Kang Dan Yi egy éve vált el, s most összecsapnak feje felett a hullámok. Gyakorlatilag nincsen semmije, s bár egykor nagyon sikeres volt a szakmájában, most több éves kihagyás után már egy éve nem kap munkát. Végső elkeseredettségében úgy dönt, középiskolai végzettségűnek adja ki magát, és… [tovább]
Könyvbe illő szerelem (2019–2019) 55★
60' · dél-koreai · dráma, romantikus, vígjáték, sorozat 15
1 évad · 16 rész
Képek 18
Szereposztás
Kedvencelte 13
Várólistára tette 53
Kiemelt értékelések
Aranyos és kedves sorozat, de semmi eget rengetőt nem szabad tőle várni. Pontosan az, aminek látszik: egy romantikus komédia, ami a könyvkiadás világába kalauzolja a nézőt néhány önfeledt órában. Ennél több viszont nem igazán történik benne. Megismerhetjük a szakma árnyoldalainak egy részét, a nehézségeket, viszont az emberi oldalon már voltak kifogásolható részek.
Cha Eun Ho nagyjából olyan, mint Lee Jong Suk eddigi karaktereinek nagy része. Jó szándékú, erős akaratú srác, akinek hatalmas a szíve, de egy kicsit azért ügyetlen a magánéletének alakításában. Talán annyi pozitívum az eddigiekhez képest, hogy azért látszik valamennyi fejlődés a színésztől az utóbbi évek „terméséhez” képest. Kang Dan Yi karakterével tulajdonképpen semmi bajom nem volt. Egy erős, függetlenedni vágyó nő, aki végre elkezdheti az életét élni, úgy, ahogyan mindig is szerette volna, de ehhez sok nehézséggel kell szembenéznie, amiktől nem fél. Viszont a színésznővel annál inkább voltak gondok. Szerintem ő volt messze az egyik legrosszabbul alakító színész a stábban. Nem lettem egy nagy rajongója, az már biztos.
A kettőjük között kialakult szerelmi szál már az elején megjósolható, viszont ahogyan fel lett vezetve, az hirtelen és nem túl erősen ábrázolt, így a kritikus pillanatban inkább tűnt egy jó megoldásnak bizonyos problémáira Dan Yi részéről a kapcsolat, mint valódi szerelemnek. A vége felé persze érződik azért, hogy ez nem így van, de egyértelműen a kettőjük romantikus kapcsolatának indításával gondok vannak, inkább női fronton.
A mellékszereplőkre kitérve, sok jópofa karaktert ismerhetünk meg a szerkesztőségben. Némelyikük önfeledt pillanatokat is okozhat (a „csajos este”, "közösségi oldal"), de ennél több extrát nem tesznek hozzá az történtekhez. Talán Ji Seo Joon az, aki valamicskét dob a középszerűségen, de ő sem elég ideig, hogy maradandót alkosson. Viszont a csavar vele tetszett.
Egy átlagos szórakozás, ami pont a könnyed délutáni kikapcsolódás kategóriába esik. Egy próbát mindenképpen megér, akár kezdő doramások számára is.
A történet tök jó, kedves, aranyos, és a legjobb helyen játszódik, egy könyvkiadóban. Úgy nagyjából mindenki szerethető volt benne, még a két idegesítő, fiatal gyakornok is. De a két főszereplő között nem volt meg a kémia. Ráadásul időnként azt éreztem, hogy a nő, nemhogy 38 éves, de még 16 sincs. A két húszas éveinek végét járó csávónak több sütnivalója volt, és folyamatosan nem értettem, hogy spoiler Na, ezt most nem annyira tudom körülírni, de hiányzott belőle a spiritusz. Mindenesetre szórakoztató volt. A legjobb része viszont tagadhatatlanul a vége stáblista előtt futó pár soros „bölcsességek”, gondolatok voltak. Imádtam böngészni.
A maga nemében (koreai romantikus sorozat) kifejezettem kellemes, aranyos sorozat.
Az úgy volt, hogy elegem lett az erőszakból, a gonoszokból, így kifejezetten egy ezektől mentes, kis nyugisan romantikus sorozatot kerestem. A feleségem bökött rá, hogy hátha jó lesz. Az lett.
Kicsit hasonlít a Szerelem és egyéb időjárási jelenségekre.
