Mindenki (2016) 88% 634★

Egyszerű, mégis zseniális. Gyönyörű. Megrázó. Fantasztikus. Tökéletes. Milyen jó, hogy ilyenkor ki tudjuk fejezni magunkat magyarul.

Ez egyszerűen csodálatos volt. Néha napján akad egy olyan film, amit szívesen néznék tovább, akár órákig. Na, itt most ez történt. Zseniális.

/Megj.: Ennek a sikerének azért jobban örülnék, mint a tavalyi Saul fiának./

Ugyan nem csupán zenei-zenetanári szemszögből lehet megközelíteni magát a témát, de ha már az alkotók erre fűzték fel, akkor én is hadd ragaszkodjak ehhez.
Szóval: ezt a kisfilmet minden zenét tanító embernek meg kellene néznie, és aztán újra és újra megnéznie, mielőtt tanításba kezd. Minden egyes napon. Hogy ne csak tanárok legyenek, hanem pedagógusok.
Hogy soha ne feledjék el: nem professzionális zenészek elit klubjának kinevelésére van szükség, hanem zenélni szerető gyerekek és felnőttek százait, ezreit, millióit kell(ene…) ontania magából Kodály-országa iskoláinak. Mert a zenélni szeretés nagy kincs! Aki „beszéli” a zene nyelvét, megannyi érzést tud „kizenélni” magából, még több élményt tud megélni „szinténzenészekkel”, akár szólóban, akár közösségben. És ezt kigyomlálni egy rosszul sikerült félmondattal, egy félreértelmezett minőségi elitizmussal, teljesítménykényszerrel, irreális elvárásokkal: BŰN. Igen, így nagybetűvel.

Emberek, énekeljetek, zenéljetek!
MINDENKI!

Énekkaros voltam egész általános iskolás éveim alatt, amit egyszerre imádtam és utáltam.
Imádtam, mert a mai napig imádok énekelni, és utáltam mert gyakran előfordult,hogy az énektanárunk,aki egy idős hölgy volt túl komolyan vette az egészet. + sosem olyan dalokat énekeltünk,amiket egy mai gyerek szívesen énekelne…Hanem egyházi énekeket (katolikus suliba jártam/járok) szóval ez alap volt. Csak akkor nem olyanokat énekeltünk,amikor Március. 15-re vagy a Karácsonyi műsorra gyakoroltunk… Szóval TUDOM milyen ez, tudom milyen ilyen tanárt kapni..Nem jó élmény…

Őszintén szólva tegnapig nem tudtam ennek a filmnek a létezéséről..Magyarán amikor kijöttek az Oscarra való nevezések akkor vettem észre,hogy „jééé ismét egy magyar film”.:)
Ráadásul rövid film,az simán belefér egy esti programba.
Rövid,de annyira jó! A dalok, a gyerekek és a végeee!
Imádtam minden percét.:) Nagyon de nagyon tetszett!
A végén szószerint leesett az állam, ez azért bátor egy tett ennyi gyerektől. Liza és Zsófi barátsága hihetetlenül szép és kedves.
Nagyon remélem,hogy megnyeri az Oscart, mert szerintem hihetetlen egy alkotás. Igaz,hogy rövid – mondjuk még szívesen néztem volna tovább is… – de annyira megéri rászánni ezt a kevéske időd és megnézni!
Ja és a végén a Bodzavirág című dal felcsendül, ami különösen kedves nekem,ugyanis volt,hogy ezt is énekeltünk énekkaron és ez volt a legkedvencebb dalom,amit a mai napig kívülről fújok.:)
Megérdemli az Oscart!

Erős a film, erős a cím, erős az üzenet…
Magadba fojtani az éneklést felér egy öncsonkítással. Egyszer régen hat évig nem énekeltem. Arra kérni egy gyerkőcöt, hogy ne énekeljen, és a közjó(?) érdekében érezze rosszul magát, semmilyen szempontból nem etikus, még akkor sem, ha nyakunkon a teljesítménykényszer… és bár 1991-ben játszódik, ma is nagyon aktuális… és a megoldás is… az összefogás… a sok kicsi, disznót győz… hát hajrá!

