1998 nyara, Kabul. A romos várost megszállták a tálibok. Mohsen és Zunaira fiatalok, szerelmesek, és az erőszakkal teli hétköznapok, minden sanyarúságuk ellenére még hisznek a jövőben. De egy nap Mohsen meggondolatlanságot követ el, ami felborítja a terveiket.
Kabul fecskéi (2019) 11★
81' · francia, luxemburgi, svájci · animációs, dráma
Szereposztás
Simon Abkarian | Atiq (hang) |
---|---|
Zita Hanrot | Zunaira (hang) |
Swann Arlaud | Mohsen (hang) |
Hiam Abbass | Mussarat (hang) |
Jean-Claude Deret | Nazish (hang) |
Kedvencelte 1
Várólistára tette 34
Kiemelt értékelések
Elgondolkodtató film az emberségről, a szolidaritásról és empátia erejéről egy diktatórikus rendszer árnyékában. A mindenkiben megbúvó emberség felszínre törése a legembertelenebb szituációkban, elképesztően tud hatni a nézőre is.
Maradj és harcolj vagy menekülj és ezáltal válj szabaddá, akárcsak a fecskék.
Erős film – kicsit a Notre Dame-i toronyőrt juttatta eszembe, bár igazából sok köze nincs hozzá… de itt is van egy nagyon erős, elnyomó vallási közösség, egy szép lány, akinek az alakja körül forognak az események, egyrészt azért, mert ő maga küzd a saját szabadságáért, és szenved a környezete nyomása alatt, másrészt mert két férfi is beleszeret, elkövet egy véletlen gyilkosságot, egy nőt pedig inspirál a sorsa. Miközben pedig végigkísérjük Zunaira történetét, azért megelevenedik maga a hely és a kor is: döbbenetes, hogy 1998-ban járunk, és mégis mennyire középkori és mennyire reménytelen Kabul.
Egyúttal viszont minden sötétsége ellenére – ahogy az emlegetett regény is – ez is az emberségről szól. Mert a teljes reménytelenségben azért megszületik az a bátorság, amikor emberek készek átvenni egymás helyét a puskacső előtt, amikor egyvalaki szabadsága akkora kincs, hogy megéri az áldozatokat. A háború tönkretesz és megkeserít, de egy pillanatnyi szeretet, egy pillanatnyi remény azért visszahozza a könnyeket.
Merem ajánlani. Nem könnyű, és határozottan felnőtteknek szóló alkotás, de azon túl, hogy nagyon aktuális, örök igazságokat is kimond.
Népszerű idézetek
Nazish, korábbi mollah: Nem értem a nőket. Istenben keresnek menedéket, holott ők az első áldozatai ennek a rezsimnek, amit, úgymond, a Próféta irányít. Még a családomban is radikalizálódtak a nők. Elüldöztek. Mert nem járok a prédikációkra.
Zunaira: Gyűlölöm őket! A legrosszabbat kívánom ezeknek a szörnyetegeknek! Dühít, hogy gyűlöletet szítanak, hogy a halálukat kívánom!
Mohsen: Sajnálom, bocsáss meg.
Zunaira: Hagyjál! Hagyj! Egyedül akarok lenni. Ma minden férfit gyűlölök. Végül is olyan vagy, mint ők.
Mohsen: Nem is tudom. Zunairával el akarunk menni az országból.
Arash Bayazid professzor: Vele is beszélj, ő is jöjjön el abba az iskolába. Megértem a szabadság iránti vágyatok, de nem kellene maradni, és belülről küzdeni az értékeinkért, ezért a sokat szenvedett országért és a gyerekek megmentéséért?
Zunaira: Ezért foglak szeretni az egészen távoli jövőben is, amikor szabadok leszünk. Amikor tanítani fogunk. Te történelmet, én rajzot. És amikor halhatatlanok leszünk. Abban a jövőben megint lesz igazi házunk. Hangosan fogjuk hallgatni a zenét, csókolózni fogunk az utcán mindig. Együtt nevetünk a barátokkal, mert láttunk egy pocsék filmet. Fagyizni fogunk a kis Mohsennel és a kis Zunairával. És bolondozunk és táncolunk, mert különlegesek és mások vagyunk.
Atiq: Amikor az oroszok ellen harcoltam, kevésbé aggódtam, mert tudtuk, ki az ellenség. Most már nem tudom.