)
Earth, mint 38 éves tag, hát enyhén szólva is kínomban röhögtem. 29 évesen ezt nem sikerült eljátszani, ellenben a sóhajtozás… nah, az nagyon ment. Én úgy látom, hogy a MixEarth párosból kifogyott a szufla. Talán új pár kéne nekik. Valahol elveszett a szenvedély.
Amúgy Fourth-ot és anyuját az MSP-ben és itt is jó volt együtt látni. Ők is ütős páros együtt, nemcsak a srácok.
Alapvetően nem egy rossz sorozat, bár ezt a Wen-Alan nyúzzuk még egymást, egy percig nem értettem. Meg azt sem, hogy gondolhatta azt Wen, hogy normális dolog az, hogy spoiler.
Nekem tetszett. Először is tele volt kedvenc színészekkel/párosokkal, ami önmagában is magasra tette nálam a mércét. Különböző szituációkat feszegetett, amik teljesen normálisak a hétköznapokban, mégis tudnak problémákat generálni.
Ha nagyon őszinte akarok lenni, azt hiszem Li Ming személyisége volt a kedvencem. Még a felnőtté válás küszöbén van, ami valljuk be nem is olyan egyszerű, hiszen nem sokan tudják eldönteni mit is akarnak kezdeni az életükkel ennyi idősen. Nehéz érvényesülni a „mindent tudó” felnőttekkel szemben. Mégis annyira éretten viszonyult a dolgokhoz és másokhoz, hogy ezt kevesen mondhatják el magukról. Nagyon szerettem ahogy Heart-hoz viszonyult.
Wen már egy komplikáltabb személyiség volt. Az annyira nem tetszett, ahogy a dolgait próbálta megoldani, de azt hiszem ezt nem is lehet teljesen leegyszerűsíteni. Lehetett volna egy kicsit határozottabb Alan ügyében, mint amilyen határozott lépései voltak Jim felé.
Arra most már pontosan nem emlékszem, hogy Mix/Earth vagy First/Khao miatt akartam megnézni először, de már nem is számít. Csak azt sajnálom, hogy First/Khao párosból szinte semmit nem kaptunk. bízzunk benne, hogy talán kapnak egy folytatást ^.^
Meg van az idei év első kedvence!
A kópia, amit használtak, a színek, mint írtem is, egyből a szívembe lopta magát a sorozat.
A töténet, teljesen hétköznapi, maga az élet.
Mégis mindenre rácsodálkoztam. Pedig nem kellett volna. Ismerve a rendezőt, és a forgatókönyv írásába is benne volt, kicsivel többet is kaptam, mint gondoltam.
A színészek fantasztikusan hozták a karaktereket! Sok estben, nem csak én mondom, mintha nem is színészkedtek volna.
Két felfedezésem, Gemini és Fourth. Meg kell néznem a másik sorozatukat!
Jaj hát a vége annyira nem talált most el. Pedig kb. az egész sorit végigbőgtem és én magam könyörögtem a happy end-ért. Nem tudom, talán azért vagyok ennyire csalódott, mert az Alan-Kaipa párosnak nem hagytak elég időt. Belőlük annyira nem kaptunk kb. semmit, pedig nagyon érdekelt volna a történetük. Mármint a párosból nem kaptunk, mert hogy külön külön csórikák kapták rendesen a negatív dolgokat. Alan-t annyira sajnáltam amúgy, ha Wen igazán végezni akart volna a kapcsolatukkal és nem hamis reményekkel álltatni szegényt, akkor kiköltözött volna egyből, ahogy szakítottak. Kaipa csóri pár éven belül elvesztette a két legfontosabb embert az életében, na az ő karakterét ölelgettem volna meg a legtöbbször. Nem mondom, hogy a főpárost nem szerettem, őket is meg lehet érteni, szeretni és érdekelt a történetük, de hogy nekem a mellékszereplők nagyon elvitték a sorit, ellopták a show-t. Főleg a Li Ming-Heart páros. Az őket játszó két színész valami zseniálisan alakította a karaktereket. Kell még néznem tőlük mást is mert nagyon jól játszanak. Főleg Gemini a siket karaktert. Az egész sorozatot imádtam és totál meg voltam hatva, de hogy ez az utolsó epizód nekem olyan „mehhh” volt és nem értem miért amúgy. Sajnos így csak 8 mert ám a többi rész miatt nem akarok annyira szőrösszívű lenni. Amúgy meg annyira sok minden volt ebben a sorozatban, hogy amúgy meg felejtsetek el mindent amit írtam és nyomás megnézni. Sajnos csak 8 rész. Elbírt volna még pár részt.
Huh. Hát nem számítottam rá, hogy ez ilyen komoly sorozat. Semmiképpen nem mondanám, hogy kikapcsolódásnak jó, és maratonozni sem tudtam úgy, mint más esetben, kellett, hogy fellélegezhessek belőle kétrészenként. Nincs benne tipikus dráma, de nagyon életszagú, épp ezért nehéz. A pénzkérdés, súlyos megélhetési kérdések, párkapcsolati nehézségek (többek között az eltávolodás idővel, ami a legmegfoghatatlanabb talán, a legnehezebb döntési helyzet, hiszen nincs egy „kézzelfogható”, konkrét valami, csak a kiüresedés), spoiler a siketek boldogulása a családban és azon túl… Sok-sok komoly kérdés nyolc részbe sűrítve. Érdemes megnézni. A színészek is nagyon jók.
Akik ódzkodnak a meleg csók és egyéb jelenetektől: ez nem olyan sorozat. Az elején van csók, aztán az utolsó részben kb, az egyetlen ágyjelenet pedig úgy rémlik „jelképes”, nem mutatják annyira. (Párhuzamosan más sorozatot is néztem, ebben pedig egy hete láttam azt a részt, azért így írtam.)
Nagy igazságot is kimond Wen, legalábbis ahogy némelyik sorozatban látom: manapság már kevésbé érdekli az embereket, ha valaki meleg, leszbikus vagy bármi más, egészen addig, amíg nem a családtagjáról van szó. Itt a szülő és egyéb idősebb rokon és érintett közötti szálra gondol. Remélem a jövőben már ez sem lesz problémás.
Gaipát nagyon sajnáltam. Annyira jól játszott az őt alakító színész, és biztos nem volt könnyű dolga, talán neki jutottak a legnehezebb részek, és mégis olyan szpéen, hihetően megugrotta a feladatot. spoiler
Azért csak 9 csillag, mert valahogy nem értettem Wen-t. Oké, van szikra, de ha valaki ennyire tartja a távolságot, furcsa ez a nagy ragaszkodás, illetve az Alannel való viszonya így ebben a formában nekem nem tetszett. spoiler Illetve érzelmileg is megterhelt. Mondjuk ez az én gondom, hogy nem biztos, hogy jókor néztem, a csillagozásom még véletlenül se vegye el senki kedvét.
Népszerű idézetek
Jim [to Li Ming]: Isn't it difficult enough to be born poor? And now you're gay?
Wen: Pa once told me love is like a home. To find out whether we like it or not, we must take a chance and try it. If it's not the right home, we must move out. But once we find the right one, we won't want to move anywhere. That's where we can stay for the rest of our lives.