National Theatre Live: Medea (2014) 100% 2★

Sokszorosan elfogult vagyok, ezt nem tagadom. Imádtam.
A darab egyike a szívemnek legkedvesebbeknek, volt szerencsém a totálisan amatőr csapatunkkal eljátszani kétszer is (egyetemi dolog volt, én voltam Médeia – életemben nem mozdultam még ki annyira a komfortzónámból, mint akkor), és éppen emiatt számtalanszor olvastam, több más feldolgozást megnéztem, és minden lehetséges szempontból kielemeztük. Ekkor tanultam meg, hogy egyetlen dráma valószínűleg a világ összes emberének más és más, így már nem lepődtem meg, hogy nem az „én” Médeiámat látom (egyébként az előadásunkkor sem az „enyém” volt a darab, bár rengeteget alakítottunk rajta, elsősorban a „rendező” víziója érvényesült), és éppen ezért tudtam helyén kezelni azt, hogy attól még nem lesz valami rosszabb, hogy másnak nem azt adja, mint nekem. Ennyi volt az én monológom a drámákról, most vissza a konkrét darabra.
Nagyon a helyén volt minden. Az elhelyezés, körítés, zene, de természetesen és elsősorban a színészi kvalitások. Eddig csak olvastam róla, hogy Helen McCrory milyen fantasztikus színpadi színész volt, és hogy talán ez a darab volt munkásságának csúcspontja – már kérdés nélkül elhiszem ezt. Talán még a kisujja mozdítása is megkomponált részéről, de a legkevésbé sem mesterkélt, egyszerűen csak ízig-vérig színész, aki tökéletesen átlényegül, és tökéletesen közvetít a közönség felé. Bárcsak ne kellett volna egy ilyen szomorú esemény ahhoz, hogy megnézzem ezt a darabot.
A többiek is nagyon rendben voltak, az összes nüansz tökéletes. Én egyébként nagyon szerettem a dajkát alakító Michaela Coelt is, nagyon szépen asszisztált, pont ahogy a dajkának ezt tennie kellett. Összességében darabokra törte a szívem, de ezt el is vártam az egyik legszörnyűbb, legszomorúbb tragédiától.