Úgy néztem volna tovább is, tényleg nagyon jó lett. A két kislány valami hihetetlenül tehetséges.
Gyönyörűek a dalok, a történet, a mondanivaló. Fontos az egyenlőség, az élmény és nem az, hogy mit nyerünk vagy milyen díjat kapunk. Sokkal fontosabb a részvétel és a becsületesség.
Az udvari jelenet volt a kedvencem, amikor a gyerekek játszottak, énekeltek és ezt összemosták a tapssal. Nagyon szép hangzása lett :)
Nekem is olyan karkötőm van mint a kislánynak és ugyanazt mondta rá apukám. Olyan mint a telefondrót. Mondom kösz :D Csak én hajguminak használom.

Szóval van az, hogy a mi kutyánk kölykének az ember örül, mert persze, hogy de! Egy Oscar meg nem kismiska, de nagyon nem. Gratulálok érte, komolyan!
(Jó felejtsük, hogy néha sem az Oscar-t, sem az irodalmi Nobel-t nem értjük, azért mégis ezek a csúcsdíjak, amiket kapni lehet.)

Belátjuk, persze, hogy be, hogy pusztán azért, mert valamely mű elnyeri valamelyik díjat a kettő közül, attól még nem kötelező mindenkinek tetszenie. Tán egy nagyobb levegővétellel arra is bólogathatunk, hogy nincsen hibátlan mű. S legalább három levegővétellel kényszeredetten még azt is elismerhetjük fene nagy becsületességünkben, hogy a díj miatt az adott mű nem válik sem jobbá, sem rosszabbá, mintha nem kapott volna díjat, ezért a kritikája nem a dogmatizmus megsértése, nem a kánonból való kilógás, s a kritika eredménye nem kellene, hogy két hét akasztás legyen, mert ha mégis, akkor az már nem vélemények ütköztetése, hanem vallási vagy törzsi háború.

Stimmt? Akkor tovább ebben a szellemben.

Akkor az internetes törődés a filmmel, hogy komoly ingerenciám volt arra, hagyom a csudába az értékelését, de szerelmetesfeleségtársam nyaggatott, hogy foglaljam már össze, amiről napok ót beszélgetünk. (Van egy olyan sejtésem, ha nem lenne a díj, a film önmagában nem váltana ki ekkora érdeklődést, meg indulatokat.)

A Mindenki szórakoztató, idealista, tévesen motivált és amerikaiul befejezett kisfilm, roppant ötletes felvetéssel, jó szereplőkkel, kicsit dadogó dramaturgiával és hatalmas végső katarzissal.

Nem mondom el, miről van szó, úgyis tudja mindenki. Kérdezni szeretnék, mert ezekre a kérdésekre nem kaptam választ sem a filmből, sem sehonnan, és ezek miatt a kérdések miatt nekem nem tetszett istenigazán a filmecske.

* Miért kell mindenkit bevenni a kórusba, aki csak arra téved? Ha a kórus örömkórus (ahogyan itt a filmben nem az, hiszen a cél Svédország, oda pedig nem hurráoptimizmus, hanem tudás kell), akkor persze, belefér mindneki, bár nekem még akkor is kérdés, hogy mifenét lehet a botfülűekkel. Amikor mindenki örömből énekel, azt vagy koncertnek hívják (de ott meg a kihangosított Énekes úgyis elnyom mindenkit) vagy kocsmai danolászásnak. Élvezeti értéke gyakorlatilag egyiknek sincsen, csak hangulata.

* Egy kórusba valófelvétel előtt komolyan nincsen meghallgatás? (Erre ellenérv, hogy az igazgató bácsi boldog-boldogtalant be akar venni a kórusba, tehát nincsen meghallatás.)

* Ámde mindenki befogadása _kizárja a versenyzés lehetőségét. Ennek belátáshoz nem kell túl nagy ész.

* Számomra az egyik legérthetetlenebb dolog, hogy akivel közlik, hogy nincsen jó hangja, és ennek alternatívája nem az, hogy pintyőkém, Svédország neked ugrott, de maradj a kórusban, foglalkozunk majd veled, fejlődj, és majd egyszer csak…, hanem az, hogy maradj a buliban, de ne vegyél részt benne, azt vajon mi motiválja a maradásra ? Miért nem mondja, hogy köszi, akkor inkább megyek bringázni, focizni, Barbiez-ni, rajzszakköre, természetjáróra, főzőszakkörre vagy csak simán az ébredező libidóm csendesítésére keresek elfoglaltságot?

