Kedvencelte 4

Várólistára tette 42


Kiemelt értékelések

Zzsófi

Arcadia meséi közül talán ennek a sorozatnak tetszett leginkább a hangulata.
Annak ellenére, hogy kicsit túl gyors és tömör sztori volt, szerintem a varázsa és a kidolgozottsága megmaradt, nem rontotta el a történetet.
Engem teljesen elvarázsolt.

FélszipókásŐsmoly 

Amilyen gyengén indult, olyannyira szépen felpörgött a végére – az utolsó 6 részt már jóformán egyben néztem meg. Bemutatta az ismert trollok múltját, szépen játszott a jó és rossz oldal között a szereplőkkel, igazán izgalmas finálét hozott össze a három varázslóistenséggel, a Zöld Lovaggal, az Excaliburral és a szupertroll Jimmel.

Ami különösen tetszett:
– Archie (és Charlemagne)
– Morgana és Arthur viszonya
– Clare végre rendes varázslónő lett

Ami nem tetszett:
– Steve visszabutítása (már kezdtem megkedvelni a 3Below alatti karakterfejlődése során, azt ezzel a sorozattal teljesen eltörölték)
– időmágikus kavarás
– az ötletek túlhalmozása, túlságosan pörgött a cselekmény, szinte nem is volt benne filler vagy nyugis rész; Hunyori és Aargh változása is szerintem túl gyorsan történt


Népszerű idézetek

Zzsófi

Merlin: A wizard does not make mistakes. He makes unexpected possibilities.

Zzsófi

Merlin: Magic isn’t a permissible shortcut to hard work.

Zzsófi

Claire: Just because you’re scared of him doesn’t mean he shouldn’t exist.

Zzsófi

Merlin: If there is a universal truth in this world, it is that struggle is the flame which forges one’s soul into steel. Magic cannot be a crutch. To take the easy way out is to merely exist, Hisirdoux.

Zzsófi

Trolls are born of magic, as you are blood. How is their nature a crime?

Zzsófi

Douxie: Our strength is something far less enchanted, but no less special – our friends. We are the protectors of this world. That’s why I made the gamble I did. Because the only way to stop the Arcane Order and save this world is to do it together.


Hasonló filmek címkék alapján