Veszprémi Linda, a végzős gimnazista lány elhatározza, hogy rendőr lesz. Környezete azonban nem tartja jó választásnak ezt a szakmát: édesapja és tanárai szívesebben látnák őt biológusként vagy kutatóként pályán. Linda azonban hajthatatlan. Osztálytársai rendszeresen kigúnyolják a mániájáért, ő… [tovább]
Linda (1984–2002) 75★
Képek 7
Szereposztás
Kedvencelte 17
Várólistára tette 22
Kiemelt értékelések
Ez a rész … harmadik évad… Ez meg mi??!! Nézhetetlen!
Tartsuk meg emlékezetünkben az első két szériát, ezt meg tekintsük meg nem történtnek!:(
Kiskoromban el sem lehetett rángatni a tévé elől, ha a Linda ment. Egyszerűen imádtam a karatézó – ma már tudom, hogy az igazából aikido volt – rendőrlány kalandjait. Örök klasszikus, amit akkoriban imádtam, és ma is szívesen megnézek egy-egy részt nosztalgiából. :)
Persze, csak a régi sorozat az igazi.
Az értékelés alapvetően az „eredeti” évadokra vonatkozik. A sokkal később kijött 4. évad teljesen más stílust képvisel, ami miatt külön gáz, hogy teljesen hozzákapcsolták a sorozathoz, és önmagában az úgy nagyjából 2 csillag volna.
Lehet, hogy voltaképpen gagyi volt, de kit érdekelt. Végre volt egy tök jó verekedős női rendőrünk (már-már ikonikus harci sikongatásokkal), aki megold egy-két érdekes ügyet. Ismert színészek alakították a főbb szerepeket, mégpedig jól, volt egy pár érdekes téma (a számítógépes rész volt felénk mindenki kedvence). Könnyed kis alkotás, de a maga korához mérve igazából minden teljesen oké vele, habár értelemszerűen nem öregedett különösen jól.
valahányszor meghallom a Linda nevet, mindig úgy mondom ki, mint ahogy a főcímben…..újra kell nézni.
a tetőn edző ending meg milyen menő volt …………:)
A csillagok csak a régi sorozatnak szólnak és közrejátszik benne a nosztalgiafaktor is, mert gyerekként nagyon szerettem ezt a sorozatot.
Az új részek viszont borzalmasak, felért egy kínzással végignéznem őket.
Népszerű idézetek
Igazgatónő: Dehát egy ilyen okos, értelmes ember rendőrnek? Vannak ott elegen, pont te hiányzol.
Linda: Énekelni tanulok. Lehet, nem?
Eősze: A szabadidejében lehet. Megőrülök veletek. Az egyik hegedűl, a másik énekelni tanul, legközelebb behoztok nekem ide egy festőállványt. Mi ez itt? Kultúrcsoport? Van még valakinek valami elfekvő művészi ambíciója?
Eősze: Veszprémi! Maga bement egy sötét lakásba, hogy szétpofozzon három profit, akik két és fél mázsát nyomnak élősúlyban legalább. Én nem akarok maga miatt egy örökös frászban élni. Visszaküldöm a közlekedésiekhez.
Eősze (Lindának): Tudja, hogy én akkor vagyok a legnyugodtabb, amikor maga alszik?
Klárika: Linduska, csak a lakáscsere hirdetésemet akartam beizélni ebbe a micsodába.
Béla bá: Gyere be, bent van a szobájában. Azt hiszem kicsit rosszul érzi magát.
Tomi: A gyomra?
Béla bá: Nem nem, a feje.
Tomi: Görcs?
Béla bá: Nem. Dili.
Eősze: Veszprémi, én megértem magát, ha a papája Hévízen üdül, maga meglátogatja. Rendben van. Csak ne nyomozzon. Könyörgök ne nyomozzon az isten szerelmére!
Veszprémi Béla: A Veszprémi család rögös útja hullákkal van kikövezve.