A történetben két legénybúcsús csapat versenyez egymással, hogy megnyerjék a több millió forint értékű főnyereményt. Dani (Virsinszki Zoltán) menyasszonyával (Nagy Alexandra) együtt szedi össze versenytársait, úgy hogy a győzelem biztos lehessen. Így kerül be a csapatba a zseni egyetemi… [tovább]
Legénybúcsú extra (2023) 29★
Képek 1
Szereposztás
Virsinszki Zoltán | Dani |
---|---|
Nagy Alexandra | Enikő |
Kálloy Molnár Péter | Pali bácsi |
Michl Júlia | Veronika |
Varga Ádám | Vakond |
Sütő András | Tóni |
Kovács Gábor | Zsolt |
Megyeri Balázs | Attila |
Mogács Dániel | Dani főnöke |
Nyutali Norbert | Peti |
Várólistára tette 34
Kiemelt értékelések
Nem sok magyar vígjátékot szoktam nézni mostanában, és megvan az oka – lehet, hogy csak egyszerűen nem az én világom. De ez a film a végére pozitív érzéseket hagyott bennem, már csak azért is, mert a rendező-producernek spoiler sikerült viszonylag gazdaságosan (pl. egyes háttérmunkások szerepeket is alakítottak, megjegyzem, jól) egy tök jó filmet és az ezt készítő embereket összehoznia.
Az események pörögnek. Danival, a főszereplővel már az első pillanattól kezdve azonosulni lehet, és így egy pillanatra sem vesztettem el az érdeklődésemet a megpróbáltatásai iránt – még ha kicsit vártam is volna kifejtést a versenyről, hogy mi ez pontosan, és miért csak két nevező vőlegényt látunk. A csapat, ami szedett-vedetten verbuválódik össze, klasszikus archetípusokat testesítenek meg – a fejlődésen keresztülmenő főhős, az erő, az ész és a „bölcs” apafigura. A dinamikájuk itt-ott elég… érdekes XD, de a végére, ahol igazán számít, sikerül összekupálódniuk.
A poénokon őszintén tudtam nevetni, még ha néha elég eszelősek is voltak. Ahol viszont igazán tudtam értékelni a filmet, az a tetőpont volt, a mindent eldöntő küzdelem, ami igen drámaira sikeredett. Olyan fordulatott vett ekkor a film, amit szerettem volna, de nem hittem az elején, hogy meg fog történni – és mégis. A befejezés kicsit szájbarágós volt ugyan, de szerintem egy ilyen vígjátékra ráfért ez, hogy a könnyedsége mellett világosan érteni is lehessen. Hiányérzetem nem volt, szerintem éppen a megfelelő helyen ért véget a film.
Ez volt az első magyar vígjáték, amire tényleg, komolyan rá tudtam mondani, hogy tetszett. Azon, hogy nem feltétlenül illeszkedik az ízlésemhez, hamar túl tudtam tenni magam. Érdemes megnézni egyszer, remek szórakozást nyújt.
Legjobb jóindulattal nekem ez 6 csillag, mert a film végének volt egy kis mélysége is, ill. a debreceni helyszínek miatt a „felkerekítés”…de nem véletlen, hogy jelenleg imdb oldalon 4.4-en áll (OK..még 200 ember se látta). Vicces, hogy még 2024-ben is a kb. 12 éveseknek készítenek vígjátékokat…ja és apróság, de főszereplő színész:
Virsinszki Zoltán (1984. november 15. –), akinek a filmben az apja:
Kálloy Molnár Péter (1970. június 6. (Mezőcsát, Magyarország) –), 14 év korkülönbség…lehet, hogy más színészt akartak és nem vállalta vagy nem tudom…de nagyon életszerűtlen volt ez a páros így. (Szóval, ha lehetne olyat, hogy visszakérem az időt, amit rászántam, vagy nézhetnék másik filmet helyette – akkor élnék ezzel a lehetőséggel)
Bevallom Michl Juli miatt néztem meg főleg, mert az Oltári csajokban is nagyon tetszett már a munkája, úgy voltam vele hogy egy mozijegy árával nekem is belefér támogatni a magyar független filmgyártást.
Élvezhető volt.
Népszerű idézetek
Dani: Nincs kivel neveznem.
Enikő: Ne csináld már. Ez akár egy előny is lehet. Mi akárkit elhívhatunk. Míg akiknek vannak barátai, azok nem válogathatnak…!