Kincsvadászok (2024–) 85% 10★

Engem ez annyira elkapott, hogy amint behúztam, minden órában kipörgettem egyet. Sok esetben nem tetszett az eladó vagy a tárgy, közben kisuvickoltam a lakást – minden csillog-villog :) Simán lehet a háttérben is hallgatni, így is van értéke.
Ami miatt azonban két csillagot én elvonnék tőle:
– Nagyházi Lőrinc – rendkívül idegesítő alak. Sok esetben úgy érzem, hogy a társkereskedők is nagyon nehezen viselték a személyét – úgy érzem, hogy néha-néha már nyersen rászóltak, mégsem tanul ebből. Nem tudom, hogy korából, egzisztenciájából fakadó-e ez a stílus, de én néhol szekunder-szégyennel néztem.
– Nagy pozitív salódás nekem Fejes Tamás, még akkor is, ha sokak szemében ő a műsor gyenge láncszeme – határozttan nem értek egyet. Nekem egyfelől remek emberként jött át a képernyőről, akinek van humora és tisztességes a megítélése az emberekkel, valamint sok dolgohoz ért, mindamellett, hogy meglehetősen talpraestt is – gondolom középosztálybeli neveltetésének köszönhetően. Én nagyon megkedveltem, remek faszi.
– Péter és Viktor személye nekem egyszerűen üdítő, hihetetlenül irigylem és becsülöm azt a tudást, amit évek óta felhalmoznak és húznak magukkal. Én konkrétan miattuk néztem a műsort ilyen megszállottan.

Én mindenki számára ajánlom, egyfelől remek kikapcsolódás, olykor igazán mély is – nevetős és talán egy-két alkalommal megható, sírós, másfelől pedig a művészettörténeti ismeretek – és most nem túlzok – mindannyiónkra ráférnek. Nem kicsit.
Tessék megnézni! :)

Régen volt már ilyen, akkor is kétes volt az élmény (Séfek séfe, harmadik – nyami, majd negyedik – pfuj, és ötödik – szódával elmegy évadok kapcsán), de az elmúlt héten elég tartósan bevettem magam a TV2 esti műsorkínálatába. A Kincsvadászok mindig tetszett, ha véletlenül elkaptam, de nem nagyon jutott volna eszembe direkt leülni elé, A kiképzésről pedig egyenesen negatív előítéleteim voltak, amikhez képest váratlanul szórakoztatónak bizonyult a tényleges műsor. Egy este nekik hála még az egyébként általában Youtube-ról nézett Öt végét is elcsíptem, ebből látható talán, mennyire nem jellemző rám az éjszakázós tévézés. No de – kérdem már egy ideje magamtól – mitől ütöttek ezek a cuccok ennyire be?

A Kincskeresők kapcsán egyértelmű a válaszom, egy főleg emberi konfliktusokra és versengésre kihegyezett televíziós miliőben egy ilyen műsor már nyugodtan tekinthető értékteremtőnek. Egyrészt, mert mindegy, mi van a képernyőn, énekverseny, gasztroreality, politikai bebeszélde, a szerkesztők mindenhol ösztönösen keresik a konfliktust, sokszor – szerintem – előre le is papírozzák, konceptuálisan az adott program részévé teszik azt. Másrészt, klasszikus értelemben értékteremtő és közvetítő műsorok papírforma szerint nem mehetnek egy kereskedelmi csatornán, noha nyilvánvalóan hiányzik egy köztes állapot a D1-en körfűrésszel muzsikáló avantgárd művészek és a Duna TV-n közvetített Illényi Katica koncertek között. Hát erre például kiváló jelölt egy olyan show, amiben az egyik szereplő arról beszél, hogy „talán egyszer újra feltámad az igény az emberekben arra, hogy műalkotásokkal vegyék körül magukat”.
Ezt találónak tartom. Nem mintha a minimalista Ikea-designt és a praktikusat-olcsón-tömegesen vezérelvet egyénire-divatosra-modernre átszínező marketinget lenézném vagy megvetném, de ahogy könyvek nélkül is halott, műanyag, lélektelen egy élettér, úgy csecsebecsék, kézimunkák, kisplasztikák, festmények, bármiféle egyediséggel felvértezett bútorok, jelentéstartalommal, szentimentális értékekkel bíró tárgyak nélkül is az. A Kincskeresők erre például remekül fel tudja hívni a figyelmet, miközben olyan embereket helyez a fókuszba, akik valamiféle elhivatott gyűjtési, kutatási szenvedély által érdekesek is egyben. Olyanok, mint mi, nem feltétlenül szépek, nem mindig kameraképesek, de hajtja őket egy olyan értékmegőrző szenvedély, amit abszolút csak irigyelhet tőlük bárki, aki egyébként a szürke hétköznapok fullasztó monotóniájával küzd – itt van hát a példa, nézzük meg azokat az embereket, akik napokig tartó erőt, inspirációt, pozitív energiát tudnak meríteni egy Herendi megérintésétől.
Tetejébe a műsort jó érzékkel kanyarították minél messzebb az amerikai trash-licitáló programok szellemiségétől – igaz, a Kincsvadászok eredeti európai verzióit nem láttam, azt sem, miket adnak-vesznek azokban. A kereskedők viselkedése és hozzáállása humánus, a műsorból meríthető információtartalom meglepően gazdag. Engem ez megvett.