* Ha marad, arra nekem egyetlen indok van: marhára szeretné látni Svédországot. Ez nem becsületes dolog, jegyezzük meg! Persze, a felajánlása sem (kussolj, de akkor gyöhetsz), de az elfogadása sem (tátogni fogok, és akkor mehetek)!

* Nekem felfoghatatlan, hogy mifenéért olyan marha fontos a kórus létszámának a tátikákkal való felspannolása? Mi függ ettől? Segíti-e ez a győzelmet bárhogyan? Miért udvarol a tátikázásért Erika néni?

* Most komolyan: egy félkórus nem énekel, de egyfelől nem tűnik fel, hogy húsz torok helyett csak tíz zeng, illetve senki nem hallja meg, hogy mellette reciprok-karaoke megy? Énekkaros hallással? Ne már, lécci!

* A gyerekek a versenyen összefogtak, ahogy sokan mondták, írták, megleckéztetni a tanárnőt. Látványos, katartikus a végeredmény. Olyannyira, hogy elmossa a kérdést: pompás, Erika néni balra el, lelke a porban, kibúj belőle az állat (erre visszatérek még), de mi ebben a MEGOLDÁS? Mert Erika néni innentől nincsen, de akkor kórus sincsen. Ha pedig van, akkor nyilván új alapokon, a tátikák tovább nem vállalják azt amit eddig (ne felejtsük el, miért is!) elvállaltak, vagyis kommunikálni fognak az új tanerővel a feltételekről. Esetleg arról, hogy két kórus kellene, egy a profiknak, egy a törekvőknek, mert a kettőnek nem azonos a célja, mert nem lehet azonos .

* De ha eljutnak idáig, akkor Erika néni kicsinálása miért is öröm, vele miért nem lehetett ezt megbeszélni? (Arról nem beszélve, hogy úgy fest, nem is Erika néni a fő gonosz, hanem az a suttyomban intézkedő diribácsi. De akkor meg szegény Erika néni…

* Miért érezzük úgy, hogy a gyerekek erkölcsi győzelmet arattak? Erika néni szeretett volna győzni a kórusával. Naná! ’91-ben vagyunk, de még ma sem lenne piskóta egy ilyen jutalom. De a skacék is hűháztak, amikor bejelentetett Svédország. Hát persze, hogy ezt tették, ebben semmi rossz nincsen, naná! De itt jön, amit már kérdeztem: a tátikák mi másért maradtak a kórusban? S ha ezért, akkor Erika néni miért van a béka segge alatt erkölcsileg velük szemben? Kiskamaszokról van szó, ne feledjük, az, hogy a tátikázás simán hazugság Svédországért, látniuk kell. Ha látják, az a baj, ha nem, az még nagyobb. De egyik esetben sincsenek semmiképpen Erika néni felett erkölcsileg! Vagyis egy csomó erkölcsi hulla sajnáltatva magát összefogott a többivel, hogy tönkre tegyenek MINDENT, megszégyenítsék a tannénit egy olyan dologért, amiben maguk is szervesen részesek, s hogy megszüntessék a kórust. ENNEK kell örülnünk? A megalázásnak, a bosszúnak és a pusztításnak?

