A film az előző részekből megismert szörnyeteg 23 napig tartó lakmározásának utolsó napjára koncentrál. Ekkor ugyanis Tubbs őrmester csapatával együtt elhatározza, hogy elpusztítja a lényt. A szörny viszont nem szándékozik feladni a harcot. Miközben zajlik a harc, a csapat egyre közelebb kerül a… [tovább]
Jeepers Creepers 3. (Aki bújt, aki nem 3.) (2017) 24★
Képek 13
Szereposztás
Várólistára tette 19
Kiemelt értékelések
Jaj nagyon látszott, hogy gyagyi a CGI, mivel nappal volt. Valahogy más volt az egész, hogy ennyire világos volt. Nagyon nem volt meg a hangulata mint az előző részeknek.
Már az elején megörültem az autónak, erre meg nem paráztatott vele, mint az első részben. Már elgondolkodtam a vége fele, hogy vajon sikerül még a végéig megijesztenie, de sikerült. Amikor lehúzta Addie-ről a zsákot.
Kirk-nek volt pofája spoiler
A lény nem tudom, hogy honnan turizta azt a piros felsőt, de vissza vehetné a régi ruciját.
Amúgy most ezután a rész után összezavarodtam, hogy mikor mi van az időrendben. Esküszöm azt hittem, hogy értem, de mégsem :,)
Számomra egy teljesen összecsapott munka volt ez a film. Igazán a végén értettem meg, hogy most ez a rész mikor is játszódik, de nagyon nem tetszett. Pár óra eseményét dolgozza fel a sztori, de még így is egy óriási katyvasz az egész. És mindennek fejében ez az egész így viccesre sikeredett. Legalább az előző kettő még hű volt a horror kategóriához, de ez már nem igazán. Kíváncsi leszek, hogy mikor lesz folytatása.
Tizenvalahány évet vártam a folytatásra… Amúgy nem lett volna rossz, ha azt kapom, amire számítok, de így nem tudom komolyan venni. Inkább vicces volt, mint félelmetes, kíváncsi vagyok, mikor lesz még rész belőle…
Amennyire jobban állt az a plusz 6-7 milla a 2. résznek, olyan rosszul állt viszont mínusz 10 a harmadiknak. A CGI valami egészen csapnivaló, többször föl is nevettem rajta. Nem is értem, hogy Salva visszanézve hogy nem látta, hogy mennyire gagyi helyeken alkalmazta ezt, tönkre vágva így az élményt. Találhatott volna más megoldást is. Apropó élmény…
Az egy dolog, hogy az első két rész olyan erős közepes volt, sztori szintjén, de teljesen indokoltalan volt 14 évet úgy várnia a 2. rész után, hogy időben az első meg a második közt helyezi el a történetet. Akkor folytatta volna ott, ahol a 2. abbamaradt, annak elég jó és nyitott volt a befejezése, de így? Csapnivaló.
Szerintem se nem jobb, se nem rosszabb,mint az első két rész,habár mély nyomot nem hagytak bennem azok se. Rettenetes a vágás szokásosan, értelmetlen, színpadias részek random bebiggyesztve, épp mint az elődei… Egyszer meg lehet nézni, ha sz*r horror kedvében van az ember, és röhögni akar.
Sajnos ez a 3. etap kissé kilóg szerintem a trióból. Ennyire semmilyen filmet már régen láttam.. Az első részét anno szerettem, a 2. rész már azért gyengébb volt, de még mindig nem volt rossz, viszont ez…. hát…
Feszültségkeltés kb. egyenlő volt a nullával, folyamatosan elkapdosott mindenkit ha kell ha nem (vagy ennyire megtetszett minden emberben neki valami?!? Gyanús hogy erre a válasz nem)
A kocsija viszont kifejezetten sokat szerepelt és minő trükköket is tudott :D :D A rossz tettekhez jelen sem kellett lennie a kis hullagyűjtőnknek…
Végszónak:
Szerintem a gonosz szárnyas szörnyből bőven elég már ennyi :-)
Népszerű idézetek
– It's a rabbit, mom. Do you know how small their brains are?
– Ten times bigger than yours?
– Look, it's homemade.
– At least one idiot every Halloween makes a license plate that says that.
Folytatása
Összehasonlítás |