Tetszik és főleg tetszik, hogy rendületlenül tud főműsoridőben futni! Ez azért jóval kecsegtethet minket, egyáltalán nem tűnik elképzelhetetlennek, hogy idővel újra megjelennek ehhez hasonló komolyabb, önmaguk színvonalát a megszokottól magasabbra belövő show-k a magyar kereskedelmi tévéken. Hisz a Kincsvadászok példázza: mégiscsak van erre igény!

Új kedvencet avattunk ezzel a műsorral, viszont nagyon oda kell tennie magukat a készítőknek, hogy a harmadik évadra ne laposodjon el, mert a második évadra sajnos megjelentek – nem titkoltan – azok az eladók, akik csak azért néztek szét a padláson, hogy hátha találnak valamit, amivel bekerülhetnek a műsorba. Gondolom ezzel egyidőben az ócskapiacok forgalma is fellendült, mert az emberek új megélhetési formát véltek felfedezni a műkincseladásban.
Azt kell, hogy mondjam, hogy a kincskeresőket nagyon jól válogatták össze, mert az irritálóan beképzelt kereskedőtől, a jó humorú rocksztáron át a finom úriemberig mindenki van. Érezhető, hogy próbálnak a készítők odafigyelni arra, hogy valamiért mindenképp kiemelkedő legyen egy-egy eladás, vagy a tárgy különlegessége, vagy az eladó személye, esetleg a licit megugrása miatt, de még így sok a gagyi, és az olyan eladó, aki elhozza a szart, hogy hátha eladja drágán, aztán meg ha nem kel el, akkor megsértődik.
Vannak érdekes történetek, de személy szerint én azokkal nem tudok mit kezdeni, akik elmondják, hogy mennyire kötődnek az adott tárgyhoz, de azért mégis eladják, pusztán csak azért, hogy szerepelhessenek a tévében, azokat pedig nem engedném képernyőre, akik azzal kezdik, hogy ilyen olyan jótékonyságra szánják a pénzt, mert az nem fair a kereskedőkkel szemben, sőt egyenesen visszataszító számomra ez a fajta érzelmi zsarolás. Mindentől függetlenül nagyon szórakoztató és értelmes műsor, amiből sokat tanul az átlagnéző akaratlanul is és még arra is rájöhet, hogy esetleg kincseket rejt az otthona. Érdekességképpen vagy elrettentés gyanánt, szívesen megnéznék egy epizód erejéig egy olyan összeállítást, ahol megmutatják, hogy mennyi értéktelen vackot visznek be amúgy az emberek jó eladást remélvén, mert, hogy rengeteg ilyen is van abban biztos vagyok.

Azt gondoltam, nem fogja tudni hozni az osztrák verzió színvonalát, de azt mondom, most, hogy elkezdtem nézni, megközelíti és kulturális értéket képvisel, holott a tv2-ön van ez a műsor… Tilla hozza a humort a műsorba, de a licitálók is jó arcok, a szakértőktől pedig sok minden újdonságot/érdekességet lehet megtudni az adott tárgyaktól. némelyiket én is szívesen megvettem/megvenném :D
És az elején volt kifogástalan az a módi, hogy nem ba**tak bele reklámot…de 1 vagy 2 hét után ezt se lehet reklámmentesen nézni, ami nem jó…:'( – néha megesik, hogy reklám nélkül adják, már a "beetettés"t követően :D