Lovasok a forgószélben (1966) 70% 7★

Lehet, hogy későn, de most ennek a filmnek a segítségével megtanultam, mi is az az acid western, hogyan illik a hagyományos és a spagetti-westernhez, illetve hogy hogyan kapcsolódott az amerikai kultúrához – minekután szerintem még mindig hatalmas kultusza van a hatvanas évek ellenkultúrájának és annak esztétikájának, azt gondolnám, filmművészetileg, a mondanivaló és a western-ideálok revíziója alapján ebben a kategóriában kellene megtalálnunk a műfajon belül legmaradandóbb filmélményeket, de a Lovasok a forgószélben egyáltalán nem igazolta ezt a feltevésemet.

Az természetesen nagyon látszik és érződik, hogy ez a történet erőteljes programüzenetet próbál átadni a nézőnek. A főhősként funkcionáló három spoiler cowboy rosszkor van rossz helyen, és mivel a rendszer nem bíbelődik az igazságtétel cizellálásával, bőven beéri annak fegyver általi kiosztásával, szerencsétlen módon nem hogy útonállónak hiszik őket, de az ellenállás törvényszerűen(?) belekényszeríti őket a valódi bűnbe. Úgyszólván, üldözöttként nem nagyon fáj amiatt a fejük, hogy folt esik becsületükön, bőven elég nekik az életükért lovagolni.
Érezzük, ez erős reflexió a hatvanas évek amerikai mindennapjaira, főleg a művészek oldaláról azokra a vegzációkra, amiket akár a háborúellenességgel, az emberjogi mozgalmakkal, vagy a kábítószerekkel kapcsolatos vélt-valós kötődések miatt élhettek át. Plusz, ismervén az amerikai adminisztráció lazaságát, és főleg a fegyvertartásra vonatkozó szabályokat, rosszkor rossz helyen még a XX. század derekán is meghalhatott valaki véletlenül, szóval azt a részt kipipálhatjuk, hogy ez a sztori talán inkább szól a készítők jelenéről és mindennapjairól, mintsem a vadnyugat hőskorának egyik újabb meséjéről.
Csakhogy minden más tekintetben középszert, olykor igazán feltűnő középszert kapunk. Szellemes módon a mozi nem hosszú, ennek örültem, de még így is képes leülni bizonyos pontokon. Köszönhető lehet ez talán annak, hogy a főszereplők nem igazán mozgatják meg a néző fantáziáját – igaz, a mondanivaló miatt nem is igazán kell nekik, de sokszor tényleg ki-kipillantgat emiatt az ember a filmből. Talán az egyetlen feltűnő, saját arculatot felvillantó karakter Vak Dick Harry Dean Stanton előadásában, de ő is annyira a minimalizmusra utazik, hogy kizárólag személyes bűvereje adja nekünk el a figuráját. Az olcsó kivitelezés szintén látványos, a cselekmény szűk terekben mozog, zenéje minimalista, hangulata alapvetően lapos, és bár várná az ember, sem a pszichedelikus, sem az átütően erőszakos vetületek nem jönnek elő. Ha előre is vetít ez a mozi valamit mondjuk a Butch Cassidy…-ből, az kizárólag az alkotói célkitűzés, semmi más.

Modernista, de még nem bőven nem igazán átütő alkotás a Lovasok a forgószélben. Érti az ember a film szándékait, de mintha még nem lenne meg a teljes eszköztár ezek kifejezéséhez.