Manitu bocskora (2001) 76% 25★

Annyira nem vagyok oda a westernért, de annak idején nagyon sokan ajánlották a filmet, és mivel A zűrhajó alkotója, Michael „Bully” Herbig követte el ezt is, adtam neki egy esélyt. És nem bántam meg.
Mostanában jutott eszembe, hogy de rég is láttam már, újra kéne nézni. Megtörtént, és ismét nem bántam meg.
A film nem titkolt célja, hogy emléket állítson az NDK-s westerneknek spoiler, ugyanakkor ki is figurázza őket.
A szereplők a tűréshatáron belül hülyék. Herbig két karaktere tök jól sikerült, annak ellenére, hogy a meleg indián miatt manapság egy ilyen a tábortűzön végezné. Abszolút kedvencem Sky du Mont volt, aki nagyon éli a karakterét. Ő az egyik fénypontja a filmnek.
A poénok működnek, elnevetgéltem rajtuk, még a kissé túlzásba vitt altesti humor is működik – ami egyébként az ebben az időben készült német vígjátékok velejárója. Mondjuk a két zenés-táncos betétet nem tudtam hova tenni, eléggé kilógtak a filmből.

Michael "Bully"(?) Herbig neve – így utólag – kimondottan ismerős a kétezres évek elejéről. Varázslatos korszak volt ez, amikor a frissen megnyílt magyar DVD-piacot elöntötték a kortárs, kinézetre olcsó, és vélhetően minden más szempontból is olcsó francia és német vígjátékok. Utóbbiak előszeretettel dolgoztak altesti és pubertáskori szexuális humorral is, de Herbig indián és nyilván német-indián* tematikájú produkciója furcsa mód egyáltalán nem öregedett csúnyán.

Persze a homoszexualitás humorforrásként történő felhasználása miatt szinte kizártnak tűnik, hogy ez a mozi ma ebben a formában egyáltalán világot lásson, illetve van egy olyan, adott esetben téves feltételezésem is, hogy streaming szolgáltató pont emiatt fel sem venné a kínálatába, de ha kardoskodunk amellett, hogy mindennel lehessen viccelni, akkor ki kell állnunk a Manitu bocskora mellett is. Főleg mivel a kicsúfolt meleg indián vonalon túllépve igazán ízléstelenné nem válik egyszer sem, ha mégis elindulna ilyen irányba, fergetegesen viccessé is válik egyúttal. Nem érezzük magunkat rosszul/kellemetlenül a nézése közben, és a tömeggyártott európai vígjátékok kapcsán ez akár dicséretnek is felfogható.
Világmegváltó dolgot persze nem ígér nekünk a mozi, megelégszik a korrekt-Winnetou paródia mivoltával, sokféle popkultúrális kitekintéssel és utalással. A humora újrahasznosított, egy csomó jellegzetes fordulatát láthattuk már máshol is, van itt egy kis Csupasz pisztoly, egy kis Macskajaj, de egy-egy zenés betét erejéig mintha a Family Guyt előlegezné meg a cucc. Ami kimondottan érdekes volt, az a fények és a kontraszt beállítása – pont olyan furcsán elvont, rajzfilmes-képregényes érzetet keltett bennem, mint az élőszereplős Asterix és Kleopátra, ez a látványvilág valahogy szintén a kétezres évek elejére-derekára emlékeztetett.

Rendben lévő kis darab, szórakoztató másfél óra Karl May nyomait követve a sosonok füttyjeleitől hangos éjszakában.

*Tényleg, ha az olasz-spanyol western spagetti, akkor a Karl May-könyvekből forgatott német és jugoszláv western káposzta vagy csevapcsicsa-western?