National Theatre Live: Hamlet (2015) 35

William Shakespeare klasszikus tragédiája ezúttal a Barbican színház rég várt előadásában elevenedik meg, amelyet a National Theatre Live sorozat keretében rögzítettek. A főszerepben a Kódjátszmából, vagy épp az Urániában is nagy sikerrel játszott Frankenstein című előadásból is ismert Benedict… [tovább]

angol

Képek 30

Szereposztás

Benedict CumberbatchHamlet
Ciarán HindsClaudius
Leo BillHoratio
Jim NortonPolonius
Sian BrookeOphelia
Karl JohnsonHamlet atyja szelleme / sírásó
Anastasia HilleGertrude
Kobna Holdbrook-SmithLaertes
Matthew SteerRosencrantz
Dan ParrBernardo
Hirdetés

Kedvencelte 14

Várólistára tette 34


Kiemelt értékelések

MrsCumberbatch 

Már jó ideje imádom Benedictet, de ez, rátette a cseresznyét a csokiszórásos tejszínhabra. Nem azt mondom, hogy csak az az igazi színész, aki színpadon is teljesít, de egyértelműen sokkal több helyen tud bizonyítani. És ez a csapat megtette. Minden egyes tagja nagyon odatette. És tetszett hogy a kisebb színpadi kellékeket maguk a színészek is pakolgatták, nem vártak mindig a sült galambra. Mellesleg, milyen jó erőben van már Benedict, hogy ott emelget mindenkit. Egy biztos, ha már akkor is létezett volna ez a darab és Benedict rajongó lettem volna, amikor a gimibe kellett olvasnom, tuti nagyobb örömmel vetettem volna bele magam Hamlet világába.

Szó, mi szó: Csodálatos alkotás!

Emilie

Ez most megdobogtatta a szívemet. <3 Hamlet az egyik kedvenc Shakespeare-drámám, szóval egy kicsit izgultam, hogy milyen lesz látni ezt BC előadásában. Le a kalappal előtte! Sian Brooke fantasztikus volt Ophelia szerepében, minden érzelmét olyan erőteljesen vitte színpadra, hogy sokszor könnyezett a szemem, amikor a helyszínen volt. Itt az ideje még egyszer elolvasnom ezt az örök klasszikust. :)

vvn_e 

Valamikor a gimiben olvastuk a Hamletet, de annyira nem nyűgözött le, meg még film verziót is néztünk, de nem lettem oda érte sosem. Viszont Benedict az egyik kedvenc színészem és azok után, hogy a Frankensteinről sikeresen lecsúsztam pár éve tragedy of my life, most nem hagyhattam ki ezt, pláne, hogy mégiscsak Hamlet, ami nagy szó, pláne angol színházi közegben.

Na de a darabról, nem vicc, hogy hosszú, tényleg rendkívül hosszú szerintem egy sor se hiányzott az eredeti szövegből csak az első felvonás 2 óra körül van, viszont engem az első perctől az utolsóig maximálisan le tudott kötni. Az angolom nem a legpengébb, pláne, hogy Erzsébet-kori angolról volt szó, de 20 perc után sokszor hagytam a csudába a feliratot úgyis tudom miről van szó és csak a képre koncentráltam, néha a feliratra pillantva.

A jelmezek és színpadkép gyönyörű és nagyon kreatív volt, minden átrendezésében, semmit nem vett el a történetből, hogy a modern és a ’40es évek közt ingázott az egész, sőt épp jót tett, mert nem lett tőle „poros” a darab, és jól passzolt össze a modern borítás az archaikus szöveggel.
A hang szerelés vagy hogy mondják pedig rengeteget hozzátett a darabhoz.
Az első felvonás záróképsora pedig, egyszerűen belém égett, szerintem még nem nyűgöztek le ennyire sosem színpaddal, úristen, milyen lehetett azt élőben látni, ha így hatott vásznon is?

A színészek játéka mind egytől egyig nagyon erős volt, de talán az egyik legjobb, vagy legalábbis akit én kiemelné az Sian Brooke és az ő Opheliája volt, egyszerűen bámulatos volt.
És akkor Benedict Cumberbatch, tudtam én, hogy kiváló színész nem hiába az egyik kedvencem, de itt valami lenyűgöző volt, valami nagyon elemi és erős volt a Hamletjében és a váltásai az infantilis-őrült-Hamlet és tragikus-meghasonlott-hős között bámulatos volt. Valahol az ötvenedik perc környékén az jutott eszembe, hogy igen, neki a színházban nagyon is helye van, ott máshogyan tud kibontakozni, mint filmen ekkor még jobban sajnáltam, hogy a Frankensteint nem láttam annó.
Nem tudatosítottam magamban, még sosem, csak amíg az előadást néztem, de a monológoknál úgy éreztem, hogy most megjárjuk Hamlet fejét, fúh de hülyén hangzik, szóval hogy belemászunk aaa nem akarom elsütni ezt de muszáj az elmepalotájába és ott követjük őt.
Egyébként külön érdekes volt, hogy Ben bizonyos (összvissz 2-3 apró gesztusról van szó) mozdulataiban, gesztusaiban, grimaszában az nekem, hogy azt jutatta eszembe, hogy „igen, ezt láttam már tőle” a Sherlockban például, de mégis bár a mozdulat azonos volt, meg volt a helye itt is és nem éreztem, úgy hogy másol, mert mégis más volt valahogyan. Fizikailag amúgy nagyon brutál lehetett, mert az első felvonás cirka 2 órájában, szinte folyamatosan színen volt.