Itt is egy munkahely életébe pillanthatunk bele, itt is több pár boldogulását kísérhetjük nyomon.
Nekem a szereplők közül leginkább Hae Rin karaktere és alakítása tetszett.
Wi Ha Joon pedig megérdemelne már egy romantikus főhős szerepet. :-)
Jó szívvel tudom ajánlani a műfaj kedvelőinek.
Habár nem történt benne semmi eget rengető olyan sorozat volt ami ha nem is sokáig de egy kis melegseget hagy maga után az emberben. Imádom a könyveket és mostanában a doramakra is kicsit rá vagyok kattanva szóval nem volt kérdés, hogy ezt meg fogom nézni. Érdekes volt betekinteni még ha csak így is egy kiadóba. Sokszor az ember el sem gondolkozik rajta, hogy ami körülötte van az hány ember kemény munkája.
Kedvelheto karakterek es jó lezárással rendelkezik. Ha valaki csak kikapcsoldni akar annak pont jó de nem kell többet várni tőle, mint ami.
Bevallom hősiesen, hogy Lee Jong Suk oppa miatt kezdtem neki, de lényegében tetszett bár elég melankolikus és metaforikus. Tanulságos a munkakeresős rész, mennyi nehézséggel és küzdelemmel jár egyáltalán megfelelő munkát találni és azt meg is tartani. Kang Dan Yi karaktere megfogott, sajnáltam és átéreztem a nehézségeit (bár mint színésznő nem igazán csípem Lee Na Young-t) . Nagy szerencséje volt, hogy mindenben támaszkodhatott a gyerekkori barátjára. Cha Eun Ho hiába sikeres a munkában és az „életben” egyedül van és magányos, epekedik egy nőért, de ő csak testvéri érzéseket táplál iránta. Az események hatására szépen fokozatosan alakult ki a barátságból és a szeretetből szerelem. Üde színfolt volt a szereplőgárda, a kiadó dolgozói feldobták a történetet főleg a béna,” idegesítő” gyakornokok. Tetszett, hogy „a könyvcsinálás” fontos része volt a történetnek, egy-egy könyv egy-egy embernek felbecsülhetetlen értékkel bír, így a sorozat hatására én is egész más szemmel nézek egy-egy kötetre.
Nagyon tetszett!!! Nem is értem mire vártam az első rész után! Tetszenek a karakterek és a szerelmi szál is. Dani helyében már rég beadtam volna a derekam, mert Cha annyira cuki!!! Az epilógusban még vártam valami jelenetet velük, sajnálom, hogy nem került bele.
Nagyon tetszett a könyvkiadó helyszín. Jó volt belelátni a működésébe meg hogy mennyi munka van egy könyv megjelentetésében. Na a papírzúzda jelenet kiborított engem is, meg is értem a szereplőket. Durva! Jó könyveket bezúzni… Majd megszakadt a szívem azért a sok könyvért!
Lényeg a lényeg, nagyon tetszett! A zene is passzolt, megint azt kell mondanom, teli találat volt!
Nagyon-nagyon tetszett ez a sorozat, ez az első k-drámám, de biztos, hogy fogok nézni még többet is. Könyvszeretőként természetesen igencsak megfogott, hogy egy dél-koreai könyvkiadóház mindennapjaiba tekinthettem bele, rendkívül érdekes volt.
Maga az alapbonyodalom, hogy Eun Ho a kicsivel idősebb legjobb barátjába, Dan Yiba szerelmes igazából nem zavart, csak a színésznővel voltak gondjaim. Eun Ho színésze szerintem nagyon jól játszott, viszont Dan Yi színésznője annyira nem tudta átadni az érzelmeket… A karakterét pedig nagyon kedveltem, aranyos volt, de kár, hogy nem más színésznő kapta a szerepet. Illetve nekem hiányzott valami átmenet a barátok vagyunk és az együtt járunk között, a nő részéréről elég hiteltelen volt az egész.
A mellékszereplőket is imádtam, jólesett, hogy nem furkálódtak a kollégák, hanem mint egy kis család, elvoltak együtt. Seo Joon és Hae Rin párosa vitte a pálmát, nagyon örültem nekik.
A rejtélyes szál is nagyon jól meg volt oldva, a csavarokon meglepődtem, szóval szerintem remek sorozat, érdemes megnézni.
