Osztálytalálkozó (2018) 7

1995-ben a Színművészeti Főiskolán 12 fiatalember diplomázott Horvai István és Kapás Dezső színész osztályában. 12 olyan színésznövendék, akik nem választották egymást, mégis 4 éven keresztül együtt töltötték a nap 24 óráját, azzal a szándékkal, hogy az iskola sikeres elvégzése után meghódítják… [tovább]

Képek 13

Szereposztás

Anger Zsoltönmaga
Hajdu Steveönmaga
Kamarás Ivánönmaga
Schell Juditönmaga
Fekete Ernőönmaga
Gregor Bernadettönmaga
Keszég Lászlóönmaga
Kéri Kittyönmaga
Marozsán Erikaönmaga
Német Mónikaönmaga

További szereplők

Várólistára tette 22


Kiemelt értékelések

Sister

Óriási élmény lehetett ehhez az osztályhoz tartozni, ez tisztán látszik. :) Bármennyire is nehéz és fáradságos elvégezni a színművészeti főiskolát, az emlékek valamennyire megszépítik ezt az időszakot. Öröm volt látni ennyi ismerős arcot, meg a sok archív felvételt!

Thaliavilaga

Pár héttel ezelőtt olvastam egy cikket erről a dokumentumfilmről és a mára már legendás osztályról. Örülök, hogy tegnap észrevettem, hogy ma adják a tévében, mert érdekes volt a felvezetés és a bemutatója is. Imádtam! Több ilyet is szívesen látnék a tévében, olyan érdekes a színházi világ mögé is belátni néha. Annak pedig, hogy Kamarás Ivánt ilyen vidámnak láttam, külön örültem. Színházat szerető embereknek érdemes megnézni!


Hasonló filmek címkék alapján