Várólistára tette 9


Kiemelt értékelések

crissy 

Hát nagyjából ugyanazt gondolom a sorozatról, mint @scheszti – aranyos, aranyos, aztán felhoz elég komoly problémákat, amikkel a tinédzserek küzdenek. Szerettem benne, hogy még akkor is, ha túl ideális eredményeket szült, mégis inkább úgy közelítették meg az olyan gondokat, mint internetes zaklatás, bullying stb. ahogy kell – nem tartották magukban, hanem szóltak valakinek róla, s segítettek egymáson az osztálytársak. Így kellene a valóságban is tenni.
De közben egy tök cuki történet is volt, tipikus tini élet – közösségi média, crush-ok, szerelmi háromszögek… Jó volt ez :)

scheszti 

Az első rész után nem gondoltam volna, hogy ennyire összebarátkozunk a végére :)) Jó kis sorozat volt, ami csak elsőre tűnt "aranyos"nak, mert aztán egészen komoly témák is megjelentek benne, a sajnos szokásos bullyingtól kezdve a like-vadászatokon át a cyberzaklatásokig. Tulajdonképp azt gondolom, kicsit ilyesmi tanulság célzattal is készíthették, és simán beleférne, hogy iskolai keretek között is megnézzék a fiatalok, mert akár még tanulni is lehet belőle. :) spoiler
Örülök, hogy megnéztem! :)
Ja, és még Cha Eunwoo-t is megemlítették egyszer! :DD


Népszerű idézetek

Lucy20 

Han Cho Hyeon: If you start loving yourself, then people around you start loving you too. So stop comparing yourself to others.

1. évad 7. rész

Hasonló filmek címkék alapján