Le week-end (1967) 76% 22★

A Nyugat

A civilizáció nem más, mint egy olyan ellentmondásokkal terhelt osztálytársadalom, ahol a termelőerők fejlődése szorosan összefügg az ember ember általi kizsákmányolásának fejlődésével. A rabszolgaság, a jobbágyság és a bérmunka a civilizáció három kizsákmányolási formája. Engels szerint az osztálytársadalmak kialakulása és az egyes osztályok viszonyának fejlődése nen más, mint a görögök által elindított folyamat ipari kapitalizmusba való átalakulása. Amikor egy társadalmon belül jelen van a magántulajdon, a monogám család és az állam, ott a barbarizmust a civilizáció és az osztály nélküli társadalmat az osztálytársadalom váltotta fel.
Ezt pontosítsuk: Morgan és Engels szerint az ember egy felsőbb szintről egy alsó szintre lép, amikor az ősközösségből törzsekre bomlik. Egy alsóbb, barbár szintről egy középszintre lép, amikoris a törzsekből törzsszövetségek alakulnak, és erről a középszintről a barbarizmus felső szintjére lép a törzsszövetség hadidemokráciává való átalakulásakor. Az emberiség tehát a civilizáció, azaz az osztálytársadalom kapujában a hadidemokrácia szervezettségét mutatja.
A görögök a hősök korában, a rómaiak a császárság idején tehát hadidemokráciában éltek, amely a törzsek átszerveződéséből alakult ki, bár a patriarchális nemesség tért hódít, a törvények egyre jobban előtérbe kerülnek, az alkotmány csírái már kialakulnak.
Tehát a görögök a törzsektől törzsszövetségeken keresztül jutnak el a hadidemokrációához. Ahhoz, hogy ezt a szerveződést megértsük, tisztán kell látni a nemzetségszerveződést, mint kiindulópontot. Engels és Morgan véleménye szerint az amerikai nemzetségforma az alap, míg a görög és a római már csak egy leszármaztatott szerveződés.
Véleményünk szerint az irokézek, és főleg a szenékák nemzetsége a primitív szerveződés klasszikus formája. Ráadásul az irokézek a 19. században egészen a törzsi konföderációig szerveződtek. Az irókézek tanulmányozása a Nyugat történelmének megértéséhez szolgáltat kiindulópontot.
Mindemellett nem az irokézek törzsi konföderációja volt a legfejlettebb társadalmi szervezettség az amerikai indiánok között.
Tehát a Kolombusz előtti nagy civilizációk, mint az inkák, maják, aztékok azon a fejlettségi fokon álltak, ahol az ókori görögöké befejeződött, és ahol az osztálytársadalmaké elkezdődött.

Először a víziló szárazföldön élt, majd elment az állatok királyához, és arra kérte, hogy bemehessen a vízbe, de az nem engedte…
– Miért nem? – kérdezte a víziló.
– Mert szörnyű a fejed! – válaszolta a király.
– És meg fogsz enni minden halat.
– Nem! – tiltakozott a víziló. – Ígérem, nem eszem meg egyetlen halat sem!
– Ki hinne egy ilyen szörnyszülöttnek? – válaszolta a király.
A víziló elgondolkozott, majd így szólt:
– Teszek önnek egy javaslatot: ha megengedi, hogy a vízben éljek, minden alkalommal, ha szarok, szétterítem a szaromat a farkammal, így meggyőződhet arról, hogy van-e benne szálka.
A király elfogadhatónak találta a javaslatot, és megengedte a vízilónak, hogy a vízben éljen.

…

– Ő egy nagyon furcsa lény. Éjszaka elbújik ez a duzzadt szemű csúfság, ez a szörny. Óriási szájával, alaktalan testével, rövid lábával és nevetséges farkával. De víziló szemmel lehet ő a legszebb a világon.
– De én nem vagyok egy víziló! Nem csak a világ legellenszenvesebb állatának tartom, de butasága módfelett felháborító!
– Nem időztem volna ennyit azon, hogy milyen csúf ez az állat, ha nem lennék meggyőződve arról, hogy a csúfságával is részét képezi a világ ily furcsa módon berendezett egészének.

A Trocadéro-híd alatt álltam. 1964-ben. Marha hideg volt, emlékszel? Emlékezetes volt az a ’64-es tél. Alphonsine-nak annyira fázott a keze, hogy megfogta a farkamat, hogy felmelegítse. Masszírozni kezdte. Minden teljesen meg volt fagyva…
És Alphonsine azt mondta: – Ó, Louie, milyen nagy farkad van!
Mondtam neki: – Az nem a farkam, hanem éppen szarok.

– Amikor rálépsz mezítláb egy békára erős undort érzel. De amikor egy emberi testet érintesz meg, az ujjadon a bőr megolvad, mint a pikkelyek a csillámokon, amikor kalapáccsal zúzzák szét.
– Tényleg?
– Igen, és egy delfin szíve is még halála után remeg egy ideig, mint a mi belső szerveink is szeretkezés után még sokáig izgatottan remegnek.
– Miért? Ezt nem értem.
– Hát mert az embert annyira undorítja a saját fajtája. Hát lehet, hogy véleményemmel tévedek, de lehet, hogy igazam van. Szerintem az emberi természetnél furcsább, iszonyatosabb dolog a világon nem létezik és nem is létezett. Erről meg vagyok győződve.