Három, a paranormális jelenségekben jártas középkorú nő új kihívásokkal szembesül, mikor vezetőjük, Pilón atya eltűnik. A valós Hepta-csoport inspirálta történet.
Jelenségek (2023) 8★
Szereplők
Várólistára tette 14
Kiemelt értékelések
Hát nem is tudom. Az Úr napját nem igazán közelíti meg, mert az sokkal jobb volt, szerintem. Ez a három nő, az idegeimen táncoltak. Annyit pofáztak össze vissza, meg azok a fura „jelenségek”, amiket egyáltalán nem tudtam komolyan venni, pedig igaz történet alapján készítették, de valamiért nem tudtam komolyan venni, pedig tök érdekesen kezdődött az Atya miatt is, de amint ez a három nő bekapcsolódott a történetbe, olyan fura lett miattuk. Bár a vége felé kezdett értelmet nyerni, de egészen addig annyira kapkodós volt, és tele pofázással… Az a két bolti tulaj ritka idegesítő volt, főleg az asszony. Meg amúgy is, kissé kiszámítható volt. spoiler De egyébként egyszer simán nézhető, csak idegesítő néhol, és némelyik szereplő. Kapkodós, a jelenségek meg inkább viccesek, főleg az elején. XD
Ez inkább vicc kategória, mint horror. Három nő, akik állítólag tapasztalt paranormális nyomozók, de néha inkább idiótáknak tűntek. Az állandó beszéd még hagyján, de folyton lógott a bagó a szájukból, tudom, ez akkoriban a filmekben és az életben is menő volt, de most már inkább idegesítő. A történet is olyan kesze-kusza. Az eltűnt pap után nyomoznak, de később spoiler lett belőle. Az anyja szimplán gonosz volt vagy megszállott? Nem derült ki a filmből. Szóval, az egész olyan középszerű volt, hogy nem is értem, hogy lehet a Démonok között-höz hasonlítani? Sajnos, nem tudtam kedvelni a filmet.