Osomatsu-kun (1988–1989) 100% 1★

Mivel animék terén nagy kedvencem az Osomatsu-san, úgy döntöttem, esélyt adok a régebbi szériáinak is, kezdve ezzel, ami 1988 és 1989 között készült.

Ami elsőnek feltűnhet a nézőknek, az az, hogy itt nem az ikrek a főszereplők, hanem Iyami és Chibita. Meg is lepődtem, amikor erre rájöttem, ugyanakkor nem zavart, hiszen így legalább jobban megismerhettem az ő személyiségüket is, ezáltal még inkább megkedveltem őket is. Hogy őszinte legyek, nekem ez a „régi” Iyami sokkal jobban bejött, mint az új, a régi vékony, néha szerénykedős hangja százszor jobban passzolt Iyami karakteréhez, mint az agresszív, erőlködő új.

Az epizódok az Osomatsu-sanhoz hasonlóan nem összefüggőek többnyire, így nem okoz problémát, ha az ember esetleg szándékosan kihagy belőle epizódokat, főleg, ha belegondolunk abba, hogy logikailag lehetetlen, hogy mind a nyolcvanhat rész egy univerzumban játszódjon, köszönhetően a karakterek rokoni szálainak, anyagi helyzetének és foglalkozásuk gyors és drasztikus váltakozásának. Nagy részük észrevételem szerint nem látványosan, de egy sematikára, ciklusra épülnek (hogy mindenki által ismert címet mondjak, az amerikai Phineas és Ferb működik hasonló elveken), ezért a végkifejlet legtöbb esetben sejthető, ám az egyedi, nyugati fejjel is érthető humor nem teszi lapossá a sorozatot.
Egyetlen egy dolog nem tetszett, mégpedig az ebben az egy szériában előforduló „gag”, miszerint Iyami Totokónak bókolgat, én ezt kihagytam volna, hiszen említik, hogy Totoko tizenegy éves, Iyami pedig legalább harmincöt, így téve kellemetlenné a helyzetet.

Kiemelném az openinget és az endinget, mind a kettőt imádtam, nagyon dallamosak, tetszett, hogy a sorozatban is utaltak rájuk, a szövegükből énekelgettek részleteket.

Örülök, hogy készült mind az 1988-as, mind az 1966-os Osomatsu-kunhoz angol felirat, így nem csak a japán közönséghez tud eljutni a két „előd”. Egy szép napon biztosan meg fogom nézni a „fekete-fehér” változatot is. :)