A francia Riviérán élő Victor Danemore szívrohamban meghal. Titkára kíváncsi néhai munkaadója előéletére, de legnagyobb meglepetésére senki sem ismeri az elhunyt múltját és azt sem, hogyan szerezte hatalmas vagyonát. A titkár nyomozása furcsa titkokra derít fényt.
Külügyi intrikák (1956) 1★
Szereplők
| Robert Mitchum | Dave Bishop |
|---|---|
| Geneviève Page | Dominique |
| Ingrid Thulin | Brita |
| Frédéric O'Brady | Spring |
| Eugene Deckers | Sandoz |
Rendező
Forgatókönyvíró
Operatőr
Zeneszerző
Várólistára tette 3
Kiemelt értékelések
Serge_and_Boots
Ha valaki nem hinné, a sötét utcákon ballonkabátban osonó, lámpafénytől lámpafényig lopakodó Robert Mitchumnél menőbb vintage hőst most nagyon nehezen tudok csak elképzelni: delonosabb és mcqueenesebb ez a figura, mint az lehetségesnek tűnik, és még azt is képes feledtetni velünk, hogy a Külügyi intrikák minden létező szempontból egy utánérzés – igaz, filmművészeti szempontból nagy jelentőségű eredetik utánérzése.
A film elvileg egy azonos című tévésorozaton alapszik, bár ennek tematikáját olvasva nem jöttem rá, előzményről vagy feldolgozásról van-e szó, de a mozi fináléja inkább előbbit sejteti. Elvarratlannak semmiképp sem nevezném, de érezhetően kinyit-elindít valamit, amit sokkal inkább képzelnék el epizódszerű cselekményfolyamnak, mintsem egy következő egészestés mozifilmnek…
Hogy a rendező neve nem mond nekünk sokat, nem hiba, de szigorúan a Külügyi intrikákat nézve meglepő. A cselekményt kegyetlenül jól összehúzták, kiváló a forgatókönyv, jó helyen vannak a fordulatok, gyorsan és mégis elegánsan épül a rejtély. Mitchum, mint írtam fent is, megdöbbentően jól mozogja be a teret, remekül áll neki Dave Bishop karaktere, és remekelnek az epizodisták is. A mozi legfőbb ajánlata mégis a stílus és a hangulat, ami két nagyon egyértelmű forrásra vezeti vissza a nézőt. Egyrészt a rendezés finom és egészen epikus vetületeiben színtisztán ott van Hitchcock, méghozzá a fény-árnyék hatásokkal boldog kisgyermek módjára, nagy eredményekkel játszadozó ifjú, illetve a szövevényes sztorikat már-már horrorisztikus csúcspontokban kulmináló érettebb Hitchcock is. A Külügyi intrikák viccen kívül az a film, amit akkor kell elővenni egy Hitchcock-rajongónak, amikor még mindig szeretne látni valami újat, frisset, és mégis klasszikust, de már nem akarja újranézni az életművet.
A másik kézenfekvő alappillér Carol Reed és A harmadik ember, aminek stílusa, hangulata és életérzése is színtisztán érezhető a Külügyi intrikák szinte minden képkockáján, és hát a történet, egy-egy karakter, bizonyos helyszínek is egészen konkrét átfedésben állnak egymással.
Ha van valami, ami mégis letaszítja a Külügyi intrikákat egy képzeletbéli dobogóról az érmet már nem kapó, de még mindig élen végző indulók közé, az a nagyon erős „utánérzés” jelleg. Ahogy írtam fent, akkor lesz kiváló választás ez a mozi, ha már nem akarunk újranézni egyetlen Hitchcock darabot sem – azonban mire ide jutunk, ehhez sem lesz kedvünk. Olyan ez a film, mint egy BMW alapokon nyugvó Opel, amit megvehetnek a kispénzűek is, csakhogy ilyen funkció főleg a mai világban nem értelmezhető a filmiparban.
A fentiek fényében: Hitchcock, a film noir műfaj, a nagy tétekben játszó krimik, Robert Mitchum kedvelőinek mindenképpen ajánlott darab! Aki csak egy efféle mozit akar megnézni egy évben, az maradjon inkább a fent is nevesített eredetiknél.
