Amikor egy bankot egy lenyomozhatatlan rablócsoport kirabol, a tulajdonos Hubert és annak legtehetősebb ügyfelei úgy néz ki, pórul jártak. Azonban három FBI ügynök alaposabban megvizsgálja a történteket, kiderül, egy nagyobb összeesküvés húzódik az eset hátterében.
Várólistára tette 13
Kiemelt értékelések
Emerson
Nem volt ez olyan rossz, mint amilyennek elsőre tűnt. A történet egyszerű volt mint a faék, még akkor is, ha próbálták nagyon csavarosnak beállítani.
Jókat lehetett röhögni a slow motionös akció-dráma jeleneteken. A karakterek pedig nem voltak vicceskedő helyi menő csávók, helyette sugárzott róluk, hogy ösztönlények és hát híján vannak az intelligenciának (és ez így is volt jól). Mondjuk Willis helyett bárkit berakhattak volna a szerepre, olyan keveset volt jelen, hogy fel se tűnt volna a csere. Meloni-nak viszont örültem, mert amióta kiszállt az SVU-ból erős hiányérzetem van.
Hippoforaccus
Megint egy olyan történet, amit holnaputánra teljesen elfelejtek. Végig lehet nézni, de a várt katarzis valójában egy nagy nulla. kiszámítható, sablonos, uncsi.