Kedvencelte 5

Várólistára tette 38


Kiemelt értékelések

Popovicsp87 

A mai napig aktuális a film mondanivalója, melyben a kisember, Nyúl Béla az események sodrásában a csúcsra, majd a mélybe jut.
Szabó Ernőnek nagyon jól állt a szerep, abszolút át lehetett érezni alakításán a kisembert, akit sodornak az események.
Az emberi megvezethetőség, a csordaszellem, és az önálló gondolatok hiánya nagyon szomorú.
Persze az eleje egész szórakoztató, amíg Béla karrierje felfelé tűnik ívelni.
Az álomjelenet pedig korához képest is fantasztikus.

Filmdoki

A mai napig friss alkotás mind filmkészítési, mind tartalmi szempontból. A kellemes hangulatú, humoros történet szép lassan halad a tragédia felé. Nyúl Béla alakja megmosolyogtató, de nem nevetséges. A rendszernek való kiszolgáltatottságot hiába igyekszik állni, hiába próbálja elveit megvédeni, a tömeg, a csordaszellem felmorzsolja. A nagyívű finálé filmtörténeti mestermunka, nem csak operatőrileg, a grandiózus helyszín és tömeg miatt, hanem a cselekmény kicsúcsosodása miatt is. Nyúl Béla utolsó pillanatai a gyerekeivel, a találkozás a veteránokkal, és volt tanítványainak elkeseredett tekintete, mikor tanáruk kénytelen behódolni a rendszernek, ezzel elveit eldobni, mind az ember agyába égnek.
A sors fintora, hogy a filmet 1956. október 18-án mutatták be. Keserű dolog, hogy a diktatórikus rendszerek hiába buknak el, később más névvel, kicsit más módszerekkel visszatérnek.

ChEebor 

Filmtörténeti szempontból jelentős, noha ma már kicsit nehezen érthető alkotás a kisember küzdelméről az idealizmussal. Mert Nyúl Béla abszolút szimpatikus fickó, aki teljesen akaratlanul kerül bele az őt elpusztító őrületbe. A film elég kegyetlen szatíra, de a vége több szempontból is igazi tragédia. Nagyon tetszett Szabó Ernő alakítása, szerintem hitelesen alakította a főhőst, a többiek pedig tényleg neki asszisztálnak.


Hasonló filmek címkék alapján