A természetfelettit cáfoló blog, amelyet a tinédzser, Yuuta Gamon és lelkes legjobb barátja, Ryouka Narusawa közösen vezet, olyan katalizátorrá válik, amely összehoz egy csoportot, akiknek állítólag semmi közük egymáshoz.
Ezek közé tartozik a középiskolai jósnő, Miyuu Aikawa, aki… [tovább]
Nem okkultista, hanem okkultszerű. A főszereplő saját weboldalán olyan sztorikat gyűjt össze, melyekre ráhúzható az „okkult” jelző; nem az érdeklődés motiválja, hanem a nézettség. Ez a kulcs a történethez: az Occultic;Nine tudatos közönségmű, felesleges számonkérni rajta a téma öncélú, sekélyes felhasználását. Bizonyos szempontból ugyanazzal a recepttel dolgozik Chiyomaru, mint a nagy „főművénél”: aprólékosan kidolgozott, cizellált szabályrendszerek mentén építi fel a fordulatokkal teletűzdelt cselekményt, ahol egy többezer darabos kirakóshoz hasonlóan idővel minden a helyére kerül. A néző meg ámul és bámul, minden rész / fejezet végén eldobja az agyát – tipikusan az efféle történetekre mondják, hogy világmegváltó cucc…. Na de, szerencsé(m)re az Occultic;Nine mégsem ilyen, sőt, a világmegváltó cuccok paródiája is lehetne. Hangulatteremtés, illetve a cselekmény felépítése kapcsán pontosan követi a formulát, de a csavar az, hogy az eseménysornak egy idő után semmi értelme. Elképesztő, egymásra rákontrázó, lehetetlenebbnél lehetetlenebb, random ötletek tökéletes egybefűzését látjuk. A történetvezetés gyakorlatilag a témához is kapcsolódó összeesküvés-elméleteket idézi (vizuálisan is egyébként, mert elrejti a jelképeit, mint valami misztériumkultusz). A marhaság hibátlan elrendezése. Ráadásul képes volt mottónak kiírni, hogy „az okkult nem létezik, tudományos eszközökkel minden kérdés megválaszolható” – hát igen, azokat a kérdéseket a maga kreálta áltudományos halandzsával válaszolta meg. És igaza van, végső soron a legtöbb ilyen világmegváltó cucc – ami azzal játszik, hogy logikával vagy akár kitalált szabályokkal korlátok közé szorítja magát, és azzal kelt bámulatot, hogy miképpen mászik ki a saját maga felállított csapdájából – szórakoztatáson kívül mást nem ad. Na de szükséges-e ez a nyakatekertség, ha egy ilyen katyvasz eléri ugyanazt a hatást? Mindkettő hazudik, de a camp nyíltan teszi. Mindenki döntse el magának, melyiket preferálja; én a campre szavazok.
Már a meglepő esztétikai érzéke és az egyedi rendezése elég volt nekem, hogy leiskolázza a Steins;Gate-et, na de hogy ilyen érdekes diskurzust indítson a fikció értékelésének dilemmáiról… le vagyok nyűgözve.
Az Occultic;Nine olyan kirakós, ahol a darabok képileg nem kapcsolódnak egymáshoz, csak erőltetett próbálgatással lehet összeilleszteni őket.
