Nalssiga Joeumyeon Chajagagesseoyo (2020–2020) 73% 18★

Bevallom, eleinte elég lassan haladtam a sorozattal, mert ez tipikusan az a fajta történet, amihez kell egy bizonyos hangulat, s szerintem pont ezért nem biztos, hogy elnyeri mindenki tetszését.
Én általában nem vagyok oda az ilyen típusú drámákért, mert az én ízlésemhez túl lassú folyású, ezért is haladtam nehezebben vele, de valamiért egy adott ponton elkapott a gépszíj s szinte csak ezt akartam nézni. Igazából szerintem filmben jobban működött volna, mivel nem feltétlenül a történeten volt a hangsúly, hanem a hangulaton, az érzéseken, amiket kiváltanak bizonyos helyzetek, s sorozat formájában ezek akár el is veszlődhetnek. Számomra kicsit túl sok volt a visszaemlékezés, illetve Mok Hae Wont valahogy nem tudtam megkedvelni. Tudom, hogy tök nehéz élete volt, s sajnálom is, hogy annyi mindenen esett keresztül, de valahogy sehogy se tudott szimpatikus lenni számomra, mivel nem igazán értem meg a gondolkodásmódját.
Ott van viszont a másik főhősünk, Eun Seob, aki előtt le a kalappal, hogy mennyire önzetlen s kedves emberke. Őt nagyon szerettem, s a többi mellékszereplőt is. Azt hiszem, lassan mindenki tudja már rólam, hogy a jól összerakott csipet-csapatok a gyengéim közé tartoznak, velük abszolút meg lehet venni engem kilóra, s itt is szerintem főleg nekik köszönhető ez az idillikus hangulat, ami körbelengte a történetet. Talán ők jobban is érdekeltek, mint a romantikus szál, dehát ez már inkább személyes preferencia.
Szerethető kis történet, a műfaj kedvelőinek biztos tetszene, úgyhogy ha valaki melankolikusabb sztorira vágyna, az mindenképp nézze meg ezt a sorozatot..

Lassan , szépen olvadozik a jég. Nagyjából erről szól ez a történet. Két igencsak kemény élettel megáldott fiatal , ahogy segítenek egymásnak túllépni a múlt fájdalmán :) Gondolkoztam a részek közben mégis melyik sorozatra is hasonlít és ahogy beszéltük @krlany -val talán az Encounterre. Ahogy ott is itt sem történik igazán semmi, kiemeli a pillanat fontosságát. Mennyit jelenthet valakivel egy könyv mellett leülni kávézni, bent melegedve nézve a kinti gyerekek játékát, apró ici-pici örömök, amik szép lassan egy fagyos szívet is átmelengetnek. Rettentően szerettem a könyvesboltot, egy igazi kuckó , ahova az ember ilyen fagyos napokon bevackolja magát egy könyvvel és egy jó teával. Ennél jobb munkahely nem is kéne:D Imádtam a könyvklubbot, annyira különböző emberek a gyerekektől kezdve az idősekig annyira vegyes társaság volt, de a szép könyvek/versek/történetek összehozták őket. Jah és ki ne nyomjátok a részeket amikor a végén elkezdenek jönni az ismétlő képek! ugyanis pár másodperc után minden rész végén kapunk egy külön blog bejegyzést Eun Seob érzéseiről. Alig vártam minden rész végén, bizonyos helyzetekben mit gondolt:)
Kinek? bárkinek, aki relaxálni akar, aki nem vár giga történetet, de szeretne fürdőzni az érzések tengerében:) lassú, de a versek, az emberi kapcsolatok és sorsok mégsem engednek a képernyő elől.

Lassan hömpölyög, nem siet sehová, nem is annyira a történések a lényeg, hanem a helyzetek megélése, a versek mondanivalója, de legfőképpen az emberi érzések, a belső monológok, a kusza kapcsolatok és azok kibogozása. Melankolikus hangulat és az egészben ott rejlő szépség, no meg a hegy… Nekem nagyon tetszett. A 10. rész körülig maga volt a tökély. Ott egy kicsit elrontották, de még így is nagyon rendben van, csak kár érte, hogy nem tudták tartani végig azt a színvonalat.
De… a könyvesbolt szuper, a könyvklub zseniális, a könyvesbolt privát blogbejegyzései meg a hab a tortán. Jah, és minden nőnek kiutalnék egy Seo Kang Joon-t, vagyis inkább Im Eun Seob-t, izé mindkettőt, alanyi jogon. Sokkal szebb hely lenne a világ…