* Miért kell örülnünk annak, hogy a filmben győz az az alapelv, a kockásítás, amit egyébként mára már mindenki utál Magyarországon? Nem az a természetes, hogy kineveljük a tehetségeket? S az lenne a feladat, hogy MINDENKI csinálja, amit akar, akkor is ha tehetsége sincsen hozzá? Sokan mondták, hogy mennyire megalázta Erika néni a gyerekeket a tátikázással, hogy nem hagyta őket énekelni. Egek! Ahogy mondtam, egy Svédországba készülő kórusnak nem lehet BÁRKI tagja. Selejttel nem lehet nagy eredményt elérni. A megalázásukban a gyerekek is benne voltak (– Ugyan, Ercsi néni, menjen a csudába, mentem rajzolni, ebben semmi élvezet nincsen! – nem ezt mondták,) S vajon ha megmondom egy gyereknek, hogy ez neki nem fog menni, ha tovább erőlteti, ha vért izzad, akkor sem, az vajon megalázás, vagy a további kudarcoktól való megkímélés. Esetleg a saját útján való elindítás, mert felszabadul egy csomó, idő, energia, amit eddig tátikázással töltött, immeg arra tudja fordítani, amihez valóban van tehetsége és készsége. Vagy erőltessük Nick Vujicic-ot öttusázónak, a mindenki-alapelv jegyében? S ha elismerem, hogy kéz és láb nélkül nem lehet öttusázni, akkor gennyedék vagyok?
S francba a tehetséggondozással. Vagyis legyen úgy, ahogyan most van. Legyen az, amit egyébként mindannyian utálunk!

* Szóval az a baj, hogy a filmben gyakorlatilag nem született szeretetteli megoldás, mert ami megoldás született, azt nem a szeretet szülte; láttuk, csak rombolás a következménye. Mert azt el ne higgyük, hogy az összefogás ÖNMAGÁBAN érték! Az összefogást, ami manapság annyira, de annyira hiányzik, a CÉLJA határozza és ítéli meg. Ahogy Vonnegut mester is mondta: Nem igaz, hogy a jó nem győzedelmeskedhet a gonosz fölött. Csak az angyaloknak is úgy kellene szerveződniük, mint a maffiának. Értjük végre? A szerveződés nem összefogás, az összefogás, ha pusztít, akkor pusztán szerveződés. S szeretet nélkül csak maffia az öszefogás, mert nem építeni fog, hanem rombolni.

* Szóval a megoldás voltaképpen ennyi lett volna: skacék összefognak, és odaállnak Erika néni elé, köszönik, nekik ez így nem, legyen két kórus, egy a Svédbe menőknek, egy meg örömből a tátikásokkal együtt. Igaz, ez kicsit sem látványos, katartikus.

* Végül: sokan kifogásolták, hogy egy huszonöt perces filmen miért kérnek számon kibontatlan jellemeket, üresjárat jeleneteket, amikor ez nem egy nagyfilm. Éppen ezért. Egy csomó mindent a film vet fel, és aztán úgy hagy. Van, ugye az az alapelv, hogy ha az első felvonásban ott lóg a pisztoly a falon, akkor annak legkésőbb a negyedik felvonásban illik elsülnie. Ha 25 perc kevés, akkor abban a 25 percben legyen MINDEN lényeges! Ha meg vannak benne elsületlen pisztolyok, akkor az nem is olyan kevés, vagy nem átgondolt a dolog. Szóval van itt ellentmondás! Örkény is azt mondta az egypercesekre, hogy még a címük is veszettül fontos! Van Oscar-díjasunk, aki négy percbe sűrítette hiánytalanul a mondanivalóját.*

Szóval nekem ezért volt fals a Mindenki mondanivalója, és ezért nem tetszett _igazán a film.
De ahogy mondtam: a mi kutyánk kölyke, a díjhoz gratulálok!

* https://www.youtube.com/watch…

Azt hiszem értem hogy édesanya drámacsoportja miért nem nyer soha első díjat.
Mert ott mindenki egyenlő.
Csodálatos, hogy milyen okos, és tiszta a gyerekszív.

Határozottan érdekes. Pedagógusként meg pláne.

Ezúton is jelzem, hálás vagyok az én iskolám kórusát vezető tanárnak, akinél tudom, hogy tényleg az egyenlőség, és az éneklés a fontos, nem a díjak és sikerek.
Mivel már hatodik éve vagyok kórustag, igaz, gimnáziumban, nem általános iskolában, ezért nagy hatással volt rám a film. A színészek játéka fantasztikus volt, pedig alapvetően kissé előítéletes vagyok a magyar filmekkel, de szurkolni fogok, hogy ez Oscart kapjon. Az üzenete százszor többet ér, mint a Saul fiáé.
Összességében talán azt találtam a legszebbnek, ahogy az egész kórus, minden gyerek képes volt összefogni az igazságtalanság ellen.