Összeségében ez az előadás sokkal közelebb hozta hozzám darabot, mint mikor olvastam igaz, kb 6 éve volt már az, vagy bármelyik film, amit láttam eddig ebből, valahogy megértettem valamit jobban az egészből. Hiába Shakespeare-t nem olvasni kell elsősorban, hanem nézni.

tündérróka

Viszonylag sok Hamletet láttam már. Jót is, rosszat is, közepeset is. Hogy ezt hová helyezném el? A jó fölé jóval! Ugyan nem vagyok jártas a brit színházi előadásokban – sőt, ez a darab az első, amit így láttam, mivel alapvetően gyűlölök felvételről „színházat mozizni” –, de meg merem kockáztatni, hogy abban a körben is kiemelkedő előadás ez.
Benedict természetesen zseniális, mint mindig, de azért rendesen elgondolkodtatott, micsoda megerőltetés lehet neki (főleg a szemeinek, amikből folyton folyt a könny) ez az egész estés előadás. Nyilván minden Hamletet játszó színésznek borzasztó nehéz ez a munka, de egy ilyen intenzív, ennyire érzékeny Hamletet megvalósítani – hitelesen – szinte már lehetetlen… mégis ott volt, láttam! Az őrültséget – amikor is „kétfelé” vált a nézőtér – úgy adta elő, hogy a többi szereplő teljesen bedőlt a játékának, a nézők azonban egy-egy oldalpillantásból tudták, hogy ez csak játék. Én személy szerint ezt a kettősséget sok Hamletből hiányolom, itt megvalósulni láttam.
A Poloniust játszó színész volt a második kedvencem, olyan szeretetreméltóan hozta az „izgága vénembert”, hogy nagyon-nagyon sajnáltam, amikor elérte a sorsa. Ophelia elsőre nem volt kiemelkedő, de az utolsó jelenete közben azon kaptam magam, hogy menten elsírom magam. Csodálatosan volt kivitelezve!
A hangeffektek borzasztó jók voltak, a díszlet szintén – a jelmezekben néhány dolog nem tetszett, finomíthattak volna rajta. Én pl. Hamletet végig valami szövetkabátban tudnám elképzelni ebben a feldolgozásban – mivel, mint tudjuk, ő az egyetlen, aki még mindig feketében jár a gyász miatt, viszont szerintem nemcsak a fekete szín a tisztelet jele, hanem maga az elegánsabb viselet is – de az is lehet, hogy csak azért képzelem ezt bele, mert Sherlockként szerettem meg a színészt, és számomra örökké hozzánőtt a hosszú fekete kabát…
A legnagyobb „easter egg” azonban a sírásó és a halott dán király szelleme volt – vagyis az, hogy egy színész játszotta őket! Csak akkor könyveltem el igazán zseniálisnak ezt az előadást, amikor erre rájöttem (és ez sajnos csak utána történt, de szerintem, akik ismerik a színészt, biztosan felfedezték már a játékidő alatt is). A darabban ugyanis ők ketten azok, akik az élőkkel és a halottakkal egyaránt kapcsolatban állnak (Hamleten kívül, de ő ugye az apja leszármazottja, és a kapcsolatfelvevő szavainak közvetítője) – az egyik az elme szintjén, mivel csak az kommunikálhat vele, akinek minden gondolata körülötte forog, a másik materiális szinten, hiszen a sírásó építi meg a halottaknak az örök lakhelyüket, és szórakozott beszédeiben mintha beszélgetne is velük. Halott az élővel és élő a halottal kommunikál tehát. Hatalmas ötlet!
Az egérfogó jelenet nem volt túlkomplikálva – abból láttam már ötletesebbet is –, ellenben az nagyon szépen volt megoldva, hogy Hamlet monológjai alatt a többi szereplő (az elsötétítés által) háttérbe szorult és lelassult. Így duplán is csak Hamletre lehetett koncentrálni, és egy pillanatig sem tudott elkalandozni a tekintetem, illetve a figyelmem róla.
Nem tartottam tökéletesnek ezt az előadást, de olyan közel állt a tökélyhez, hogy az már félelmetes volt. És csodálatos. És megrázó.

Izolda

Ez nagyon jó volt! Viszonylag modern feldolgozás volt (a fényképezőgép és a gramofon miatt azt mondanám, hogy 1920-as vagy 1930-as évek), de ez nekem elég is volt, örülök, hogy nem a jelenbe helyezték el.
Bevallom őszintén, hogy az elején elaludtam. Ciki, de ez van, életem első moziban alvása volt. Szerintem egy tíz percet aludhattam, de utána rendesen figyeltem. :D

Impessziók:
– a zene/hang nagyon jó volt
– Claudius nagyon furán beszél, eleve lefele görbült a szája, és mintha a felső ajkát nem mozgatta volna egyáltalán #stiff upper lip :D#
– Horatio tiszta Simon Pegg
– a díszlet átgondoltsága nagyon bejött. Nem volt sok, de azt nagyon okosan használták, főleg a második felvonásban, amikor hol kint, hol bent voltak a szereplők. Amikor befújták a földet, leesett az állam rendesen, olyan volt, mint mikor valami sci-fiben rajzik valami és támadni akar.
– az a pár poén remek volt. A katonásat játszó Hamlet, meg a sírásó :D

(Az Urániában láttuk, ami viszont nem lesz a kedvenc helyeim egyike a tegnap este után, ugyanis a 20 perc szünet is kevés volt a 8, azaz nyolc db női vécére jutó tömegre (4 a fsz-en, 4 az emeleten). Az emeleten az utolsó 2-3 percben egyszerűen elfoglaltuk a férfi vécét is, így is alig értem vissza a második felvonásra…)


Ha tetszett a film, nézd meg ezeket is


Hasonló filmek címkék alapján