Inuyasha hatalmas és rettegett apja, Inu no Taishou többszáz évvel ezelőtt gigantikus csatát vívott egy Kínából érkező démoncsordával. A kínai démonok vezérét, Hyougát, a Lepkedémont végül legyőzte Inu no Taishou – teste pedig Japánban maradt, ahol örök fogságra kárhoztatták. Hyouga egyetlen… [tovább]
Az Időt felülmúló szerelem (InuYasha, a film 1.) (2001) 62★
100' · japán · akció, animációs, kaland, romantikus, fantasy, történelmi, anime 16
Képek 1
Szereplők
Kedvencelte 20
Várólistára tette 23
Kiemelt értékelések
Jó kis film volt, bár ebben kicsit jobban idegesített Inuyasha bunkózása. Kicsit túlzásba vitte, de hát ő ilyen, így kell szeretni. Sajnálom, hogy Kikyou olyan keveset szerepelt, nekem ő az egyik kedvencem :) viszont Inuyasha és Kagome is aranyosak együtt :) A sorozatot is igyekszem befejezni minél előbb. :)
Sajnálom, hogy a két kedvencem alig pár percig szerepelt, ráadásul abszolút csak dísznek voltak. Kaptunk egy villámgyors összefoglalót a történet lényegéről, de igaaán úgy élvezhető, ha valaki ismeri az Inuyasha animét, nem pedig önállóan. Kifejezetten izgalmasan indult, ráadásul ez a Molyember gonosz ijesztőre is sikerült, de a közepén valahogy leült a történet, amit sajnálok. A végén meg túl gyorsan jött a megoldás. Mivel nem szeretem Kagomét, a nagy romantikus nyálzás nem is hozott lázba; ami azt illeti, engem Sango és Kirara történetszála sokkal jobban lekötött. Azért jó volt, szerettem nézni.
Ez a film valahogy nem igazán kötött le. Anno nem tudom hány éve, amikor először láttam valószínűleg tetszett, de most nem nyert meg. A karakterek ábrázolása néhol elég furcsa volt, szinte mondhatni, hogy csúnyább, mint a sorozaté, nem tetszett. Emellett a személyiségük is érdekes volt. Kaede szinte humorforrássá süllyedt, holott azért a sorozatban elég tiszteletreméltó és tisztelik is. A főgonosz nem különb, mint a sorozat folyamán megjelenő kisebb/nagyobb ellenfelek, csak épp ezúttal Kagome és Inuyasha együttes erejével győzhető le. Egyébként ez már csak azért is vicces, mert elvileg a Tessaiga egyetlen csapása képes ezer démonnal végezni. Elég gyengus démonok lehetnek akkor, még ha ezren is vannak… ja és ez csak a Kaze no Kizu, a Bakuryuuha-nak ennél nagyobb ereje van, de itt mégis szükség van Kagome nyilára is. Persze tudom mit akartak a készítők mondani azzal, hogy Inuyasha és Kagome együttes erővel pusztítják el a gonoszt, de attól még nem lehet nem észrevenni, hogy így több sebből is vérzik a történet, ráadásul sehova nem halad – és ezek sajnos a sorozatra is igazak. Inuyasha fanoknak kötelező, de szerintem egyszernézős / x év után nosztalgiázós újranézős darab, de szerintem kihagyható. spoiler
Imádom a sorozatot is s ebben a filmben sem kellett csalódnom. Nagyon jo története van.
Az igazat megvallva Inuyasha és Kagome nekem kultikus szerelmes pár, annyira jol ki lett bontva a kapcsolatuk, s annyira szép. S ebben a filmben is ez a nagy egyedi szerelem bújik meg, s fontos szerepet is kap.
A történet a szokásos sablon, nagy hatalmas gonosz ellenség akit le kell győzni. De itt nem is ez a lényeg:)
Amugy nagyon imadom, hogy a harcok során mindig marad idejük beszélgetni, s ezt a kedves ellenség mindig végig is hallgatja ugy hogy nem támadja be őket.
Ui: Shippou hangja a sorozatban nem ő volt ugye jol emlékszem? Mert ez a hangj nagyon zavart :/
Nem tudom mi van velem, lehet azért mert nagyon fáradt vagyok, de ez a film nem kötött le igazán. Unatkoztam. Sajnos van egy olyan érzésem, hogy 10 óra szunya után is ez lenne a helyzet. Túl lett nyújtva az egész, a végén meg túl gyorsan le lett tudva minden. Ráadásul a rajzolás is picit más mint a sorozatban, és nem pozitív értelemben…
Hú, hát nagy Inuyasha fanként nem volt szívem nagyon lehúzni a filmet, de isteníteni sem fogom. A pozitívum, hogy egy jó és kerek történetet dobtak fel és hlás vagyok azért, hogy nem keverték össze az anime sorozattal a dolgokat (itt Narakuról és a szent ékkőről beszélek). De a grafika írtó elcsépelt volt, nem az a világ legrosszabja kinézhetetlen paca, de az animé gyönyörű világa után ezt fájó volt nézni. A másik ami zavart, hogy úgy éreztem végig a karakterek túl lettek tolva. Mármint a poénok nagyot akartak ütni, a veszekedések durvábbak akartak lenni, az érzelmes jelenetekkel meg síró görcsöt akartak elérni, kivéve hogy én csak zsibadtam.
U.I. Egy csilllag azért járt mert nem volt benne Koga. Yeeeeaaah.
Jaj, de jó volt újra Inuyashát nézni! Ha hamarabb tudom, hogy van film belőle, már rég megnéztem volna. Nagy szívfájdalmam, hogy nem fejezték be a szinkronizálását a sorozatnak, de ha azt nem is, legalább magyar felirattal elérhető lenne… :( de most azért örül a lelkem, hogy legalább ezt megtaláltam.
Csak Sango és Miroku miatt kap 4 csillagot. A többiek nagyon idegesítőek voltak, főleg Rin…
Szerintem ő azért soha nem vetemedne olyanra, hogy bántsa Jakent…
Az animációról pedig ne is beszéljünk…az egyszerűen förtelmes volt.
Népszerű idézetek
Folytatása
![]() | Összehasonlítás |