Az 1990-ben alapított General Magic a Szilícium-völgy egyik ígéretes vállalkozása volt, s a várt nagy dobás nem is maradt el: a cég 1994-ben előállt egy hordozható drót nélküli személyi számítógéppel (gyakorlatilag egy okostelefonnal), melynek egyetlen hibája volt: túlzottan a saját kora előtt… [tovább]
Várólistára tette 1
Kiemelt értékelések
Mr_Catharsis91
Érdekesen indult és kockáknak igazi csemege lehet. Sok dolgon az én szemeim is elkerekedtek, hogy uh….ezen innovációk és szoftveres dolgok igazán pionírok voltak korukhoz képest. Pechükre túl korán jöttek.
Az más dolog, hogy valahol számítottam rá, hogy jót akartak és nézzük meg, mi lett a vége. Eltelt 12 év a Magic Cap megjelenés után és bár a technológia segítségével közelebb akarták hozni az embereket, de nem kalkulálták bele, hogy távolabb is kerülnek majd egymástól.
Azóta sok minden került ki a kalapból, de úgy érzem (és nem vagyok egyedül vele) nem megfelelően lettek ezek bevezetve az emberi létbe.