„A Könyvbe illő szerelem életem első koreai sorozata, melyre az előzetese, de legfőképp maga a címe miatt figyeltem fel…
A Könyvbe illő szerelem egy romantikus, humoros, szívet melengető történet, melyben nem csupán egy életen át tartó szerelem minden szépségébe és nehézségébe pillanthatunk bele, de egy koreai könyvkiadó mindennapjaiba is, melyből rengeteget megtudhatunk a könyvkészítés folyamatáról… A sorozat egyrészt a könyvszerelmem szempontjából, másrészt a munkahelyem végett is igen izgalmas, tanulságos és lebilincselő volt, és arra biztatok mindenkit, hogy akit érdekel egy könyvkiadó belső működése, az mindenképpen nézze meg ezt a 16 részes sorozatot!
Az első koreai sorozat végett eleinte fogalmam sem volt arról, mire is számítsak pontosan, ezért úgy döntöttem, először elkezdem nézni, és ha nagyon nem csúszik, legfeljebb abbahagyom… Nos, örülök, hogy nem hagytam abba a sorozat nézését annál az egyik kezdeti jelentnél, amikor egyik szereplőnk belevág a cserepes zöldhagymába és bocsánatot kér tőle…
A Könyvbe illő szerelem hatalmas meglepetés volt számomra, bár úgy gondolom, hogy a könyvek és a könyvkiadó témája miatt fogott meg ennyire… Biztos vagyok benne, a sorozat meghatározó lesz a jövőmre nézve, és ehhez fogható koreai sorozatot nem fogok találni – ez az átka és szépsége is egyben az elsőknek… :3”
Bővebben:
https://sadaboga.blogspot.com/2020/05/konyvbe-illo-szer…
„Gyönyörű a hold.”
Nagyon szép történet, jó karakterekkel. Az első 10 rész után biztos voltam benne, hogy kedvencek között lesz a helye. Teljesen ráfüggtem, és napközben is sokszor a sorozaton kattogtam, alig vártam, hogy nézhessem. Emiatt 9 csillagnál semmiképpen sem szeretnék kevesebbet adni. Viszont volt egy pont, ami miatt nem voltam maradéktalanul elégedett, és a végét is kicsit összecsapottnak, lezáratlannak éreztem.
spoiler
Lee Na Young az elején nem volt annyira szimpi, viszont meggyőző volt az alakítása, nagyon megkedveltem a színésznőt.
Lee Jong Suk, hát ő nagyon cuki, sokszor olvadoztam tőle. Rá nagyon kíváncsi vagyok még más sorozatokban/filmekben is.❤
Mindent összevetve, nagyon örülök, hogy megnéztem, tetszett és nagyon le tudott kötni, a kis ellenérzésem ellenére jó szívvel fogok visszaemlékezni erre a sorozatra.
Bár még hátra van három rész, azért megkérdezném: kik adtak erre alacsony értékelést? Nekik hála pozitívan csalódtam már most. Szerintem igazán szívmelengető, megható, és amolyan bőr alá férkőzős sorozat.
Egy-egy rész végén elgondolkodtató, kedves, szeretetteljes, melankólikus gondolatok olvashatók. Megéri megvárni. <3
–
Végignéztem. Annyira örülök neki, hogy rátaláltam erre a sorozatra! Annak ellenére, hogy Kang Dan I értetlensége (, hogy eleinte nem vette észre Eun Ho érzéseit) sokszor felidegesített, még így is, messze megérdemli a 10 csillagot.
Népszerű idézetek
– Az emberek a borító alapján vesznek könyvet.
– A könyv nem kiegészítő.
– De igen, az.
– Az embereket a náluk lévő könyv alapján ítélik meg.
Ez a könyv rengeteg szenvedély, és odaadás eredménye. Néztem, ahogy a könyvek eltűnnek a darálóban, és eszembe jutott a költő, Amy Lowell mondása. Azt mondta, hogy a könyv életünk sava-borsa. Ezeket az értékes életeket, minél több emberrel meg akarom osztani, hogy ne kelljen szégyenkeznem a fák előtt.
Fákként magányosan növünk, és gyümölcsöt hozunk.
Gyönyörű fák vagyunk, bennünk életünk gyűrűi.