Londoni randevú (1938) 81% 57★

Tény, hogy bizonyos értelemben kifogja a szelet a film vitorlájából a felismerés, miszerint történetéből, meghatározó motívumaiból és a nagyrészt vonaton játszódó cselekményből gyakorlatilag közhely lett a megszületése óta eltelt jó nyolcvan évben. Hitchcock-rajongók számára azonban pont emiatt lehet érdekes alapja egy kis diskurzusnak: a mester újra vasútmodellekkel játszik, többedszerre választja meghatározó motívumként a vasutat, a külföldi utazást, a kémkedést és a titkosszolgálati műveletekbe véletlenül belesodródó emberek kalandjait. Bevallom, számomra pont emiatt is kevésbé tűnt érdekesnek és emlékezetesnek a Londoni randevú, bár vélhetően ez azon múlott, hogy később láttam, mint mondjuk a 39 lépcsőfokot, vagy a Titkos ügynököt.

A mozi cselekménye sokak szerint reflexió a második világháború küszöbén álló Európa politikai viszonyaira. Ebben szükségszerűen van igazság, mert bár a színhelyül szolgáló nemzet fiktív, egyáltalán nem nehéz az olasz, német, svájci, általában véve osztrák és bajor érzéseket, hangulatokat felfedezni a bemutatott környezetben. A cselekmény legfőbb ajánlata mégis az eredeti címben is megsejtetett eltűnés, illetve az eltűnés kapcsán az egyetlen, véletlenül beavatotté váló személy előtt eljátszott értetlenség. Tényleg nagy kár, hogy ezt idővel annyira elhasználttá tették a modernebb filmek, hogy itt a hatásmechanizmus már nagyon korlátozottan tud csak érvényesülni. Bár Margaret Lockwood nagyon ügyes és sokat tesz azért, hogy a film végül is kortalan legyen, nem tud már minket olyan mélységekben megérinteni a kálváriája, mint arra szükség lenne.
A korabeli Hithcock-i módszerekhez igazodva egyébként most is elmondhatjuk, hogy a történet lassan és komótosan indul, majd a finálé felé haladva gyorsul fel és válik egyszerre izgalmassá és látványossá. Kár, hogy annyi és főleg olyan erőteljes hangulatú látványosságot még így sem kínál nekünk, mint mondjuk a Fiatal és ártatlan, vagy a Boszorkánykonyha: egyszerűen a vonat, mint zárt és minden irányból behatárolt helyszín nem ad lehetőséget a még jellegzetesebb, még elvontabb és emiatt még varázslatosabb díszletek használatára – az ezek iránti rajongásomat már emlegettem más Hitchock-értékelésekben.
Kétségkívül kellemes viszont a Caldicott-Charters kettős, akikre furcsa mód mintha sosem hivatkoztak volna A kötél Brandonjának és Philipjének előképeként, de leegyszerűsített komikus funkciójukban is remekül működnek. Afféle kevésbé elrugaszkodott, reálisabb, de attól még karikatúraszerű Stan és Pan duó az övék.

Lenyűgözve nem vagyok, de a film minőségével szemben nem tudok szót emelni, ez is egy veretes klasszikus a korszakból – mégis úgy vélem, a harmincas évekbeli Hithcock-felhozatal talán legkevésbé érdekes nézése volt a számomra.

Talán hiba, hogy ezt a filmet a nagy klasszikus Hitchcock filmek után látja az ember és tényleg kicsit sablonosnak gondolhatja. A vonat mint zárt rendszer, a kémek, rejtély, majdnem kívülállóként való belekeveredés, egy kis románc, egy kis akció,.

De vegyük figyelembe, hogy ez a film 1938-as és megelőzte a nagy filmeket, ettől függetlenül sokkal viccesebb és könnyedebb, mint a későbbi nyomasztó filmjei és egészen hibátlanul működik egy esős vasárnap délutánon.

Két magyar vonatkozása is van a filmnek, lehetséges összefüggenek. Egyrészt a bűnrossz, érezhetően magyar akcentussal beszélő doktor, Paul Lukas. Másrészt 5 perc körül egy kis viccelődés a magyar himnusz körül a két krikettbolond fickó részéről.

Ez igencsak jó volt, Hitchcock régebbi filmjei valahogy annyira az ember bőre alá másznak, ezt is szerettem nagyon. Humoros és ötletes film, több kedvenc jelenetem is lett, illetve a krimi szál is bejövős. Örülök, hogy megnéztem, sikerült jól választanom, másoknak is ajánlom.

Hát egy Hitchcock filmtől nem is várhattam mást, csak csupa jót. Én most is azt mondhatom, hogy le a kalappal. Még ha egy kémtörténet is a fő alapszál, még így is nagy élvezettel néztem végig, és izgalommal feltöltve járattam minden agysejtemet, hogy mi is folyik ezen a titokzatos vonatúton. A fő páros nagyon szimpatikus volt és tetszett, hogy nem is estek vele túlzásba, mivel itt most nem volt idő rá hiszen sokkal fontosabb dolgokkal kellett foglalkozni. spoiler

Hitchcock egyik korai filmje, ami ugyan nem egy thrillerbe burkolt bűnűgyi film, de azért a rejtély a film utolsó kockájáig megvan. Itt nem a borzongatás volt a fő célja a Mesternek, hanem az, hogy a történet kellően izgalmas legyen. Szeretem a vonatos filmeket, és a rejtély végig fent tartotta az érdeklődésemet, így ezt is egy jól sikerült Hitchcock filmnek tartom. Ami negatívum, hogy kissé kiszámítható volt és ezúttal a karakterek sem voltak annyira egyediek.

Izgalmas, titokzatos, sok-sok humorral fűszerezve. Margaret Lockwood és Michael Redgrave nagyon szórakoztatóak együtt :)
Egy igazán kellemes kikapcsolódás Alfred bácsitól.

Hitchcock-al is valahogy úgy vagyok, hogy nem tudom annyira szeretni, mint szeretném. Nem baj, kitartóan próbálkozok.

Korához képest jó, nyilván izgalom és látvány terén a mai embernek nem lesz a kedvence, de érdemes legalább egyszer megnézni. Néha nagyon érdekes és az embert kíváncsivá teszi, néha viszont vontatott. Kiszámítható volt, viszont ha nem lenne ideírva én nem gondoltam volna, hogy Hitchcock- filmet nézek.