Magas, szőke férfi felemás cipőben (Magas szőke férfi 1.) (1972) 80% 95★

Őszintén mondom, hogy ennél jobbra számítottam, de azért így sem volt csalódás. A főszereplő férfi egész egyszerűen belopja magát az ember szívébe. Voltak humoros részek benne, főként a film vége felé,azok a jelenetek amik a főszereplő lakásában játszódtak kimondottan viccesek voltak számomra.

Fergeteges kémfilm-komédia, amelyben minden egyszerre van a helyén és csúszik nagyon szét. Pierre Richard alakítása tökéletes, olyan meggyőzően alakítja a csetlő-botló és teljesen tudatlan kisembert, hogy ezzel nagyon könnyedén kivívja a néző szimpátiáját. Persze a mellékszereplők is rendben vannak, a 70-es évek francia krimijeinek tipikus karakterei vagy épp azok laza kifigurázásai. Mindemellé nagyon jó zene társul, amely kiválóan meghozza a hangulatot.

Ebből a filmből eddig mindig csak néhány részletet láttam, de a szüleim visítva tudnak nevetni rajta. :D Gondoltam, ideje lenne pótolni eme hiányosságomat, úgyhogy délutáni filmnek pont jó választás volt. Totál őrült, de nagyon francia. Pierre Richard imádni való a felemás cipőt hordó, tudatlan és kétballábas zenészként, de a többi karakter is fenomenális. Piroska és Hüvelyk Matyi, na meg Maurice… A „csinálj úgy, mint a ló” nálunk otthon szállóige. :))

Rengetegszer adták a tévében, de még mindig ugyanolyan jó. Az a típusú kémkomédia, amikor valaki túl keveset tud. Jelen esetben semmit. Francois csak csetlik-botlik, miközben a lakását ballonkabátos, „tipikus titkosügynök”-kinézetű férfiak lepik el, és folyton a nyomában járnak. Zseniális. Az egyik kedvenc jelenetem az volt, amikor Francois bevallja Christine-nek, hogy ő nemcsak hegedűművész, mellette mást is csinál… A karakterek viccesek voltak, például Maurice is egy klasszikusnak mondható humoros figura volt a filmben, nemcsak a megjelenése miatt, hanem azért is, mert mindig valamilyen abszurd helyzetbe került. A csendes Perrache figuráját is szerettem. Tetszett a 70-es évekbeli francia hangulat a filmben, és még valami: a zene. Nagyon jól illett Gheorghe Zamfir pánsípdallama ehhez a vígjátékhoz. Egyszóval ez egy olyan film, amit bármikor szívesen megnézek újra.

Mindig csak részleteket láttam a filmből, de ma végre végig néztem, mert pont adták a tévében.
Igazi komédia, rengeteg vicces félreértéssel és szerencsétlenkedéssel. Jókat nevettem rajta. :D

2019.09.06.: Szent István téren a kivetítőn, a Budapesti klasszikus filmhét jegyében – Még mindig imádom ezt a filmet! :D

Krimivígjáték abból az időből, amikor még volt igazi műfaja a filmeknek és ha kombinálták is ezeket, profizmussal tették azt.
A humor tökéletesen adagolt, nincs túljátszva, túl-altestizve, túlblődlizve. Helyzetkomikumok szépen előkészítve és kijátszva, jellemkomikum felépítve és nagyon jó színészi játékkal előadva.
A kémfilmek eszköztárának kifigurázása zseniális és szórakoztató izgalmat ad.
A zene imádnivaló – nálam kedvenc. Ráadásul nagyon ügyes alkotói megoldás a zenész főszereplős film, ugyanis a zene és a film fúziója itt emeli a filmélmény értékét.
A történet aranyos, izgalmas, ugyanakkor elgondolkodtató és ijesztően reális.
A záró tételmondat emellett sokkal aktuálisabb, mint annak idején volt. Mai fejjel, a magánélet ilyetén tisztelete szinte tragikomikus elvárásnak tűnik. És mégis érezzük, hogy mennyire igaz.

Szeretem Pierre Richard filmjeit, de ez annyira nem vicces. A második része sokkal jobb, bár az sem üti meg a Félénk vagyok de hódítani akarok, vagy az Esernyőtrükk szintjét például.