Köpök a sírodra 3: Enyém a bosszú (Köpök a sírodra 3.) (2015) 59% 14★

Anno egy Köpök a sírodra remake értékelésben már agyaltam egy kört azon, mennyire veszélyes tud lenni a horror világa, ha az alkotók ingatag terepre tévednek, meg azon, mennyire különös teremtmény az ember, milyen furcsa értékrendek mozgatják, amikor a legundorítóbb gore alkotásokban is képes élvezeti értéket találni, de egy embertársunk feltrancsírozása bőven nem érinti meg annyira, mint egy állat (még csak nem is különösebben bestiális) legyilkolása. A témáról okos és akár tudományos szempontból is informált gondolkodók alighanem könyveket tudnának írni, én sem szeretnék belemenni az ellentmondásokba, de mint anno, most sem tudom letenni a bennem feszülő értetlenséget.

Az első remake-hez hasonlóan annak harmadik része is elsősorban feszengést váltott ki belőlem. Ez a film(széria) kényelmetlen. Kényelmetlen, hogy az erőszakból kiserkenő bosszú témáját perverzióval flörtölő bestialitásba csatornázza át, igaz, már messze nem olyan förtelmes és látványosan öncélú módon, mint az első részben. De még mindig kellemetlen a látvány, illetve a tudat, hogy a látványon kívül alig van valami a film hátterében, noha egy rettentően komoly kérdés lebeg a levegőben végig a műsoridő alatt. Árnyalja a helyzetet a cselekmény vége felé már nagyon nyilvánvaló fordulat, ami aláhúzza, a szörnyűségek hatására szörnyűségeket elkövető ember olyan erőszakspirálba kerül, ahonnan talán nincs is kiút, sőt, amiben elmosódik a határ áldozat és elkövető között – és itt szerintem felvillan egy picike kis önbíráskodás-kritika. Kár, hogy ezt is gyorsan felemészti a gore.
Tulajdonképpen ez a remake-elt Köpök a sírotokra széria legnagyobb problémája: kizárólag szórakoztatni akarja az efféle szórakoztatásra fogékony közönséget, miközben nem igazán érdekli vagy izgatja, mennyire komoly és társadalmi diskurzusra számot tartó konfliktust monetizál éppen. Ha nem így lenne, nyilván senkinek meg sem fordult volna a fejében, hogy folytasson egy efféle mozit… Tehát komoly problémákat tesz fel az asztalra, de kizárólag üzleti megfontolásból, öncélúan. Az ehhez hasonló esetekben én inkább látom az adott produkciót álságosnak, mivel a határok feszegetése és az extremizmus a horror esetében nem ez lenne, hanem például a Cannival Holocaust által meglépett valós állatkínzás – amiről tudható, hogy bőven megüti az ingerküszöböt, hogy sok, a brutális tartalmakat könnyedén fogyasztó néző számára is átléphetetlen tabut jelent.

Bizonyos kulcsjelenetek nézése közben határozottan rosszul éreztem magam, de ez a film jóval könnyebben fogyasztható, mint a remake széria első része. A konceptuális hibái és ellentmondásai természetesen továbbra is megvannak, de még mindig érdekel az eredeti verzió – nem vagyok benne biztos, de van egy olyan sejtésem, hogy amögött talán több jelentőség húzódhat meg.

Önálló filmként egy szimpla egyszer nézős revenge-horrornak talán megállná a helyét, de a Köpök a sírodra folytatásaként nagyon nem. Görcsösen össze akarták kapcsolni az első résszel, miközben a második rész erejét éppen a változás adta; az, hogy egy teljesen más környezetben történt az erőszak, megmutatva a kegyetlenség egy újabb arcát a sok közül.
Ezt az epizódot szerintem felesleges volt összekapcsolni az első résszel, ráadásul a film a sajátos jellegét is elveszítette: az eddigi részekben az volt a már-már természetes, hogy az áldozat hiába gyilkol és öl, mégis vele értünk egyet (vagy legalábbis olyan határozottan elítélni nem tudjuk, mint az erőszaktevőket).
Itt viszont semmi ésszerűség nem volt a bosszúban, sőt, nem is igazán bosszú volt ez, hanem ámokfutás, ami semmivel sem tette jobbá az áldozatot az elkövetőnél. Sőt, Angela kifejezetten unszimpatikus volt, és az áldozatait sajnáltam, hiszen volt, akinek köze nem volt semmihez, csak rossz időben volt rossz helyen (lásd a végét, a parkot).
Szóval ez egy nagyon kisiklott film volt, kár volt ráhúzni a Köpök a sírodra címet.

Tetszett. Az első rész ugyan jobb volt, de ez se volt rossz. :)