Várólistára tette 72


Kiemelt értékelések

Bogas

Messze nem ér a könyv nyomába, de végül is tisztességes iparosmunka. Az animációtól eleinte kicsit féltem, hogy nem fogom szeretni, és annyiban bevált a félelmem, hogy sajnos a nyulakat nagyon nehezen tudtam megkülönböztetni egymástól. Főleg hangszín alapján kellett volna… hát, köszi. (Persze a szerepösszevonások sem mindig segítettek). Bár a végére már egészen belejöttem, hogy legalább a főbb karaktereket felismerjem. Egyben jó teszt volt, hogy mennyire ismerem a növényneveket angolul. Viszont szerepösszevonások és megtévesztő hasonlóság ide vagy oda, Szamóca ebben a kicsit átgyúrt alakjában az egyik kedvencem lett. Biztos nem elhanyagolható, hogy Olivia Colman adta a hangját… Másik kedvencem, Peter Capaldi pedig Kehár hangját szolgáltatta, az is tetszett, csak ne csináltak volna belőle ennyire ellenszenves figurát. Ennek nem igazán láttam értelmét (bár az utolsó epizódban kicsit javított), és sok dramaturgiai változtatásnak sem. spoiler A legelején mondjuk az árnyjátékos bevezető király volt, abból lehetett volna még.

homokféreg 

azért remélem nem ez a hunyor-major színvonalú animáció lesz a mérce a jövőben

Édua_Vörös

Szem nem maradt szárazon…
Sajnálom, hogy Woundworth történetét nem bontották ki jobban, hogy lássa az egyszeri néző, milyen badass nyúl, azon túl, hogy egy diktátor… a figuráját is kicsit nagyobbra terveztem volna. Meg pár hülye viccet beletettem volna Bluebelltől, dehát, tessék a könyvet is elolvasni! :)


Népszerű idézetek

Nocharity 

All I know is that where there are humans, there is death.

Nocharity 

Now, by the time Inle rises, our bodies may lie broken, but what connects us is unbreakable.

Nocharity 

– We have a wonderful storyteller amongst our number… Bluebell.
– Did you just give me a compliment, Blackberry? I didn't think you liked me!
– I didn't say I liked you, I said you are a good storyteller.

Nocharity 

He who thinks death is the gravest of punishments knows nothing of what it is to suffer.

Nocharity 

Because the General wanted to see if I could break you. He wanted to see if I could break you into 1,000 tiny pieces and then cast you to the wind and I have to say… it was so disappointingly easy.

Nocharity 

But what's life if you can't tease your pal a little, eh?

Nocharity 

You have fought so hard to earn your freedom. But now you must fight to keep it. Because the battle for liberty is one which has no end… and if we fall fighting, if we stop running… then at least we knew what it was like to run.

Nocharity 

– When you arrived here, I told myself I'd do whatever I could to make you smile. Now I'm afraid I'm not going to get the chance to see it happen…
– So, how were you planning on doing it?
– Well, I'd thought about saying something to show you how much I respect you. But, in the end, I just planned on telling you how… beautiful I think you are.

Nocharity 

– I never told you that… I love you.
– You didn't have to.


Hasonló filmek címkék alapján