Várólistára tette 10


Kiemelt értékelések

krlany 

Aranyos sorozat ez, de azért vannak hibái. Néhol megkímélhettek volna a műbalhéktól, de a párok elég aranyosak, még ha ennyi hepiend egyidőben a világban sincs. Phúú, de az a lökött csaj, az meg valami baromi idegesítő a túlmozgásaival.

Marinette

Elég felemás érzéseim vannak. Az első fele nagyon tetszett, a második már kevésbé. A három pár története közül a Chris-Jeno párosé volt szerintem a legkerekebb, de a köztük lévő kémiát én hiányoltam. Chris valami édespofa, Jenot viszont állandóan összekevertem Nearrel. Arthurt utáltam, de jó volt, hogy a sorozat ilyen jellegű problémával is foglalkozott. Még ha a befejezés ebből a szempontból nagyon hiányos és összecsapott lett. Near és a pultos srác párosa se volt rossz, de Near feleslegesen drámázott ennyit. Itt nem is baj, hogy nem húzták tovább. Paper és Tong Fah között csak úgy szikrázott a levegő, annyira egyértelmű volt, hogy odavannak egymásért. Papert nem is értettem, min problémázik és nagyon hiányolom, hogy ez nem is derült ki igazából.


Hasonló filmek címkék alapján